134.oldal


II.rész (felülvizsgálai kérelem)

 

A hóhér nem szokta magát felakasztani, legfeljebb mások teszik ezt meg. Ezzel arra akarok utalni, hogy nem várható el a magyar bíróságoktól, hogy saját kirívó jogsértésüket  és tisztességtelen eljárásukat elimerjék. Nem így szocializálódtak, mint szokás mondani azokra, akik az "átkosban" kezdték pályafutásukat. Ha el akarnák ismerni a jogsértéseket, akkor el sem követték volna: ugyanis annyira nyilvánvaló a szándékosság.

 

Felperes a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét részleteiben az alábbi körben tartja uniós jogot sértőnek:

 

1.) Az első választottbírósági ítélet (Vb.07129) a felperes perbeli szerződésének – ezen belül forgalmazási jogának – jogi érvényességét jogerősen megállapította.

 Az Ítélőtábla nem állapította meg, és meg sem indokolta, hogy a véglegesen jogerős első választottbírósági ítéletnek a rendelkező részhez kapcsolódó és kizárólag az ítélet indokolási részébe tartozó döntését, mellyel a második választottbírósági ítélettel semmisnek minősített megállapodást a Ptk. alapján előzőleg jogilag érvényesnek minősítette, miért nem vette figyelembe. Felperes elsődleges  keresete egyértelműen a forgalmazási joga érvényességének megállapítására  irányult, ebben kellett dönteni, és ezt az első Választottbíróság döntése jogerősen megállapította. 

Ehhez képest minden más jogi megközelítés a választottbírósági ítéletbe történő jogellenes belemagyarázás.

 

 

Ezzel az eljárásával az Ítélőtábla is kirívóan súlyosan és nyilvánvalóan megsértette az Európai Bíróság Eco Swiss ítéletének rendelkező részében foglaltakat.

Nem állapította meg ezért azt sem, hogy a Kúria is kirívóan megsértette a hivatkozott esetjogot és az előzetes döntéshozatal kezdeményezésére vonatkozó kötelezettségét, amikor nem tudta kellőképpen értelmezni az esetjog előírásait, és mégsem kért erre nézve előzetes döntést az Európai Bíróságtól. Az első választottbírósági ítélet végleges jogerejét felperes kártérítési keresetében tételesen bizonyította és itt is bizonyítja az alábbiak szerint:

 

Az első választottbírósági ítélet rendelkező része csupán a per tárgyát képező szerződésnek az opciós jogra vonatkozó rendelkezését semmisítette meg, majd az ítélet 34. oldalán a rendelkező részhez kapcsolódó releváns indoklásával a szerződés többi részét érvényben tartotta az alábbiak szerint:

 

„A Ptk. 239. § (1) bekezdése alapján, amennyiben a szerződés érvénytelensége csupán annak egy része vonatkozásában áll fenn, a teljes szerződés érvénytelensége csak akkor állapítható meg, ha a felek a szerződést ezen érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. A szerződés tartalma alapján a Választottbíróság nem állapította meg a teljes szerződés érvénytelenségét. Az opciós jog gyakorlása nem volt szükséges, hanem az alperes belátásától függött; továbbá a szerződés azt is szabályozta, hogy a felek mely jogokkal rendelkeznek az opciós jog lehívásáig terjedő időben (értelemszerűen arra az esetre is, ha nem élnek a vételi joggal). A felek egyébként a 2003. szeptember 15-én kelt Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 11. pontjában maguk is a részleges érvénytelenséget, mint alkalmazandó jogkövetkezményt kötötték ki arra az esetre, amennyiben a szerződés egyes rendelkezései vagy részei semmisek lennének."

 

Tehát mivel a Választottbíróság érdemi döntésével csak a szerződés egy részét érvénytelenítette, a felperes által a keresettel érvényesített jog tárgyában -a felperes forgalmazási jogának kérdésében- a jogot biztosító megállapodást a Ptk. 239.§.(1) bekezdésére hivatkozva jogilag érvényben tartotta. További indokolást is alkalmazott a felperesi forgalmazási jog érvényességére vonatkozóan, sőt a második választottbírósági ítélet is rögzítette ezt a tényt.

 

Ezzel szemben a második választottbírósági ítélet kifejezetten az EK-81. cikk megsértésére - és nem a 2002. évi X. törvény megsértésére - hivatkozva, a jogsértés bizonyítása nélkül megsemmisítette felperesnek a Társasági Szerződésben rögzített kizárólagos magyarországi forgalmazási jogát.

A Választottbíróság a VB/08279. számú ítéletével megsértette az Eco Swiss ítélet rendelkező részét, amikor az első választottbírósági ítélet által a megállapodás jogi érvényességének jogerős kimondása után az EK-81. cikkre hivatkozva megsemmisítette azt.

 

Ezek a tények kártérítési keresetünkben részletesen bizonyításra kerültek. Az alapeljárásban a Tatabányai Törvényszék és a KÚRIA az Európai Bíróság Eco Swiss ítéletét semmibe vették, és kikerülték az állásfoglalást a fent idézett, a rendelkező részhez kapcsolódó választottbírósági döntést illetően, mintha nem is lett volna benne a fenti idézet az első választottbírósági ítéletben. A kártérítési perben e jogsértés megfelelő kivizsgálását úgy az elsőfokú bíróság, mint az Ítélőtábla elmulasztotta annak ellenére, hogy az első döntés jogerejének megtörésére irányuló szándékosság ténye a második választottbírósági ítéletből kiviláglik, kifejezetten az EK-81. cikk (1) bekezdésére hivatkozva semmisíti meg az előtte eljáró Választottbíróság véglegesen jogerős döntését.

Mindhiába bizonyítottuk a Güntner-Tata Kft. társasági szerződésébe foglalt, a felperes különjogait tartalmazó polgári jogi megállapodások érvényben tartását a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének a Tatabányai Törvényszék eljárása során 3. sz. mellékletként csatolt szakértői véleményével, mely szerint: „A nyelvészeti megközelítés alapján, grammatikai, szemantikai, szövegtani, stilisztikai szempontokra támaszkodva, összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a szöveg – mind a kiinduló mondat ténymegállapítása, mind pedig a zárójelen belüli három egység tartalma külön-külön és együtt is – azt a jelentéstartalmat hordozza, azt a szövegértelmezést adja, hogy a benne foglalt határozat a felperesnek a forgalmazási jog gyakorlására vonatkozó korábbi jogosultságát nem változtatja meg." E szakértő véleményt elhallgatva a Kúria továbbra is azt állította a kártérítési perben, hogy a "zárójelek" alkalmazása okozta a problémát, holott a választottbírósági ítéletekben az állami bíróságok csakis az érvénytelenségi okokat vizsgálhatják (érvénytelenítési eljárás keretében).

Az Ítélőtábla feltehetően a magyar bíróságok ítélkezési gyakorlatában egyedülálló módon a kártérítés egyik alapjául szolgáló kirívó jogszabálysértést úgy szüntette meg, hogy megváltoztatta egy uniós versenyjogra hivatkozó véglegesen jogerős (második) választottbírósági ítélet teljes indokolását, és egy átmeneti magyar törvényre cserélte fel azt állítva, hogy a még hatálytalan Unió versenyjoga és a magyar törvény „csereszabatos”.

Alaptörvénybe is ütköző az állami bíróságok, a Kúria, majd a Fővárosi Ítélőtáblának a végső jogerőre emelkedett választottbírósági ítéletek indokolásába történt önkényes beavatkozása, melyhez az állami bíróságoknak nincs jogszabályi lehetősége, sőt a Vbt. egyenesen tiltja a választottbírósági ítéletekkel történő manipulációt:

 56. § (2) A bíróság ítélete kizárólag a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat.

 

Törvénysértő az LB (Gfv. X. 30. 138/2011/11. számú végzése és a Kúria végső ítélete, ezért az Ítélőtábla eljárása is, amikor a Vb. 07129. sz.első választottbírósági ítélet rendelkező részéhez tartozó releváns indokolást figyelmen kívül hagyták, így azt gyakorlatilag érvénytelennek minősítették. A Vbt. 56.§.(2) szerint: "A bíróság ítélete kizárólag a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat."

 

Törvénysértő az Ítélőtáblának az az eljárása is, hogy a jogerős választottbírósági ítélet rendelkező részét jogilag alátámasztó indokolását és az alkalmazott jogot megváltoztatta. (VB/08279. sz.második választottbírósági ítélet.) Erre is vonatkozik, hogy”A bíróság ítélete kizárólag a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat."

Az is az uniós versenyjog alkalmazását bizonyítja, hogy a  Választottbíróság nem a 2002. évi X. törvényre, hanem kifejezetten az EK-81. cikkre hivatkozva változtatta meg az előtte eljáró választottbírósági döntést.

 

2.) Az Eco Swiss ítélet rendelkező részének és több pontjának megsértése.(Többek között a 32.,40 és 41. pont.)

 

 Az Ítélőtábla nem állapította meg a második választottbírósági ítélet tartalmi felülvizsgálati kötelezettségének elmulasztását az érvénytelenítési perben eljáró állami bíróságok, köztük a Kúria terhére annak ellenére, hogy a Választottbíróság egyértelműen az uniós versenyjog EUMSZ 101. cikkét alkalmazta, e cikk (1) bekezdésének felperes általi megsértésére hivatkozva citálta annak (2) bekezdését, és e cikk (3) bekezdésének alkalmazhatatlanságát is megállapította. A Kúria ugyanis megsértette az Eco Swiss ítéletnek az EUMSZ 101. cikke választottbíróság általi alkalmazásának kötelező felülvizsgálatára vonatkozó előírását, és ennek jogsértő voltát az Ítélőtábla elmulasztotta megállapítani a Kúria terhére.

Nem igényel további kifejtést és bizonyítást, a jogsértés leírását felperes kártérítési keresete részletesen tartalmazza. Felperes csupán azt jegyzi meg, hogy a Tatabányai Törvényszék és a Kúria okszerűtlenül értelmezte az Eco Swiss ítélet nyilvánvalóan egyértelmű rendelkezéseit, vagy szándékosan, vagy az akkori alperes értelmezését kritika nélkül elfogadva. Az alperesi és felperesi eltérő értelmezés, és a bíróságok eltérő értelmezésére* tekintettel ebben a kérdésben (is) a Kúria köteles lett volna előzetes döntéshozatalt kérni az Európai Bíróságtól, mielőtt dönt, ahelyett,hogy  az Eco Swiss ítélet egyetlen előírását sem vette figyelembe.

Ha elfogadható lenne is az Ítélőtábla megoldása, hogy utólag két részre bontja a Választottbíróság ítéletét, az Eco Swiss ítélet alkalmazási kötelezettsége az alapeljárásban a Kúria által jogerősen alkalmazni rendelt uniós versenyjog tényleges alkalmazása miatt fennállt, és a Kúria jogerős ítéletében foglalt releváns indokolást sem változtathatja meg, csupán az uniós versenyjoga megsértésének megállapítására van hatásköre.

*Lásd a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jogerős ítéletét I.sz.dosszié 3.sz.melléklet.

 

3.) Az Unió versenyjoga időbeli hatályának kirívóan súlyos megsértése

 

 Az Ítélőtábla nem állapította meg a Választottbíróság és a Kúria által az alapeljárásban elkövetett kirívóan súlyos uniós jogsértését, melyre az alapeljárás során, és a kártérítési perben felperes többször is hivatkozott. Az Unió versenyjogának és az Európai Bíróság esetjogainak bizonyított megsértését jelenti, hogy a Választottbíróság, majd a Kúria olyan uniós anyagi jogot alkalmazott közvetlenül, mely Magyarországon kizárólag a csatlakozás utáni időszakra volt alkalmazható.

 

Ez az Unió versenyjoga időbeli hatályának kirívóan súlyos megsértését jelenti.    Az uniós versenyjognak az időbeli hatálya megsértését szándékosan és jogellenesen elfedni kívánó Ítélőtábla az általa alkalmazott „jogi megoldás”, az uniós jog alkalmazása körében felperesnek a tisztességes eljáráshoz való jogának megsértését is jelenti, mely ez esetben az Unió Alapjogi Chartájának hatálya alá tartozik, mely a nemzeti bíróságoktól eltérően hatékony bírósági jogvédelmet biztosít felperes számára, mellyel felperes lehetőségei szerint élni is fog.

 

 

A  Választottbíróság a (második) választottbírósági eljárásban (kereset beadásának napja 2008.12.15)   a  2009.11.06-án  hozott  Vb/08279.számú  ítéletével  kirívóan súlyosan megsértette az EUMSZ 101.cikk (1),(2) és (3) bekezdésének  e cikk Magyarországon történő  alkalmazásának  időbeli hatályára vonatkozó 1/2003.EK Tanácsi rendelet előírásait,  és többek között az Európai Bíróság által a C‑17/10. számú ügyben hozott ítéletében kifejtett esetjogának rendelkező részét.

C‑17/10. sz. ügy

Toshiba Corporation és társai

 

"Ebből következően az EK 81. cikknek és az 1/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azok egy 2004. május 1‑jét követően indított eljárás keretében nem alkalmazhatók egy olyan kartellre, amely 2004. május 1‑jét megelőzően fejtette ki hatását egy olyan tagállam területén, amely 2004. május 1‑jén csatlakozott az Európai Unióhoz."

Továbbá a teljes egyértelműség érdekében felperes idéz a C-17/10. számú ügyben Juliane Kokott Főtanácsnok által előterjesztett indítványból:

 

45.      Azon nemzetközi kartell vonatkozásában tehát, amely egységes és folyamatos jogsértés formájában az új tagállam területén annak csatlakozása előtt és azt követően is kifejtette vagy kifejthette hatását,(51) az időszakokhoz igazodóan eltérő anyagi jogi szabályokat kell alkalmazni: a csatlakozás időpontját megelőző időszakok tekintetében az érintett tagállamban a kartell versenyellenes hatásait kizárólag a nemzeti versenyjog alapján kell megítélni. A későbbi időszakok megítélése tekintetében azonban az egész Unió területén egységesen az EK 81. cikk és az 1/2003 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése irányadó.(52)

46/b. pont: „A visszaható hatály tilalma alól nincs kivétel”

 

A 45 és 46. pont magyarul azt jelenti, hogy a 2004. május 1-én csatlakozott tagállamokban 2004. május 1-től alkalmazhatóak az Unió versenyjogi szabályai, a csatlakozás előtti időszakra történő alkalmazásuk az anyagi jogszabályok visszaható alkalmazásának tilalma miatt súlyosan sérti az Unió jogát (is).

 A 45. pont pedig azt is jelenti, hogy az EK-81. cikk az 1/2003. rendelet alkalmazásával együtt értelmezhető. Azaz kizárólag a tagállamok közötti kereskedelem bizonyított korlátozása esetén alkalmazható. (Az EK-81. cikk bizonyítás nélküli alkalmazása külön pont témája.)

 

Tehát a Választottbíróság megsértette az 1/2003. EK Tanácsi rendeletnek az EK-81. cikk alkalmazhatóságának időbeli hatályát megállapító rendelkezését, mert az EK-81. cikk Magyarországon és a vele együtt csatlakozó országokban kizárólag 2004. május 1. napjától volt alkalmazható.  Az 1/2003. EK Tanácsi rendeletet is ettől az időponttól volt kötelező alkalmaznia az összes tagállamnak.

De a csatlakozási okmány 2. cikkét is megsértette a Választottbíróság, vele együtt a Kúria és az Ítélőtábla is:

„A csatlakozás időpontjától kezdődően az eredeti szerződések rendelkezései és az intézmények […] által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok az új tagállamok számára kötelezőek, és az említett szerződésekben, illetve az ebben az okmányban megállapított feltételekkel alkalmazandók ezekben az államokban.”

A Választottbíróság az Unió versenyjoga alkalmazási lehetőségének kezdő időpontját nem vette figyelembe, ezért ítélete jogerőre emelkedése ellenére az uniós versenyjog értelmében jogilag semmis. Semmis a magyar alkotmányos követelményekre tekintettel is.

 Ezt az érvénytelenséget a KÚRIA felperes többszöri részletes indokolása ellenére nem vette figyelembe, ezért mint végső fokon ítélkező tagállami bíróság az Unió joga időbeli hatálya figyelembevételének elmulasztásával az Unió joga szerint egy érvénytelen választottbírósági ítéletet emelte végső jogerőre, ezért a Unió jogát a Kúria is kirívóan súlyosan megsértette.

E pont alatt hivatkozik felperes arra, hogy az Unió jogszabályai teljes szinkronban vannak az Alkotmánybíróság határozataiban foglaltakkal. A magyar jogszabályok is 2004. május 1-től tették lehetővé az Unió jogának alkalmazását Magyarországon.

A 30/1998.(VI. 25) AB határozatban az Alkotmánybíróság, a közösségi versenyjog magyarországi alkalmazhatóságának alkotmányos követelmény ere hivatkozva világosan kifejtette a közösségi jog közvetlen alkalmazásának tilalmát.  A közösségi jogszabályok „a hazai jogalkalmazás szempontjából külföldi jognak minősülnek, minthogy Magyarország nem tagállama az Európai Uniónak".

A jogállamiság sérelme miatt az AB alkotmányellenesnek minősítette a közösségi jog közvetlen alkalmazását nem csak a magánszemélyekre vonatkozóan, hanem a GVH számára előírt közösségi joganyag közvetlen alkalmazását is: ”Azok a jogszabályi rendelkezések, amelyek a jövőben születő közösségi jogi kritériumoknak a közvetlen hazai érvényesülését eredményezik, alkotmányellenesek,”).

Az AB határozata értelmében „a hazai jogalkalmazás szempontjából külföldi jognak” minősül a közösségi versenyjog Magyarország taggá válása előtti alkalmazása. Ezért a Választottbíróság ítéletét a csatlakozás előtti időszakra (a Vbt. előírásait betartva teljes terjedelmében) érvénytelenítenie kellett volna az állami bíróságoknak, mivel a Választottbíróság a kikötött magyar anyagi joggal szemben egyértelműen külföldi jogot alkalmazott erre az időszakra.

Tehát teljességgel megalapozott felperesnek az a jogi álláspontja, hogy az Unió versenyjogának a csatlakozás előtti alkalmazása  alapjaiban sérti az  Európai Unió jogát, ezzel együtt az AB határozatát is, ezért a Kúria, mint végső fokon eljáró tagállami bíróság kirívóan súlyosan sértette meg az  uniós versenyjognak az időbeli hatályra vonatkozó előírását, és további kirívó uniós jogsértést követett el azzal, hogy az előtte eljáró Legfelsőbb Bíróság és Tatabányai Törvényszék által teremtett jogi zűrzavar ellenére nem kért az Európai Bíróságtól előzetes döntést az ügyre nézve, pedig a peradatok és a jogsértések bizonyítják a KÚRIA akkori eljáró tanácsának ismerethiányát. Felperes azonban meg van győződve arról, hogy a Kúria eljáró tanácsa ismerte az uniós jogot, és egészen más szempontok befolyásolták döntéseiben, melyeket kártérítési keresetünk tartalmaz.

 

4.) Időbeli hatálya előtt alkalmazott uniós EK-81. cikk jogellenes felcserélése a 2002. évi X. magyar törvényre.

 

 Az Ítélőtábla nem vizsgálta meg, hogy általa a választottbírósági perben alkalmazandónak tartott (és egyben általa ténylegesen”alkalmazottá" nyilvánított!) 2002. évi anyagi jogi X. törvényt, melynek egyéként sem volt a bíróságokra vonatkozóan külön eljárásjogi része, a 2003. évi XXXI. törvény 8. §-a az időbeli hatálya megszűnésének kimondásával hatálytalanította Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásának napjával, és a hatályon kívül helyező törvény szerint a csatlakozás napja után indult eljárásokban már a rendes magyar versenytörvény eljárási előírásai voltak csak alkalmazhatóak.

 

5.) Az 1/2003. EK. számú rendeletet és annak a   Pp.-től eltérő eljárásjogi előírásait  kötelezően alkalmazni kellett volna

 

 Az Ítélőtábla eljárása során nem vette figyelembe, hogy a 2003. évi XXXI. törvénnyel életbe lépett és a nemzeti versenyjogba (az 1996. évi LVII. törvénybe) a csatlakozás napjától beiktatott alábbi eljárási szabályokat, amelyeket a Választottbíróság és az állami bíróságok teljes mértékben figyelmen kívül hagytak és nem alkalmaztak, pedig ezek a per kimenetele szempontjából meghatározóak voltak. Ezt lényeges körülményt az Ítélőtábla elmulasztotta terhükre megállapítani ezáltal súlyos jogsértést követett el.

 

91/H. § (1) Azokban a perekben, amelyek elbírálása során az EK-Szerződés 81. és 82. Cikkét alkalmazni kell, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit az e §-ban és az 1/2003/EK rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

 

Mivel az Ítélőtábla a KÚRIA végső döntését, mely szerint az alapeljárásokban az Unió jogát kötelezően alkalmazni kellett, elfogadta, nem térhetett volna ki annak megállapítása elől, hogy ebben az esetben az 1/2003. EK. számú rendelet  Pp.-től eltérő eljárásjogi előírásait is kötelezően alkalmazni kellett volna a csatlakozás utáni időszakra a csatlakozás után indult bírósági eljárásokban, beleértve az Ítélőtábla eljárását is.

Felperes a jogsértéseket illetően elsősorban a Választottbíróság bizonyítási kötelezettségére és ennek kapcsán a felperes védekezési jogának garanciális szabályaira utal, ugyanis az 1/2003. EK rendelet előírásait az Alapjogi Chartában foglaltakra tekintettel kellett alkalmazniuk azoknak, akik az EK-81. cikket alkalmazták, így a magyar bíróságoknak is. Az Ítélőtábla azzal, hogy nem állapította meg a Kúria terhére az 1/2003. EK rendelet alkalmazásának elmulasztását, súlyosan megsértette az uniós versenyjog egységes alkalmazását biztosítani szándékozó uniós jogszabály rendelkezéseit.

 

Az EUMSZ 288. cikke (az EKSz. korábbi 249. cikke) kirívóan súlyos megsértését jelenti, hogy az alapeljárásban a Választottbíróság, a Tatabányai Törvényszék, majd a végső fokon ítélkező Kúria nem alkalmazta az 1/2003. EK Tanácsi rendeletet, annak egyetlen előírását sem, felperes többszöri követelése ellenére eredményét illetően megtagadta az Unió rendeletének alkalmazását.

Ugyancsak figyelmen kívül hagyta az Ítélőtábla is az 1/2003. EK Tanácsi rendelet alkalmazását, és az alapeljárásban történt nem alkalmazását csupán ennyivel indokolta:

"A Szerződés érvényességének vizsgálata tehát tartalmilag a megkötésekor irányadó magyar jog alapján történt. Ennek viszont nem volt és nem is lehetett része az 1/2003/EK rendelet, amely csak 2004. május 1-től lépett hatályba."

 

Ezen kívül az Ítélőtábla semmivel sem indokolta, hogy az Unió versenyjogának kötelező alkalmazását előíró Kúria jogerős ítélete és az 1/2003. EK rendelet alkalmazásának az alapeljárásban történt megtagadása hogyan fér meg egymás mellett. Érdekes jogeset lehet, hogy a szerződés érvényességének vizsgálata állítólag az átmeneti magyar versenytörvény alapján történt (?), viszont mégis az uniós versenyjogot alkalmazta a Választottbítóság és az állami bíróságok, sőt jogerősen megállapította a Kúria az uniós versenyjog alkalmazási kötelezettségét.

 

Az Ítélőtábla nem tér ki arra, hogy”A szerződés érvényességének vizsgálata" ki által történt meg " a megkötésekor irányadó magyar jog alapján".

 

Merthogy, a Választottbíróság nem a " a megkötésekor irányadó magyar jog alapján" tehát nem a 2002. évi X. törvényre hivatkozva semmisítette meg a szerződés versenyjogi részét, ahhoz nem férhet semmi kétség, hiszen egy szó sem volt az ítéletében az átmeneti versenyjogról, csupán az EK-81. cikkről,  arról viszont bőségesen.

 

De ahhoz sem férhet kétség, hogy az Ítélőtábla a szerződés érvényessége kérdésében nem végzett semmilyen vizsgálatot (meg nem is végezhetett volna), ezért tisztességtelen (azaz valótlan és semmivel sem igazolható, bírósághoz méltatlan) az Ítélőtábla állítása, hogy a szerződés érvényességét bárki felülvizsgálta volna a 2002. évi X. törvény, azaz " a megkötésekor irányadó magyar jog alapján".

 

A Választottbíróságnak bármelyik jog alkalmazása esetén, eleve a perben, de a jogellenes jogcsere alkalmazásához az Ítélőtáblának, mielőtt eljutott a jogcsere végrehajtásában a döntésig, az előírások és szankciók alkalmazásában való egyetértésig”annak a kérdésnek a megválaszolása” lett volna a kötelezettsége, amit az alábbi idézet tartalmaz.

A Közösség és Magyarország közötti kereskedelemre gyakorolt hatás

4. Cikk

Az Európai Megállapodás 62. Cikke (1) bekezdésének (i) és (ii) pontja és (2) bekezdése, valamint e melléklet alkalmazásában annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy egy versenyellenes megállapodás vagy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés hatással lehet-e a Közösség és Magyarország közötti kereskedelemre, annak az objektív ténybeli vagy jogi tényezők összességén alapuló meghatározásától függ, hogy a kérdéses magatartás közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy esetlegesen befolyásolja-e a Közösség és Magyarország között kialakult kereskedelmi rendszert.

 

Nyilvánvaló, hogy az Ítélőtábla e körben semmilyen vizsgálatot nem végzett, és nem végzett vizsgálatot az alábbi körben sem, és a 2002. évi X. tv. alkalmazásához szükséges többi feltételt sem vizsgálta, nem is vizsgálhatta, mert sem a jogcsere végrehajtása, sem a 2002. évi X. törvény alkalmazásának előírása nem tartozott jogkörébe.

Csekély jelentőségű tevékenységek

5. Cikk

(1) A 2. Cikk (1) bekezdése szerinti versenyellenes tevékenységek, amelyeknek a Felek közötti kereskedelemre vagy a versenyre gyakorolt hatása elhanyagolható, nem tartoznak az Európai Megállapodás 62. Cikke (1) bekezdése (i) pontjának hatálya alá, valamint e melléklet 2. Cikkének (1) bekezdése szerinti tilalmak körébe, ezért azokra e melléklet nem alkalmazható.

 

Az Ítélőtábla eljáró tanácsa vezetőjének elfogultságát bizonyítja, hogy fel sem merült benne, hogy nem felperes kérte az EK-81. cikk alkalmazását, és nem felperes mulasztása, hogy nem a 2002. évi X. törvényt alkalmazta a Választottbíróság, és nem felperes követte el a jogszabálysértéseket, hanem a Választottbíróság és az állami bíróságok, mégis a korábbi alperesi attitűdök jelennek meg ítélete indokolásában. Nem független bíróként fogta fel az ügyet, hanem olyanként, aki bizonyítási kényszert érzett a Kúria döntésének alátámasztására.

 

Az 1/2003. EK rendelet kötelező alkalmazását, mint az uniós versenyjog anyagi jogszabálya (EK-81. cikk) alkalmazásának eljárási szabályait előíró rendeletnek az alkalmazását a magyar versenytörvény (az 1996. évi LVII. törvény) 91/H.§-a csatlakozás napjától kötelezően előírta azokban a perekben, melyekben az EK-81. cikkét alkalmazni kell. Nyilvánvalóan egy többszörösen jogerős és Alkotmánybírósági végzéssel szentesített kúriai döntésről nem lehet azt állítani, hogy érvénytelen, azt azonban igen, hogy a jogerős ítélet kirívóan sérti az Unió jogát és a magyar Alaptörvény előírásait.

Különösen igaz ez abban az esetben, ha az Unió versenyjogának kötelező alkalmazását úgy a csatlakozás előtti időszakra, mint a csatlakozást követő időszakra uniós jogot sértően állapította meg a Kúria, mert az 1/2003. EK rendelet alkalmazási kötelezettsége az Unió versenyjogának alkalmazásához kapcsolódik, és az Unió versenyjogának alkalmazása ténykérdés.

Sajnálatos, hogy az Ítélőtábla nyilvánvalóan valótlan tényt állít azzal, hogy " a szerződés érvényességének vizsgálata tehát tartalmilag a megkötésekor irányadó magyar jog alapján történt" annak ismertetése nélkül, hogy ki végezte el ezt a vizsgálatot és mikor, miképpen állapította meg a Közösség és Magyarország közötti kereskedelmi rendszer megsértését és mivel bizonyította ezt a tényt. Ennek azonban csak a jogellenes és tisztességtelen ítélőtáblai eljárás saját maga általi igazolása szempontjából van jelentősége.

 

Az EUMSZ 288. cikke egyéként ezt írja elő a tagállamok bíróságai számára (is):

 (....)

A rendelet általános hatállyal bír. Teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

 

A EUMSZ 291. cikke pedig ezt írja elő a Magyar Állam számára:

 

(1) A tagállamok nemzeti jogukban elfogadják a kötelező erejű uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

 

És a magyar Alaptörvény elfogadta ezt:

E) cikk

 

(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvénybõl eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.

(3) Az Európai Unió joga – a (2) bekezdés keretei között – megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt.

Tehát az Ítélőtábla nem csak az Unió jogát, hanem az Alaptörvényt is megsértette azzal, hogy az 1/2003. EK Tanácsi rendelet alkalmazási kötelezettségét nem állapította meg, hanem az alapeljárásban előtte eljáró bíróságok uniós jogot és Alaptörvényt sértő álláspontjára helyezkedett.

 

6.) Az 1/2003. EK rendeletben előírt bizonyítási kötelezettség elmulasztása

 

 Az Ítélőtábla nem vette figyelembe, hogy az EUMSZ 101. cikkének – mely akár a magyar jog szerint, akár a csatlakozási okmány szerint kizárólag a csatlakozást követő időszakra volt alkalmazható – a szintén a csatlakozástól kötelezően alkalmazandó 1/2003. EK rendelettel együtt. Nem vette figyelembe az Ítélőtábla azt sem, hogy a 101. cikk alkalmazása esetén az Európai Bíróság által esetjogokban rögzített mélységű bizonyítási kötelezettség tartozik.

 Az EUMSZ 101. cikkét a csatlakozás utáni időszakra is alkalmazó Választottbíróság ennek a kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget, és később az állami bíróság és a végső fokon eljáró Kúria, a „jogcserét” jogellenesen végrehajtó Ítélőtábla is ezt a bizonyítási kötelezettséget az uniós rendelet előírásait kirívóan sértve felperesre hárította. Az Ítélőtábla elmulasztotta megállapítani, hogy a Választottbíróság és a Kúria jogerős ítéletében súlyosan sértette az uniós versenyjog anyagi jogszabályainak alkalmazására vonatkozó uniós rendelet előírásait.

Az Ítélőtábla nem vette figyelembe, hogy az EUMSZ 101. cikk alkalmazásának az Európai Bizottság által közleményekben, és az Európai Bizottság által ítéleteiben meghatározott feltételei vannak. A Választottbíróság nem tett eleget az 1/2003. EK rendeletben foglaltaknak, és nem bizonyította sem a Választottbíróság, sem az akkori felperes, hogy miben áll a jelenlegi felperesnek a tagállamok közötti kereskedelmet sértő magatartása. Ehhez képest elképesztő a Tatabányai Törvényszék és a KÚRIA álláspontja, mellyel felperesre”kente" a bizonyítási kötelezettséget.

 Ennél csak az elképesztőbb, hogy az Ítélőtábla öt év után a perben meg sem említett törvényre írta át az EK-81. cikkre hivatkozást és kifogásolta, hogy a most kitalált ötlete ellen nem tiltakozott felperes az öt évvel ezelőtti választottbírósági eljárás során.

 Az Ítélőtábla nem ismerve a behelyettesített törvény tartalmát, elmulasztotta megállapítani, hogy a 2002. évi X. törvényre hivatkozó jogsértéshez is azt állító bizonyítási kötelezettsége tartozott volna, melynek senki sem tett eleget. (Kártérítési kereset 10. tétele.) És azt sem állapította meg az Ítélőtábla, hogy a csatlakozást követő időszak esetében a 2002. évi X. törvényre már nem hivatkozhatott volna senki.

 

Mivel az EUMSZ 101.cikkének alkalmazása a csatlakozás utáni időszakra nézve is a Kúria által jogerősen megállapítottan  ténykérdés, az Ítélőtáblának meg kellett volna állapítania, hogy sem a Választottbíróság, sem az  állami bíróságok nem tettek eleget az 1/2003.EK rendelet által előírt bizonyítási kötelezettségüknek, jóllehet a Választottbíróság mulasztása miatt az állami bíróságoknak, különösen a végső döntést hozó Kúriának a Választottbíróság ítéletét, mint közrendet sértőt a csatlakozás utáni időszakra e jogsértés miatt is eleve érvénytelenítenie kellett volna.

Az EK-81. cikk alkalmazásának és az alkalmazás jóváhagyásának az előfeltétele lett volna az Európai Bíróság Törvényszéknek T-328/03. sz.ítélete következő pontjában foglaltak bizonyítása:

„66.     Ahhoz, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésben megállapított tilalomra tekintettel értékeljük valamely megállapodásnak a közös piaccal való összeegyeztethetőségét, meg kell vizsgálni a megállapodás gazdasági és jogi hátterét, a tárgyát, a hatásait, azt hogy érinti e a Közösségen belüli kereskedelmet – figyelembe véve különösen azt a gazdasági közeget, amelyben a vállalkozások működnek –, a megállapodással érintett árukat vagy szolgáltatásokat, valamint az érintett piac szerkezetét és működésének tényleges feltételeit. […]

Ebből az ítélettel részleteiben kifejtett bizonyítási kötelezettségéből az EK-81. cikk bizonyított alkalmazása ellenére Választottbíróság semmit sem teljesített. A Tatabányai Törvényszék és a Kúria pedig az Eco Swiss ítélet előírásai ellenére valótlan indokkal megtagadta a Választottbíróság ítéletének felülvizsgálatát.  A Kúria nem kért előzetes döntést az Európai Bíróságtól, maga döntött abban a kérdésben, hogy az állami bíróságok Magyarországon nem kötelesek megvizsgálni a Kúria szerint is az uniós versenyjogot kötelezően alkalmazó választottbírósági ítélet uniós jognak való megfelelősségét. A Kúria alapügyben elkövetett uniós jogsértését az Ítélőtábla nem kifogásolta, ezzel maga is az uniós versenyjog megsértésének „társtettesévé” vált.

A bizonyítási kötelezettséget nem az Európai Bíróság idézett ítélete, hanem az ítélet alapjául szolgáló 1/2003. EK rendelet írja elő.

Mint felperes bizonyította, és az Ítélőtábla is hivatkozott rá, az unió versenyjogának kötelező alkalmazását a magyar bíróságok és saját maga számára a Kúria végső ítéletében megállapította.

7.) A kártérítési per bírósága nem oszthatja két részre közokiratban rögzített tényt azért, hogy a jogsértést elfedje

 

 Az Ítélőtábla nem vette figyelembe a választottbírósági perben hozott ítélet uniós versenyjogot sértő rendelkezését, mely ítélet a C-17/10. esetjog előírása ellenére az EK-81. cikk alkalmazási lehetőségét a csatlakozási előtti, és a csatlakozás utáni időszakra egybefüggő egészként állapította meg. A kártérítési per bírósága nem oszthatja két részre a közokiratban rögzített tényt azért, hogy a jogsértést leplezze. És kizárólag célzatosan és elfogultan állíthatja, hogy a per kimenetele független volt alkalmazott jogtól.  Ezek szerint nem befolyásolta az ítéletet, hogy az EK-81. cikk nem volt alkalmazható, sem az, hogy a 2002. évi X. törvény sem lett volna alkalmazható és nem alkalmazták a bíróságok. Az Ítélőtábla álláspontja azt jelenti, hogy a per kimenetele az alkalmazott jogtól függetlenül eleve elrendeltetett volt annak ellenére, hogy bármilyen jogsértést bárki bizonyított volna.

Felperes is így látja.

 

Ráadásul az Ítélőtábla a csatlakozás előtti időszakra egy átmeneti magyar törvényben vélte felfedezni az EK-81. cikket( a tagállamok közötti kereskedelem korlátozását) , ellentmondva saját magának, valamint a Kúriának is.

Ugyanis a KÚRIA az egész időszakra vonatkozóan jogerősen megállapította az uniós versenyjog alkalmazási kötelezettségét. Súlyos ellentmondás, hogy az Ítélőtábla hallgatólagosan csak a csatlakozás utáni időszakra fogadja el a Kúria döntését az uniós versenyjog alkalmazási kötelezettségére vonatkozóan, mégsem állapította meg Választottbíróság és a Kúria uniós jogsértésének tényét a csatlakozás előtti időszakra. Pedig az Ítélőtábla megváltoztatta a végső fokon ítélkező Kúria jogerős ítéletében foglalt alapvető döntését, és értelmezhetetlenné tette a választottbírósági ítéletben az indokolás hivatkozásait az EK-81. cikk megsértésére, amihez felperes jogi álláspontja szerint a kártérítési bíróságnak nincs joga. (Az Ítélőtáblának ez az eljárása sérti az 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) előírását is, hiszen a választottbírósági ítéletet (sem annak indokolását) az állami bíróság még az érvénytelenítési eljárásban sem módosíthatja, kizárólag az egész ítéletet érvénytelenítheti.)

 

Folytatás a következő oldalon!

 

Oldal: 134.A hóhér nem magát akasztja, legfeljebb akasztják!
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2024 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat