88.oldal
A "cikksorozat" további folytatását a választásokig szüneteltetem, mert nem célom, hogy bárki politikai céljai érdekében használja fel.Köszönöm megértésüket!
Töprengések a jogállamról: ez lenne az? Van olyan, hogy haveri jogállam? Úgy néz ki eddig, hogy van!
A 2013.október 21-én tartandó tárgyalásra alperesek előterjesztették védekezésüket, melyre adott felperesi válaszokat tartalmazzák a következő lapok.
A zárójel csípi a KÚRIA szemét!
A MIRELTA HŰTŐTECHNIKA Holding Kft. felperesnek a Kúria és társai alperesek ellen kártérítés címén indított perében I. rendű, II. rendű és III. rendű alperesek beadványára felperes a következő előkészítő iratot terjeszti a Tisztelt Törvényszék elé:
II. rendű alperes KÚRIA 2. sz. ellenkérelmére felperes válaszirata
Felperes nem vonta vissza bizonyítási indítványát arra nézve, hogy a T. Törvényszék az Európai Bíróságtól előzetes döntést kérjen, csupán arra utal itt is, hogy valójában egyedül az Eco Swiss esetjognak erre az ügyre történő értelmezése is véget vethetne a KÚRIA sajnálatosan nem téves, hanem szándékosan ellentétes értelmet adó közösségi jog értelmezésének.
A KÚRIA valós jogi tényekkel merőben ellentétes jogállításait közokiratba foglalt jogi tényekkel kénytelen ismételten szembeállítani felperes. Természetesen felperes tisztában volt és van azzal, hiszen a több éves perben tapasztalta, hogy a tények többszörös bizonyítás ellenére is, és a közokiratokba foglaltak is letagadhatóak.
KÚRIA állítja: „az első ítélet nem minősítette érvényesnek a második ítélet által semmisnek nyilvánított szerződési rendelkezéseket.”
Közokiratba (első választottbíróság ítéletébe) foglalt érvényességi döntés:
„A Ptk. 239. § (1) bekezdése alapján, amennyiben a szerződés érvénytelensége csupán annak egy része vonatkozásában áll fenn, a teljes szerződés érvénytelensége csak akkor állapítható meg, ha a felek a szerződést ezen érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. A szerződés tartalma alapján a Választottbíróság nem állapította meg a teljes szerződés érvénytelenségét. Az opciós jog gyakorlása nem volt szükséges, hanem az alperes belátásától függött; továbbá a szerződés azt is szabályozta, hogy a felek mely jogokkal rendelkeznek az opciós jog lehívásáig terjedő időben (értelemszerűen arra az esetre is, ha nem élnek a vételi joggal).
A felek egyébként a 2003. szeptember 15-én kelt Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 11. pontjában maguk is a részleges érvénytelenséget, mint alkalmazandó jogkövetkezményt kötötték ki arra az esetre, amennyiben a szerződés egyes rendelkezései vagy részei semmisek lennének.”
Részleges érvénytelenség esetén a Ptk. fenti rendelkezése alapján objektív tények –és nem a felek előadása, vagy a bíróság szubjektív véleménye- döntenek a szerződés többi részének érvényességéről. Ezért a KÚRIA már ebben az esetben is kirívó jogszabálysértést követett el, amikor a felek közötti jogviszony értelmezését adó további választottbírósági indokolást használta fel a jogerős döntés érvénytelenítésére.
Valótlan az a KÚRIA által iratellenesen ismételgetett szöveg, hogy az opciós jog érvénytelenítése volt felperesnek az elsődleges keresete.
Keresetünkhöz becsatoltuk az első választottbírósági ítéletet. Feltehetően azt a KÚRIA már előzőleg is többször megkapta. Abban pontosan szerepel a keresettel érvényesített jog, az első három kereseti pont, melyre nézve a választottbíróság úgy döntött, hogy a felperes tagsági joga helyreállításának jogi következményeként 1. az opciós megállapodás semmissége miatt a forgalmazási jog kifejthető, 2… a felperes forgalmazási jogát nem lehet megkérdőjelezni, 3… a felperes forgalmazási joga továbbra is fennáll, és e jogát ebben az esetben az alperes sem vonja kétségbe.
Még érvénytelenítési eljárás esetén sem lenne érvénytelenítési ok (nem is tartozna az állami bíróságra), sem a zárójel alkalmazása, sem a részleges érvénytelenség megállapításának és jogkövetkezményeinek az ítéleti dokumentumban való helyének kifogásolása, sem az, hogy a választottbíróság mit értékelt és miként jutott döntési helyzetbe. A KÚRIA az általa oly sokszor hangoztatott elv alapján kizárólag az érvénytelenségi okokat vizsgálhatta volna! Azokat vizsgálta? Több évvel a döntés meghozatala után? Érvénytelenítési per nélkül?
Az nem a választottbíróságnak a felek közötti jogviszony jogerős minősítését jelenti-e, hogy a választottbíróságnak az „volt az álláspontja, hogy a tagsági jogviszony helyreállításával a felperes visszanyerte jogait”.
Ha a felperes visszanyerte jogait, akkor azt vajon egy választottbíróság véglegesen jogerős döntése után, mely ellen semmilyen további jogorvoslati lehetőség nincs, és a felek azt önként kötelesek végrehajtani, vajon elveheti-e a KÚRIA ítélete vagy egy bármilyen másik ítélet kitalált, kiforgatott indokokkal?
Milyen jogi alapon kéri számon a KÚRIA egy választottbírósági ítélet 36 oldalas indokolása mellett, hogy mit kellett volna vizsgálnia a választottbíróságnak ahhoz, hogy a felperes forgalmazási jogát a tagi jogviszony megszűnésére hivatkozó alperesi döntés után helyreállítsa?
És ha a választottbíróságnak a KÚRIA legújabb megfogalmazása szerint az „volt az álláspontja, hogy a tagsági jogviszony helyreállításával a felperes visszanyerte jogait”, akkor a véglegesen jogerősen visszanyert jogok semmissé nyilvánítása egy másik választottbírósági ítélettel vajon nem a jogerő megtörését jelenti? A jogerő kérdése nem lehet annyira ingatag, hogy mindenfélét ki lehetne találni megtörésére. Ha így lenne, soha nem lenne egy ítélet véglegesen jogerős, mert mindig ki lehetne találni valamit. Felperes jogi álláspontja szerint minden bele-és félremagyarázás nélkül a jogerő megtörését egyértelműen bizonyítja, hogy az első választottbírósági döntés helyreállította felperes forgalmazási jogát (még a KÚRIA fenti álláspontja szerint is: ” felperes visszanyerte jogait”), a második választottbírósági ítélet pedig megsemmisítette a felperes jogerősen visszanyert jogait.
Felperes jogi álláspontja szerint a jogerő kérdése objektív tényeken alapul, nem lehet szubjektív és ráadásul célzatosan kialakított össze-vissza magyarázkodással megtörni.
Felperes szerint még az is mellékes, hogy ezt a jogerő megtörést milyen indokkal tette a második választottbíróság és jóváhagyólag a KÚRIA, hiszen semmilyen indokkal nem tehették volna meg, különösen nem a közösségi versenyjogra hivatkozva, ugyanis az is tiszteletben tartja a nemzeti jogerő intézményét.
Felperes jogi álláspontja szerint a KÚRIA igenis felülvizsgálta az első választottbírósági döntést tartalmilag is, és még ebben a beadványában is tovább folytatja ezt a jogellenes cselekedetét, amikor valótlanul arra hivatkozik, hogy mi az elsődleges és mi a többi kereseti kérelem a választottbíróság előtt folyó perben, melyek utóbbiak „csak az elsődleges kérelemnek való helyt nem adás esetére lettek volna vizsgálandók”, és azzal is beavatkozik utólag a választottbírósági eljárásba, hogy azt vizsgálgatja, mire hivatkozva hozott döntést a választottbíróság. Továbbá a KÚRIA szeretné utólag meghatározni azt is, hogy a választottbíróság ítéleti szövege mely részben köteles a szerződés érvényessége felőli döntését szerepeltetni.
Ha a választottbíróság arra hivatkozik, hogy a tagsági jogviszony helyreállítására tekintettel, a további vizsgálódása okafogyottá vált (36 oldalnyi ténymegállapítás, vizsgálódás és indokolás után, mérlegelési jogára is hivatkozva) és a tagi jogviszony helyreállítását elégséges jogi indoknak tartja a felperesi forgalmazási jog helyreállítására, akkor milyen alapon „írja elő” a KÚRIA a választottbíróság számára azt, hogy további vizsgálódásokat folytasson le? Vajon a KÚRIA a választottbíróság döntésének vizsgálati előzményéit milyen jogon kifogásolja, azaz milyen jogi alapon foglalkozott és foglalkozik egyáltalán a döntés körülményeivel és indokaival? Ki, vagy mi hatalmazta fel erre? Érvénytelenítési perben kizárólag érvénytelenségi okokat vizsgálhat a rendes bíróság választottbírósági döntés megtámadása esetén. A KÚRIA túllépte hatáskörét és a jogállam normáit, amikor az első választottbírósági döntést tovább vizsgálgatta, minthogy a döntést magát a jog talaján és a bírói gyakorlat ismeretében normálisan értelmezte volna.
Sem a zárójel alkalmazása, sem a részleges érvénytelenség és a maradó érvényesség jogkövetkezményeinek indokolási részben történt elhelyezése, sem a választottbíróságnak arra való hivatkozása, hogy az elsődleges kereseti kérelmeknek mire hivatkozva adott helyt, nem tartozott és nem tartozik a KÚRIA hatáskörébe.
Ezért felperes arra kéri a Törvényszéket, hogy a KÚRIÁT kötelezze annak a törvénynek, elvi határozatnak, vagy más jogforrásnak a megjelölésére, mely lehetővé tette számára az első választottbírósági döntés jogerejének elvételét az általa felsorolt, de a választottbíróság kizárólagos eljárási hatáskörébe tartozó megoldások esetében.
A KÚRIA (LB) az ítélt dolog tárgyában már régebben és többször alaposan kifejtette álláspontját, így egyáltalán nem volt szükség arra, hogy új szabályokat állapítson meg erre az ügyre. Például maga a Pp. zárja ki –normális esetben-, hogy a keresettel érvényesített jog – a forgalmazási jog- tárgyában egyáltalán új kereset lett volna indítható ugyanazon felek között, teljesen azonos semmiben sem változott tényalap mellett.
„229. § (1) A keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ideértve azok jogutódait is – egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő).”
Ezen a törvényi rendelkezésen a KÚRAI (LB) nagyvonalúan túllépet. De maradt még betartandó elvi határozat elegendő ahhoz, hogy ne kelljen „egyedi” döntést hoznia az LB-nek, illetőleg a KÚRIÁNAK.
Itt olvashatóak:
A Legfelsőbb Bíróság EBH.2007.1705. Számú eseti döntése rendelkező részében kimondja: „A rendes bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül azt, hogy a választottbíróság az anyagi és eljárási szabályokat miként alkalmazta, csak az érvénytelenítési okok magvalósulását vizsgálhatja.”
Vbt.56.§.(2) bekezdése: „A bíróság ítélete kizárólag a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat.”
EBH.2006.1525 „A polgári bíróság a választottbíróság ítéletét érdemben nem vizsgálhatja felül.”
Az EBH 2008.1794. számú elvi döntés szerint: „A választottbírósági ítélet érvénytelenítésére ad alapot, ha a választottbíróság olyan ténybeli és jogi alapra helyezi döntését, amelyre a kereseti kérelem nem vonatkozott és ezért az ellenérdekű félnek nem volt módja arra, hogy ténybeli előadást tegyen, és jogi érveit kifejthesse, ilyen módon az ügyének előterjesztésére sem volt képes. (1994.évi LXXI. törvény 27.§, 55.§ (1). bek. c) pontja)
A rendes bíróságok jogköre tehát a választottbírósági döntések tekintetében kizárólag arra terjed ki, hogy azokat érdemben nem vizsgálva érvénytelenítsék, amennyiben valamely érvénytelenítési ok fennállása megállapítható.
Felperes természetesen a Legfelsőbb Bíróság végzésétől kezdve tisztában volt és van azzal, hogy az első választottbírósági döntés jogerejének törvénytelen és valóságtól elrugaszkodott módon történt megtörése azt a célt szolgálta és szolgálja, hogy ne kelljen figyelembe vennie a bíróságoknak e jogerő tényét, és ezzel utat nyissanak a második választottbíróság –ettől függetlenül is közösségi és nemzeti jogot sértő- ítéletének érvényben tartására. Ez ma már nyilvánvaló és több oldalról bizonyított tény.
Nem lehet vita tárgya a közösségi versenyjog visszamenőleges alkalmazásának tilalma sem, mivel ezt a közösségi jog egyértelműen kizárja: „A visszamenőleges jogalkalmazás tilalma alól nincs kivétel” (a közösségi versenyjogra nézve). És e tekintetben nincs semmi jelentősége az AB végzésének, melynek kritikájával ezért nem is foglalkozunk.
Annak a legfelsőbb bírósági szintű jogi megközelítésnek nem csak a jogi, de erkölcsi mélységén is el lehet gondolkodni,mely szerint a közösségi versenyjog sérelme csak akkor állapítható meg, ha alkalmazni kellett volna, és nem alkalmazták, de ha nem kellett volna alkalmazni, és alkalmazták, az már nem lehet a közösségi jog sérelme. ( A közösségi jog nem vindikál magának abnormális előnyöket!)
Vajon miért írja elő az Európai Bíróság a C-126/97. számú (Eco Swiss) ítéletében a közösségi jog, majd kifejezetten a közösségi versenyjog alkalmazásáról a következőket:
„32. Először is fel kell hívni a figyelmet arra a tényre, hogy ha egy megállapodásban kikötött választottbíróság előtt közösségi jogi kérdések merülnek fel, a rendes bíróságok vizsgálhatják azokat a választottbírósági ítéletek felülvizsgálata során – amely az esettől függően lehet kiterjedtebb vagy kevésbé kiterjedt –, és amellyel fellebbezés, ellentmondás, végrehajtás vagy az alkalmazandó nemzeti jogszabályok alapján rendelkezésre álló más jogorvoslati út igénybevételekor élnek.”
„40 […] a közösségi jog megköveteli, hogy a fenti cikk által elrendelt tilalom értelmezésére irányuló kérdéseket megvizsgálhassák a nemzeti bíróságok, amikor arra kérik fel őket, hogy döntsenek egy választottbírósági ítélet érvényességéről, és hogy e kérdések adott esetben előzetes döntéshozatalra utalás tárgyát képezhessék a Bíróság előtt.”
Szó sincs arról, hogy „ha alkalmazták és nem alkalmazhatták volna” az nem jelenti a közösségi jog sérelmét. Akkor miért „követeli meg” a közösségi jog a tilalom értelmezésére irányuló kérdések vizsgálatát a nemzeti bíróságoktól, és vajon miért tagadta meg a KÚRIA ezt a felülvizsgálatot azzal az átlátszó indokkal, hogy „egymásra tekintettel” történt az EK-81. cikk alkalmazása, holott a nemzeti versenyjog alkalmazására –amit kizárólagosan és „egyedül” kellett volna alkalmazni, mindenre tekintet nélkül, semmilyen hivatkozás nincs a második választottbíróság ítéletében.
Álláspontunk szerint mind a Legfelsőbb Bíróság, mind a KÚRIA súlyos eljárási szabályt sértett azáltal, hogy nem a fentiek szerint járt el és nem e szerint vizsgálta felül a választottbíróság döntését.
Az UNICITRAL Mintatörvényre és az európai joggyakorlatra hivatkozás akkor lenne releváns, ha KÚRIA tudna egyetlen olyan választottbírósági ítéletre hivatkozni, amelyik egy előző választottbírósági ítéletet felülvizsgált és egy tudna olyan állami bírósági ítéletre hivatkozni, amelyik ezt nem csak jóváhagyta, de még meg is indokolta a választottbírók helyett!
Felperes állítja és bizonyítja keresetében és itt is, hogy a második választottbírósági eljárás során megsértették a tisztességes eljáráshoz való, az Alkotmányban (Alaptörvényben) és az Unió Alapjogi Chartájában biztosított jogát. Az elvi „lehetőség” és a gyakorlati lehetetlenség nem azonos fogalmak. Ezt egy legfelsőbb bírósági szint bírái nagyon jól tudják. Az, hogy az eljárás során a felek levelet írnak egymásnak, melynek tárgyával a választottbírósági tanács érintőlegesen sem foglalkozik, és a tárgyalásokon egy szó sem hangzik el a közösségi versenyjogról, nem azonos azzal a követelménnyel, melyről a következő elvi határozat rendelkezik, és amely határozatot ugyanaz a tanács hozta, mint amelyik eltért ettől, de nem csak ettől, hanem az alkotmányos követelményektől általában is.
2421/2011. számú gazdasági elvi határozat:
„A választottbírósági eljárásban is irányadó tisztességes eljárás elvéből következően a választottbíróságnak is közölnie kell a felekkel, hogy a perben felmerült tények, adatok alapján meghatározott semmisségi ok fenn álltát észleli, ehhez képest milyen bizonyításra lehet szükség és lehetőséget kell adnia a feleknek a bizonyítási indítványaik, érdemi nyilatkozataik e körben való megtételére. Ennek elmulasztása esetén a feleknek az ügyük előadhatóságához való joga sérül, ez pedig megalapozza a választottbíróság ítéletének a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontja alapján történő érvénytelenítését [1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 27. §, 55. § (1) bekezdés c) pontja].”
Az meg egy egészen más szempontú megközelítés lehet a szándékosságot illetően, hogy a választottbírók a bizonyítási eljárás lezárta után, bizonyos zárt körben, úgy döntöttek az Ek-81.cikk alkalmazásáról és a semmisségről, hogy felperesnek semmi esélyt nem adtak a védekezésre, mivel erről felperes csak az írásban kézbesített ítéletből értesült. Ez az eljárás, illetőleg ennek az eljárásnak a KÚRIA általi példa nélküli elfogadása nem sértette esetleg a felperesnek a védekezéshez való jogát? A bizonyítási eljárás példa nélküli hiánya nem sértette felperesnek a tisztességes eljáráshoz való jogát? Akkor mi sérti a KÚRIA véleménye szerint a tisztességes eljáráshoz való jogot???
Nem elfogadható a KÚRIA azon védekezése, hogy más volt az EBH 2421/2011.számú ítélet tényállása. Álláspontunk szerint egy elvi határozat nem csak a teljesen, szó szerint azonos tényállásra vonatkozhat. Amennyiben elfogadnánk a KÚRIA fenti védekezését, illetve álláspontját akkor nem lenne elvi döntés, és nem segítené elő az egységes bírói gyakorlatot. És vajon miért más a tényállás a tekintetben, hogy „A választottbírósági eljárásban is irányadó tisztességes eljárás elvéből következően a választottbíróságnak is közölnie kell a felekkel, hogy a perben felmerült tények, adatok alapján meghatározott semmisségi ok fenn álltát észleli, ehhez képest milyen bizonyításra lehet szükség és lehetőséget kell adnia a feleknek a bizonyítási indítványaik, érdemi nyilatkozataik e körben való megtételére.”
Közölte a választottbíróság e konkrét ügyben a felekkel, hogy semmisségi ok fennállását „észlelte” „hivatalból is” és kért a felektől bizonyításokat? Semmit sem közölt és semmit sem kért! Vajon erre a konkrét ügyre miért vonatkoznak rendhagyó kúriai (jogi?) álláspontok, és miért nem az elvi határozatban foglaltak? E kérdésünkre továbbra is várjuk a KÚRIA részletes válaszát.
Felperes már várta a KÚRIA azon költői kérdését, hogy mi történt volna, ha a második választottbírósági ítéletet történetesen érvénytelenítik. Felperes jogi álláspontja szerint az történt volna, az első választottbírósági ítélet véglegesen jogerős voltára tekintettel, mely eljárás során az alperesnek is az volt a véleménye, hogy felperes tagsági viszonya esetén a forgalmazási jogát gyakorolhatja, hogy a felperest meg az alperest sem érte volna kár.
Felperes bizonyította már az érvénytelenítési keresete mellékletében (e kereset 9. sz. melléklete), hogy nem ütközött sem a közösségi sem a nemzeti versenyjogba a magyar piacon folytatott tevékenysége.
A kártérítés összegét természetesen tekintheti a KÚRIA minden alapot nélkülözőnek, de ezért kértük könyvszakértő és bármely más szakértő vizsgálatát a károk alátámasztására, mert ennek ez a rendje. Hogy érzékelhető legyen a KÚRIA ítéletének hatása tájékoztatjuk, hogy jelenleg folyik a cég felszámolásának előkészítése, mely további milliárdos károkat fog eredményezni. Köszönhetően annak, hogy jogellenesen megfosztotta a második választottbíróság és a KÚRIA ítélete felperest létalapjától.
A KÚRIA felsorolta, hogy a Törvényszék mire jogosult ebben a kártérítési ügyben. Felperes nem kérte, hogy a Törvényszék érvénytelenítse az eddigi ítéleteket, nem kérte, hogy a törvényszék nyissa meg újból a jogvitát, nem kértük semminek a felül mérlegelését, mert az alapügyben nem volt mérlegelési lehetősége semmiben a KÚRIÁNAK az egzakt törvényi előírásokra tekintettel. Az alapügyben eljáró bíróság jogértelmezését és jogalkalmazását viszont felül kell vizsgálnia ahhoz, hogy kirívó (az ügy eldöntését érdemben befolyásoló) jogszabálysértést elkövetett- e KÚRIA, mint végső döntést hozó tagállami bíróság. És ezt a kérdést a közösségi jog alapján kell eldöntenie a Törvényszéknek, ezért annak nincs jogi alapja, hogy a Törvényszék nem kezdeményezhet olyan előzetes döntéshozatali eljárást, amely az alapügyben elutasításra került. A KÚRIA jogi álláspontja A közösségi és a nemzeti joggal is ellentétes.
Például:
C-166/73. Rheinmühlen Düsseldorf v. Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Füttermittel
Az Európai Bíróság 1974. január 16. napján meghozta a következő ítéletet:
„A nemzeti jog valamely olyan szabályának a léte, amely kötelez egy bíróságot jogi kérdésekben a felsőbb bíróság határozatainak elfogadására, önmagában nem vonhatja el a 177. cikkben biztosított hatáskört, hogy az alsóbb fokú bíróság ügyeket az Európai Közösségek Bírósága elé terjeszthessen.”
A jelenlegi számozással az Unió Szerződésének 267.cikke sem tartalmaz semmilyen korlátozást arra nézve, hogy mikor terjeszthet egy ügyet alsóbb fokú bíróság az Európai Bírósághoz.
„Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti az Európai Unió Bíróságát, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést.”
Felperes bátorkodik megjegyezni a KÚRIA álláspontjának ellenére, hogy a Pp. 155/A.§.(3) bekezdése értelmében
„ Az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzés és az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem elutasítása ellen nincs helye külön fellebbezésnek.”
A Törvényszék tehát jogosult az Európai Bírósághoz fordulni és nem tilthatja ezt meg számára még jogszabály sem. És főleg nem tilthatja meg a KÚRIA a felperes számára, hogy szükség esetén további uniós és nemzetközi szervekhez forduljon abban a kérdésben, hogy volt-e joga a KÚRIÁNAK az első választottbírósági ítélet érvénytelenítésére és egy az ezt felülvizsgáló második választottbírósági ítélet jóváhagyására.
Ez utóbbival kapcsolatban felperes az alábbiakat adja elő:
Az érvénytelenítési perrel támadott második választottbírósági ítélet ellentétesen a felek választottbírósági szerződésében kikötött magyar anyagi jog alkalmazási kötelezettségével szemben közvetlenül a közösségi versenyjogot (az Európai Unió versenyjogát) alkalmazta.
A Vbt.49.§.(1) bekezdése szerint „valamely állam jogának…. kikötését.. úgy kell értelmezni, mint amely az adott állam jogának a felmerült kérdést közvetlenül rendező szabályaira utal.” Továbbá a Vbt. 55.§.(1). bekezdésének e) pontja érvénytelenítési okként jelöli meg, ha a választottbíróság eljárása nem felel meg a felek megállapodásának.
Az Unió joga a versenyjog területén szétválasztja a tagállamok versenyjogának és a közösségi versenyjognak az alkalmazási területét, így e tekintetben nem érvényes a közösségi jog elsődleges alkalmazásának kötelezettsége és lehetősége, illetőleg maga a közösségi jog (1/2003. EK rendelet) szabályozza, összhangban a nemzeti versenytörvénnyel azt, hogy mikor melyik versenyjog (a közösségi vagy a tagállami) alkalmazandó. E tekintetben egyértelmű –és keresetünkben részletesen bizonyítottuk-, hogy a Magyarországon folytatott kereskedelmi tevékenység esetén magyar bíróság eljárásának van helye és a magyar versenytörvényt kötelező alkalmazni.
Úgy a Vbt. mint az 1964.évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961.április 21-én kelt Európai Egyezmény IX. cikk 1. bekezdésének d) pontja nemzetközi vonatkozásban is alapvető érvénytelenítési okként jelöli meg, ha „a választottbíróság… eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának”.
Márpedig az alkalmazandó jogban történt megállapodás olyan sarkalatos feltétel a KÚRIA által citál UNICITRÁL minta törvényben és minden nemzetközi választottbírsági megállapodásban, hogy kizárja a választottbírók eltérés lehetőségét ettől az alapvető szabálytól.
A KÚRIA nyugodtan fenntarthatja álláspontját arra nézve, hogy az ítélet jogkövetkezményei felől szerinte hol kell dönteni, ezt azonban legfeljebb elvi állásfoglalásban vagy jogegységi határozatban írhatja elő az állami bíróságok részére, de nem teheti függővé ettől egy választottbírósági döntés érvényességét, arról nem is beszélve, hogy a rendelkező rész és ennek a releváns indokolása emelkedik jogerőre (tehát a döntés), ami elhelyezkedésétől függetlenül egységes egészként értelmezendő.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
8. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
9. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
10. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
11. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
13. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
18. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► HARRY POTTER
harrypottyer.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
24. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
26. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
29. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
30. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
35. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
36. Fúvószenekari hangszerelés
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
37. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
39. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
44. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
45. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
46. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
47. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
48. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
49. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
50. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
51. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥
► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!
sztarok-zene-allatok.hupont.hu
52. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
54. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
55. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
56. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!
► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.
barbiebaba.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
58. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna
► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű
babaagynemu.hupont.hu
59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
61. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
62. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.
demi-sel-miley.hupont.hu
64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
66. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
67. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
68. Louis Tomlinson (One Direction)
► Mindent a banda legidősebb tagjáról!
louistomlinson.hupont.hu
69. A Karácsony!
► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)
keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu
70. kuti robi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
robimusica.hupont.hu
71. Eric Saade legnagyobb rajongói oldala
► Eric Saade rajongó vagy? Akkor jó helyen jársz! ;) Itt minden kérdésedre megtalálod a választ! Jó szórakozást!
ericilove.hupont.hu
72. Bojti Judit
► Színész- Táncművész- Koreográfus
bojti-judit.hupont.hu
► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~
bestanimeim.hupont.hu
74. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
75. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu