A felperes és az alperes egy korlátolt felelősségű társaság tulajdonosaiként a társasági szerződésben megállapodtak arról, hogy a társaság által gyártott termékeket melyikük mely országokban forgalmazhatja kizárólagosan.

A 2003-ban kötött adásvételi szerződés alapján az alperes megvásárolta a felperes üzletrészeit a gyártó társaságban egy 100.000 forint névértékű üzletrész kivételével, erre azonban vételi jogot kötöttek ki az alperes javára. A társasági szerződésben a forgalmazási jogokat újraszabályozták.

2007-ben az alperes bejelentette, hogy él vételi jogával, és ettől kezdve a felperes korábbi időszakban élvezett - a gyártó társaság termékeinek értékesítésére vonatkozó – jogosítványait megszüntette.

A felperes által indított első választottbírósági eljárásban a Választottbíróság a vételi jogot alapító nyilatkozat érvénytelenségét kimondta, ezen túlmenően a keresetet visszautasította.

(Itt egy jelentős "csúsztatás" van: az első választottbíróság a vonatkozó forgalmazási szerződés érvényességét a keresetnek megfelelően  véglegesen jogerősen megállapította! A felperes forgalmazási jogát változatlanul  érvényesnek ítélte! Rözítette: a felperes forgalmazási joga nem kérdőjelezhető meg!)

Az alperes felhívására a felperes a vételi jog tekintetében nem kötött újabb megállapodást, ezért az alperes a második választottbírósági eljárásban keresetet nyújtott be a felperessel szemben annak érdekében, hogy a 100.000 forint névértékű üzletrészt megszerezhesse. A felperes ebben a választottbírósági eljárásban kérte a kereset elutasítását és viszontkeresetet is előterjesztett kártérítés megfizetése és egyéb kötelezettségek teljesítése érdekében.

(Itt egy valós jogi tény elismerését rejti a foglamazás: az első eljárás alperese pert indított az első választottbírósági ítélet rendelkező része ellen azon a címen, hogy az első eljárásban pernyertes felperes nem volt hajlandó a jogrős ítélettel szemben mégis eladni neki az üzletrészt! Ezt perelte újra! A választottbíróság ítélete ellen azonban nincs helye sem fellebbezésnek, sem perújításnak, sem új per indításának, azt a  felek kötelesek végrehajtani.Ezt a törvényi előírást "hágta át" szándékosan a VB, a KÚRIA és az AB!))

A második Választottbíróság ítéletében a keresetet és a viszontkeresetet elutasította, ugyanakkor megállapította, hogy a társasági szerződésnek azok a rendelkezései, amelyek a felperes számára kizárólagos magyarországi forgalmazási jogot biztosítanak, semmisek.

(Tehát  a második választottbírósági ítélet  az első választottbírósági ítéletben véglegesen jogerősen megállapított magyarországi forgalmazási jogot  semmisítette meg, törvényt, alkotmányos előírásokat sértve!))

Kifejtette, hogy az adásvételi szerződésben rögzített vételi jog gyakorlásának megakadályozása és elmaradása által a felperes javára biztosított magyarországi forgalmazási területre vonatkozó jog időben korlátlanná vált, továbbá a piac felosztása az eredeti szerződéses rendelkezéstől levált és így ún. súlyos korlátozássá vált. Ez az EK Szerződés 81. cikk 1. bekezdés alapján teljes mértékben tilos.

(Ez a fogalmazás azt a valós jogi tényt hivatott elfedni, hogy az első választottbírósági ítélet rendelkező részének  -tehát a jogerős ítéletnek- a következményét  vizsgálta felül a második választottbírósági tanács a magyar jogban nem létező felülvizsgálati, azaz "másodfokú" ál- jogkörben. Az EK-81. cikkre hivatkozás hamis, mert a közösségi jogra hivatkozva sem lehet a jogerős ítéletet megváltoztatni akkor sem, ha érvénytelenítési eljárás indult volna. Sumák módon,többszörös jogszabálysértéssel  meg különösen nem. Ez is bizonyítja a szándékosságot!))

A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben a felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 55.§ (2) bekezdés b) pontja, valamint az 55.§ (1) bekezdés c) pontja alapján érvénytelenítse a Választottbíróság ítéletét.

Az elsőfokú bíróság a második választottbírósági ítéletet részben érvénytelenítette arra hivatkozással, hogy a Választottbíróság a második ítéletében ugyanazon felek közötti ugyanazon jogkérdésben döntött, mint amely jogkérdésben az első ítéletben már határozott.

(E tekintetben   az elsőfokú bíróság eljárása józan ésszel  nem kifogásolható: teljesen egyértelmű, hogy az első választottbírósági ítélet megállapította, a második megsemmisítette  ugyanazt a forgalmazási jogot ugyanazon felek között folyt jogvitában! Az, hogy az alkalmazhatatlan EK-81.cikkel  a választottbírósági eljárás nyolcadik havában ismét előjött csak azt bizonyítja, hogy kellett kreálni legalább  valami hivatkozást, ha valótlan és törvénysértő, akkor is!))

Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.138/2011/11. számú végzésében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Megállapította, hogy a „res iudicata” sérelmére alapított közrendbe ütközésre történő hivatkozás alaptalan. A két választottbírósági ítélet rendelkezési körének összevetése alapján nem állapítható meg a „res iudicata” ténye az elbírált jog azonosságának hiánya, illetve az elbírált tényalap részbeni különbözősége miatt. Miután az elsőfokú bíróság a „res iudicata” fennállását megállapítva tovább már nem vizsgálta az érvénytelenítési keresetnek a közösségi jog téves alkalmazása miatti közrendbe ütközésre, valamint a Vbt. 55.§ (1) bekezdés c) pontjára (az ügye előterjesztéséhez való joga megsértésére) alapított hivatkozását, erre vonatkozóan döntést nem hozott, ezért a felülvizsgálati bíróság felhívta az elsőfokú bíróságot, hogy a megismételt eljárásban vizsgálja, megvalósult-e a felperes által a keresetben megjelölt, a „res iudicata” sérelmének elbírálása körén kívül eső, addig érdemben nem vizsgált érvénytelenítési ok. Kifejtette, hogy részleges érvénytelenítésnek csak akkor van helye, amikor az egyes döntések elválaszthatóak egymástól.

(A fenti szöveg azt takarja (el) ,hogy az LB "kiherélte" az első választottbírósági ítéletet, melyre törvénysértéssel kerített magának lehetőséget. Még  egy analfabéta is fel tudja fogni, hogy ha az első választottbírósági ítélet megállapította a forgalmazási jog gyakorolhatóságát, a második ugyanezt megvonta, az elbírált jog azonos volt, mint ahogy a semmiben sem változott ténylap is. De hát valamit ki kellett találni, és megkeverni a kivülálló olvasó számára a "jogot". Mire való lenne egyébként a több évtizedes   jogkeverésben  való "jártasság"! A kellő gyakorlat bizonyítva van!)

A megismételt eljárásban a felperes fenntartotta keresetét és előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmet is előterjesztett az Európai Bíróság C-126/97. számú Eco Swiss ügyben hozott ítéletére hivatkozással.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, mely ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a felperes.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

1) A Kúriának a közrendbe ütközés kapcsán elsőként vizsgálni kellett azt, hogy olyan szabályokat alkalmazott-e a Választottbíróság, amelyek alkalmazandók voltak a felek jogviszonyára, vagy pedig olyanokat, amelyek az adott jogviszonyban – speciális rendelkezéseik folytán – leronthatták az állam feltétlen érvényesülést igénylő normáit.

(Ez a magasztos szöveg semmit mondó abból a szempontból, hogy a bíróságoknak az érvényes törvényeket kell alkalmazniuk és ezzel a választottbíróktól  kapott jogelméleti zagyvasággal nem igazolhatják azt, hogy a globális cég érdekeinek jogellenes védelmével   "az állam feltétlen érvényesülést igénylő normáit" vették alapul. Ha  így menne a "norma" megállapítása, nem kellenének törvények, csak bíróságok, főleg választottbíróságok, és eldöntenék, kinek áll a zászló! Elég nagy lehetett  a hatályos törvényekkel  szembeni szembeszállás kényszere, ha már ilyen indokolásra  volt szükség! Akár azt is írhatták volna, hogy az állam mi vagyunk (az államban)! Ha már egyszer annak eldöntését nem a törvényekre, hanem  saját magukra bízták, hogy az állam feltétlen  érvényesülést ígénylő normája az, ha  egy globális cégnek hátrányos jogerős döntést  jogellenesen megsemmisítenek.) 

Hivatkozva az Európai Unió Bírósága C-17/10 számú ügyben hozott határozatára és a Csatlakozási Okmány 2. cikkére kifejtette, hogy ha a csatlakozást megelőzően kötött szerződésekből eredő versenyjogi helyzet a csatlakozást követően is fennáll, úgy arra már a közösségi versenyjogi szabályokat kell alkalmazni. Jelen eljárásban, bár nem vitásan a felek a szerződésüket még a csatlakozást megelőzően kötötték, azonban 2007-ben, tehát már a csatlakozást követően merült fel a jogvita és a jövőre vonatkozóan született a Választottbíróság ítélete.

(Szándékos csúsztatás: kikerülte, hogy a versenyjogi helyzet a csatlakozást megegőzően is fenállt, és ha a közösségi versenyjog egyébként alkalmazható lett volna a csatlakozás utáni időszakra,   a csatlakozásig terjedő időszakra akkor sem lett volna  alkalmazható. Az pedig egyenesen iratellenes szándékos hazugság, hogy " a jövőre vonatkozóan született a választottbíróság ítélte", mert visszamenőleges hatállyal a szerződéskötés időponjával semmisítette meg a második választottbíróság a forgalmazási jogot. Tehát nem volt elég a törvények sorozatos megsértése, még egy valótlan állítással is meg kellett "spékelni" , hogy "üljenek" a félrevezető jogszabályi hivatkozások!)

A fentiek alapján nem merülhet fel a közrendbe ütközés abból a szempontból, hogy a Választottbíróság olyan szabályt alkalmazott volna kötelező erővel, amely az adott helyzetben nem lenne alkalmazható.

(Aki tudja értelmezze, hogy ez mit takar!)

(Akkor értelmezzűk úgy, hogy "az adott helyzetben" azaz a jogerős előző ítélettel szemben semmilyen  szabályt nem alkalmazhatott volna a védelmezett választottbírósági tanács, csupán egyet: nem fogadhatta volna be a jogerős előző ítélet elleni keresetet. Ennyi Tisztelt KÚRIA!)

2) A közrendbe ütközésre hivatkozással állította a felperes, hogy az érvénytelenítési perben a C-126/97. számú ügyben kifejtettek szerint vizsgálni kell a bíróságnak azt is, vajon a Választottbíróság érdemben helyesen alkalmaztae az EK Szerződés 81. cikkében írtakat. A Kúria egyetértve az elsőfokú bíróság álláspontjával megállapította, az állam bíróságának a feladata arra korlátozódik, hogy „ha egy választottbíróság az adott ügyben nemzeti jogot alkalmazva mellőzi a közösségi jog vonatkozó rendelkezéseinek az alkalmazását, akkor a választottbíróság döntése a közrendbe ütközés folytán érvénytelenítési perben támadható. A nemzeti és közösségi jogot egymásra tekintettel alkalmazó választottbírósági döntés érdemi tartalma azonban nem vizsgálható érvénytelenítési perben.”

(Sajátos, közösségi jogot és a tényeket semmibe vevő szöveg, mivel nem volt, nem lehetett semmilyen egymásra tekintettel történt jogalkalmazás, mert a magyar versenyjogot nem alkalmazták, arra tekintettel nem voltak, kizárólag a közösségi versenyjogra hivatkozott a választottbíróság, de az alkalmazás jogszerűségét a nemzeti versenyjoggal szemben semmivel sem indokolták. Tehát olyan valótlan állami  bírósági tényállításból vontak le "elvi" álláspontot, amit kitaláltak utólag a választottbírók, de saját ítéletükben nem hivatkoztak erre a valótlanságra.A közösségi jog kifejezetten előírja a közösségi versenyjogot alkalmazó választottbírósági ítéletek felülvizsgálatát.Az "egymásra tekintettel" történt jogalkalmazás már csak azért sem igaz, mert kizárólag a kedvenc választottbírókra és a globális cég érdekeire voltak "tekintettel".Se a nemzeti versenyjog, se a közösségi versenyjog  valós előírásai nem érdekelték  a bírákat.)

3) A Kúria a Vbt. 55.§ (1) bekezdés c) pontjában foglalt érvénytelenítési ok megvalósulásának vizsgálata során kifejtette, nem azt kell az állam bíróságának vizsgálnia, hogy a felek a Választottbíróság előtt konkrétan mit adtak elő, hanem azt, hogy volt-e lehetőségük az ügyük – álláspontjuk - előterjesztésére. Az, hogy e hivatkozás körében a felperes milyen védekezést és hogyan terjesztett elő, tévesen mérte-e fel az ügy tárgyát vagy sem, nem tartozik az ügy előterjeszthetőségének vizsgálata körébe.

(Ez azt jelenti egyébként, hogy a második választottbíróság EK-81.cikket alkalmazó ítéletéből megismert "bizonyítékok" ellen, amit nem az ellenérdekű fél, hanem ők maguk a választottbírók kaparásztak össze a bizonyítási eljárás lezárulta után - a valóságban  éppen akkor, amikor az ellenérdekű glbális cég jogi képviselőjének, egyetemi oktatótársuknak és PhD dolgozat írójuknak a jogi szakkönyvét lektorálgatták és előszavát írták -  előre kellett volna védekezni. Ezek szerint tévesen mértük fel, hogy az ítéletben mit fognak utólag "bizonyítékul"  szerepeltetni. Nevetséges és gyomorforgató "elvi" megállapítás:Lásd az EK-81.cikk alkalmazási feltételeit előíró 1/2003.EK. számú rendeletet, melyet nagy ívben le...tak.Ott elolvasható,hogy kit terhel és miképpen a bizonyítási kötelezettség.)

4) A Kúria a felperes által az előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelemben feltenni javasolt kérdések tekintetében úgy ítélte meg, hogy az érintett közösségi jogszabályok értelmezése megtörtént a C-126/97 számú ügyben hozott ítéletben, ezért az előtte folyamatban levő jogvita elbírálásához nincs szüksége a közösségi jog értelmezésére. Ekként az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének nem álltak fenn az Európai Unióról szóló szerződés 267. cikkében (az EKSz. korábbi 234. cikkében) meghatározott feltételei.

(Szemenszedett valótlanságok! A közösségi jog, az Európai Bíróság ítéletei egyértelműen kimondják, hogy a közösségi jog nem tart ígényt arra, hogy a nemzeti jogerő szabályait miatt felrúgják. A második ítéletet hozó választottbírósági  tanács és  KÚRIA  stb. fogadatlan prókátor volt, amikor az EK-81. cikket önös céljaikra használták fel!)

Budapest, 2012. május 22.

A Kúria Sajtótitkársága