181.FELJELENTÉS III.RÉSZ:A feljelentő mulasztott!Nem adta elő érveit a 10 éve hatálytalan törvénnyel szemben!

---

 

Az Ítélőtábla bírói visszaéltek hivatali hatalmukkal akkor is, amikor valótlanul állították,             hogy  "A szerződés érvényességének vizsgálata tehát tartalmilag a megkötésekor irányadó magyar jog alapján történt. Ennek viszont nem volt és nem is lehetett része az 1/2003. EK         rendelet, amely csak 2004. május 1-én lépett hatályba.”."(Lásd ugyanott!) A „megkötésekor” irányadó és a csatlakozás napjától érvénytelen magyar jog alapján a hivatkozott magyar versenyjogi törvény és az Unió joga szerint senki semmilyen vizsgálatot nem végezhetett.

 

A csatlakozás napjától hatályon kívül  helyezett  2002.évi X.törvény alapján  tehát  a        2008-ban keletkezett ügyben  ténylegesen  senki sem végzett és jogilag senki sem            végezhette el "a szerződés érvényességének tartalmi vizsgálatát", és erre nem is volt szükség, mert   az Unió joga (éppen az 1/2003.EK rendelet előírása) szerint, és  a    nemzeti versenytörvény szerint  2004.május 1-től, de csakis  a feltételek fennállása esetén az EK-81.cikk  (= EUMSZ 101.cikk) volt  alkalmazandó, (de alkalmazása esetén  a választottbíróknak, az állami bíróknak és az AB-nek is az 1/2003.EK rendeletet  kötelező lett volna alkalmazni), és véletlenül sem a csatlakozás előtt bármikor (akár 20 éve) kötött szerződések idején „irányadó magyar jogot”.

 

Tehát a 2002. évi X. törvény hatályossága idején kötött szerződés vizsgálata ebből a             szempontból irreleváns és ez is célzatosan  hamis bírói állítás, a hivatkozás pedig arra, hogy bárki ezzel kapcsolatban bármit vizsgált akár az alapeljárás, akár a kártérítési per során a hivatali hatalommal történő egyéb módon történő visszaélés egyértelmű bizonyítéka, egy célzatosan hamis állítás.

 

            Az Ítélőtábla bíróinak  a felettes bíróság iránti elkötelezettségét (elfogultságát) és ezzel   párhuzamosan feljelentőnek  védekezéshez való alapjogának hivatali hatalommal történt             szándékos visszaéléssel  történt megakadályozását felperes az Ítélőtábla alábbi jogellenes   követelményével is alá kívánja támasztani:

 

"Az I. rendű alperes (a választottbírók T.I)  érdemi döntésének helyessége azonban a jelen perben azért nem vizsgálható, mert a felperes a választottbírósági eljárásban elmulasztotta előadni mindazon tényeket és kifejteni mindazon indokait, amelyek folytán a 2002. évi X. törvény             Mellékletének már hivatkozott 2. cikke szerinti, eredetét tekintve unós jogi szabályt alkalmazhatatlannak, illetve máshogy alkalmazhatónak tartja. A kártérítési per nem szolgálhat az alapügyben előadni elmulasztott védekezés elbírálására, márpedig a felperesnek a 2009. szeptember 24-én megtartott tárgyalásig lett volna lehetősége álláspontja kifejtésére." (2.sz.melléklet:Ítélőtábla 17. oldal utolsó bekezdése.)

 

Az Ítélőtábla bírói tehát  azzal a hamis indokkal tértek ki célzatosan  a választottbírók „döntésének érdemi” vizsgálata elől, hogy  maga a feljelentő mulasztott, nem védekezett a választottbírói eljárás során fel sem merült és már akkkor is öt és fél éve hatálytalan 2002.évi X.törvény és Melléklete alkalmazása ellen,  az ellen a törvény ellen, melyet éppen az ítélőtáblai bírók az eredeti választottbírói jogi indokolás helyett  2014-ben, öt és fél év után   csalárd módon csempésztek be a választottbírók ítéletébe.

 

Az Ítélőtábla bírói a következőkkel is saját maguk bizonyítják be a hivatali hatalmukkal történt szándékos visszaélésüket:

 

            A feljelentő terhére írják, hogy " felperes a választottbírósági eljárásban elmulasztotta     előadni mindazon tényeket és kifejteni mindazon indokait, amelyek folytán a 2002. évi X.       törvény Mellékletének már hivatkozott 2. cikke szerinti, eredetét tekintve unós jogi       szabályt alkalmazhatatlannak, illetve máshogy alkalmazhatónak tartja."

 

Tehát a feljelentőnek  már nem a ténylegesen alkalmazott EK-81. cikk nem bizonyított   megsértése ellen kellett volna védekeznie a választottbírók előtt, mint ahogy az alapeljárás pereiben a bíróságok szándékosan megfordították a bizonyítási terhet, hanem már 2009.szeptember 24-én elő kellett volna adnia „mindazon tényeket és kifejteni mindazon indokait”, amelyek folytán az Ítélőtábla által 2014.március 24-én hozott ítéletében kiötölt, alaptalanul hivatkozott 2002. évi X. törvényt, azaz a választottbírósági perben meg sem említett "az eredetét tekintve uniós szabályt" alkalmazhatatlannak tartotta. Ad abszurdum!

 

A választottbírósági ítéletéből megállapítható, hogy egyetlen utalás sincs a 2002. évi X. törvényre, már csak azért sem, mert a csatlakozást követően keletkezett ügyekben ez a       törvény már nem volt alkalmazható. Ezt az Ítélőtábla bírái is tudták, hiszen éppen ezen újabb jogsértés elfedésére minősítették át az "ügyet" csatlakozásunk előtt keletkezettnek.             Egy ilyen körmönfont jogi megoldás csak tudatosan  jöhet létre, és mivel a KÚRIA és az        AB előtt is ismert volt az ügy teljes mélységében, a hivatali visszaélést a Kúria és az AB         bírái is elkövették azzal, hogy  jóváhagyták a  hamis bírói állításokat és azok következményét.

        Azt írja az Ítélőtábla, hogy a   (választott) "bírósági határozat indokolása a jogszabályhelyet tévesen tartalmazza"  és azt is elismeri hogy "a magyar jogszabályra nem utal" ez azonban  "a döntést nem teszi tévessé és az eljárást közrendbe ütközővé."

Az Ítélőtábla ezen újabb  hamis indokolása ott érhető tetten, hogy rajta kívül senki sem vetette fel, hogy a választottbíróság  határozata  azért lenne közrendbe ütköző, mert a jogszabályhelyet tévesen tartalmazza, illetve a magyar jogszabályra nem utal. Ezt  a jogi kreációt  maga az Ítélőtábla     találta ki, mert maga az Ítélőtábla vizionálta a 2002.évi          X.törvény tényleges alkalmazását, senki más.Tehát a bírók saját jogi kreációjukat kívánták ezzel az önkényes álláspontjukkal megerősíteni.

A választottbírósági ítélet közrendbe ütközését    ugyanis  nem az okozza, hogy az Ítélőtábla által kitalált hatálytalan  magyar jogszabályra nem utal (és ha utalna?)        hanem az az   indokolása teszi közrendbe ütközővé, amelyik az uniós versenyjogra nem csak utal, de kifejezetten és egyértelműen közvetlenül az EK-81.cikk megsértésére a végrehajtására vonatkozó  uniós jogot negligálva  alaptalanul hivatkozik, és amely jogi hivatkozást  alaptalansága miatt végül  az Ítélőtábla bírói önkényesen átírták egy másik alaptalan jogra.

Az Ítélőtáblabírái  fentiek szerint a saját maguk  által    kiötölt kreációval szállnak jogi vitába.

 

             Panaszos által a felülvizsgálati eljárásban a Kúriához benyújtott, az ügyre vonatkozó   jogszabályok összefoglalója.

           

Ez a jogi összefoglaló ép ésszel értelmezve az Unió jogát és a magyar törvényeket           egyetlen eljárásban (a választottbírósági ítélet első felülvizsgálati perében) lehetővé tette             volna az ügy lezárását és az eredeti állapot helyreállítását úgy, hogy a Magyar Állam     kártérítési felelőssége fel sem merül. A kérdés továbbra is az, hogy mért volt a magyar bíróságoknak érdeke panaszost jogsértések sorozatával megfosztani attól a forgalmazási             jogától, melyet a multinacionális céggel kötött társasági szerződés biztosított számára.

Hogy mely törvényi előírásokat lett volna kötelező alkalmaznia az összes bíróságnak, azt a következőkben bizonyítom:

2003. évi XXXI. törvény

 

a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996.                      évi LVII. törvény módosításáról [beépítve az 1996.éviLVII.törvénybe        (továbbiakban: magyar versenytörvény) szövegébe.

 

8. § (1) Ez a törvény -…- a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló             nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba, rendelkezéseit - …- a             hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.

 

            2004.évi XXX.törvény  az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés         kihirdetéséről

            "4. § Ez a törvény 2004. május 1-jén lép hatályba".

           

Tehát a 2003.évi XXXI.törvény nem vitathatóan 2004.május 1-én  lépett hatályba, az alapügy a Választottbíróságon nem vitathatóan  2008.december 15-én indult.

 

Egyértelműen             megállapítható, hogy  a 2003.évi XXXI.törvényt  "a  hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni".  A 2003.évi XXXI.törvény  10.§-a szerint  2004.május 1-től, tehát " E törvény hatálybalépésével egyidejűleg" hatályát vesztette  az Európai Megállapodás 62.Cikke (3) bekezdésén alapuló, a  2002.évi X.törvénnyel kihirdetett  1/02. számú társulási tanácsi határozata Függelékében felsorolt közösségi szabályok kihirdetéséről szóló 39/2002. (III. 12.) Korm. rendelet.

     

A Kúria, mint felülvizsgálat bíróság 2014. október 1-én hozott Pfv. IV. 20. 816/2014/11. számú ítélete(3.sz.melléklet) az előző jogerős ítéletek megcsúfolása.

 

A végső fokon döntő tagállami bíróságnak panaszos megítélése szerint nincs törvényes   lehetősége az Unió jogának alkalmazása körében hozott még saját jogerős ítélete         indokolásának átváltoztatására sem,  akár hatályos nemzeti jog alkalmazásával hozott ítéletre sem.

Ez a bírói hatalommal való visszaélést egyértelműen bizonyítja. A Kúria azért inspirálta és fogadta el az Ítélőtábla kibúvási megoldását az Unió jogának alapügyben történt alkalmazásának ténye alól, mert ellenkező esetben semmivel sem tudta volna indokolni a kártérítési perben feltétlenül szükségessé és számára kötelezővé vált előzetes döntési eljárás kezdeményezésének elmulasztását.

           

 

 A kártérítési perben a Kúria kitért a konkrét indokolás elől és csak általánosságokkal,     főleg azzal az indokolt, hogy a belső jog alkalmazása esetén nem kérhető előzetes döntés.         

Ezzel is bizonyítva, hogy az alapügyben az unió jogának alkalmazását szükségesnek tartó jogerős indokolása ellenére az alsóbb fokú bíróság eltérő, a saját előző jogerős ítélete jogerős indoklását megtörő ítéletét célzatosan fogadta el. Azért kellett „magyar” törvény alkalmazására  a jogerős indokolásokat negligálva „átállni”, mert az Unió jogának alapeljárásban történt súlyos megsértése előttük is nyilvánvaló volt.

 

Panaszos  joggal való visszaélésnek  tartja a Kúria ítéleti indokolásának a választottbíróság ítéletének felülvizsgálatára vonatkozó jogi álláspontját is. Panaszos kizárólag az Unió versenyjogának alkalmazási körében, mint ténykérdésben hivatkozik arra, hogy az Európai Bíróság esetjoga közrendi kérdésként határozza meg az EK-81. cikk alkalmazását és megköveteli az alkalmazás állami bíróság általi felülvizsgálatát a  választottbírósági ítélet érvénytelenítési eljárása során. 

 

Tehát a Kúria nem hivatkozhat arra, hogy egy választottbírósági ítéletet tartalmilag nem vizsgálhat felül, hiszen az esetjog éppen a kötelező tartalmi vizsgálatot írja elő. E vizsgálat keretében joga és kötelezettsége lett volna az állami bíróságnak az Unió versenyjogi előírásai betartásának felülvizsgálata, az 1/2003. EK rendeletben előírt bizonyítási kötelezettség szintén esetjogban előírt módon történő nem teljesítésének megállapítása. Tehát a Kúria nem hivatkozhat arra, hogy panaszos védekezéshez való alapjogának  választottbíróság általi megsértését az Unió versenyjogának alkalmazása körében nem tudta volna megszüntetni.

 

 

Esetjogok megsértése:

 

             Részletek a C-126/97. számú (Eco Swiss ítélet) esetjogból:

            „41.     Ennélfogva [….] egy nemzeti bíróságnak, amely elé egy választottbírósági ítélet megsemmisítésére irányuló kérelmet nyújtottak be, helyt kell adnia egy ilyen kérelemnek abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy ez az ítélet ténylegesen ellentétes a Szerződés 85. cikkével, (új számozással:81.cikkével) amennyiben a belső eljárási szabályai értelmében helyt kell adnia egy olyan megsemmisítési kérelemnek, amelyet a közrendre vonatkozó nemzeti szabályok figyelmen kívül hagyására alapoztak.”(Eco Swiss.)

 

Az EK-81.cikk nemzeti közrendi jellegét támasztja alá egyébként számos egyéb EU-norma és ítélet is, pl. a híres „Manfredi” (C 295/04) ügyben az Európai Bíróság megerősítette, hogy „az EK 81. és 82. cikk közrendi rendelkezés, amelyeket a nemzeti bíróságoknak hivatalból alkalmazniuk kell”, azaz hogy az EU versenyjog egy (kötelezően) közjogi kategória.

Továbbá az Európai Bíróság esetjoga lehetővé teszi, hogy a rendes bíróságok felülvizsgálhassák a választottbíróság előtt felmerülő közösségi jogi kérdéseket az alábbiak szerint:

 

„32. Először is fel kell hívni a figyelmet arra a tényre, hogy ha egy megállapodásban kikötött választottbíróság előtt közösségi jogi kérdések merülnek fel, a rendes bíróságok vizsgálhatják azokat a választottbírósági ítéletek felülvizsgálata során – amely az esettől függően lehet kiterjedtebb vagy kevésbé kiterjedt –, és amellyel fellebbezés, ellentmondás, végrehajtás vagy az alkalmazandó nemzeti jogszabályok alapján rendelkezésre álló más jogorvoslati út igénybevételekor élnek.”(Eco Swiss)

 

Továbbá az uniós jog nem csak lehetővé teszi, hanem megköveteli, hogy a közrendi kérdésnek minősített EK-Szerződés 81. cikke által elrendelt tilalom értelmezésére vonatkozó kérdéseket megvizsgálhassák a nemzeti bíróságok, és szükség esetén a versenyjogi kérdések előzetes döntéshozatal tárgyát képezhessék a Bíróság előtt.

 

„40 […] a közösségi jog megköveteli, hogy a fenti cikk [EK-81] által elrendelt tilalom értelmezésére irányuló kérdéseket megvizsgálhassák a nemzeti bíróságok, amikor arra kérik fel őket, hogy döntsenek egy választottbírósági ítélet érvényességéről, és hogy e kérdések adott esetben előzetes döntéshozatalra utalás tárgyát képezhessék a Bíróság előtt.”(Eco Swiss).

 

Hivatkozunk az Európai Bíróságnak az ERTA-ügyben [22/70 Bizottság kontra Tanács (1971) ECR 263], továbbá a Bizottság több más ügyben [48/71 (1972) ECR 527], [4/73 (1974) ECR 491] hozott döntésére, mely szerint a nemzeti jog semmilyen szabályára nem lehet hivatkozni a közösségi jog hatálytalanítása érdekében.

 

„C-2/08. sz. ügyben hozott Bírósági ítélet előírja, hogy a közösségi jog alkalmazása esetén sem lehet a jogerő elve megvalósítása során kedvezőtlenebb szabályokat alkalmazni, mint hasonló belső esetekben.

(A Corte suprema di cassazione [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.)” A közösségi jog elsőbbsége.A jogerő elvét megállapító nemzeti jogi rendelkezés”

Az ítélet összefoglalása:

 

„A közösségi jog nem írja elő a nemzeti bíróságnak, hogy eltérjen a határozatokat jogerőre emelő belső eljárási szabályok alkalmazásától, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné a szóban forgó határozat által megvalósított közösségi jogi jogsértés orvoslását. (Tehát a közösségi jog  megsértésére hivatkozva  sem lehet eltérni a nemzeti jogerő szabályaitól!) A jogerő elve megvalósításának részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak, nem lehetnek azonban kedvezőtlenebbek, mint a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozó szabályok (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve)”.

 

Panaszos számára a Kúria újabb jogerős ítélete, mely szerint  a Unió jogának jogerős alkalmazását  csalárd módon és  hamis indokkal „visszavonták” , hogy mégsem az Unió jogát alkalmazták az alapeljárás során azt jelenti, hogy a gyakorlatban ezzel lehetetlenné tette a Kúria az Unió jogrendje által biztosított jogai gyakorlását.

 

Az ítélt dolog a magyar bíróságok  joggyakorlatában:

 

A BH 2002. 235-I. jogeset kapcsán a Legfelső Bíróság „Az ítélt dolog tekintetében kifejtette, hogy az indokolás az ítélet elválaszthatatlan része. A bírósági gyakorlat a tény- és jogalap azonosságának megállapítására szolgáló indokolást alkalmasnak találja arra, hogy – a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott döntés részeként – jogerőre emelkedjen. Éppen ezért az indoklás mindazon részei alkalmasak a jogerőhatás kiváltására, amelyekből a tényalap, az érvényesített jogalap és az ezeken alapuló döntés meghatározható. (Pp. 215. §)”.

 

Tehát azzal, hogy a kártérítési perben az Ítélőtábla és a Kúria eljárásuk során tisztességtelen módon megváltoztatták az alapeljárás jogerős ítéleteinek jogi hivatkozásait, elérték jogellenes eljárásuk célját, azt, hogy panaszos nem hivatkozhat továbbra az Unió jogára. Tehát  ez a törvénytelen eljárás célzatos volt.

 

Ha az Unió elsődleges versenyjogának a Kúria által az alapeljárásban jogerősen megállapított alkalmazási kötelezettségét és tényleges alkalmazását a kártérítési bíróságok bírói hatalmukkal visszaélve törvénytelenül és tisztességtelenül nem tagadják le, akkor meg kellett volna állapítaniuk a Kúria (az Állam)  kártérítési felelősségének jogalapját az Unió jogának megsértése (az 1/2003. EK rendelet alkalmazásának megtagadása) miatt. Ezért kellett jogellenesen és minden alapot nélkülöző magyarázattal, a választottbírók által közvetlenül alkalmazott  EK-81. cikk indokolását hamis állítással magyar joggá átminősíteni.  

 

Ide tartozik még az Ítélőtábla és a Kúria ügyben eljárt bíróinak a két választottbírósági ítélet  döntésének manipulativ átírásának a nemzetközi szabályokat is sértő ténye. A választottbírósági ítéleteknek csupán az érvénytelenítésére van törvényi felhatalmazása az állami bíróknak, indokolásuk célzatos átírása  és semmibe vétele hivatali hatalmukkal történő visszaélés.

Az első választottbírósági ítélet egyértelmű indokolásának, a rendelkező  rész jogkövetkezményeinek az ítélet indokolásában kifejtett  választottbírói döntés LB általi anulálásával (9.sz.melléklet: Gfv.X.30.138/2011/11.) okozták  mindazon további törvénytelenségeket, melyek kizárólag a korrupciógyanús “második” választottbírósági  döntés  életben tartására irányultak.

 

A Legfelsőbb Bíróság öt tagú tanácsának bírói, nagy igyekezetükben „nem vették észre”, hogy miközben azt állították, hogy "nem döntött érdemben a forgalmazási jogról" az első választottbírósági ítélet közben kétszer is az első választottbírósági ítélet jogerejére hivatkoztak:

"A második választottbírósági eljárásban a Választottbíróság….Az elé terjesztett kérelmeket vizsgálva állapította meg a felek által létrehozott GÜNTNER TATA Kft. társasági szerződésében foglaltak részletes elemzése során azt, hogy annak egyik rendelkezése (a kizárólagos magyarországi forgalmazási jog) az első választottbírósági ítélet által létrehozott helyzet - a vételi jogra vonatkozó kikötés semmisségének megállapítása, ezáltal a kizárólagos forgalmazási jog korlátlan idejűvé válása - miatt vált súlyosan piackorlátozóvá.”

Ez azt jelenti, hogy a második választottbírósági tanács jogellenesen feljogosította magát  az első eljárás jogerős döntésének megváltoztatására, mert az a multi cég érdekét sértette, és  mivel semmilyen  okkal nem dönthetett volna újra egy másik válsztottbírósági tanács ugyanabban az ügyben, hazugul azt állították, hogy az opciós kikötés semmisségének megállapítása miatt maga az első választottbírósági ítélet okozta (jogerős ítéletével!)  a kizárólagos jog korlátlan idejűvé válását(ami egyébként sem uniós sem magyar piackorlátozási tilalomba nem ütközik, és  1990-től korlátlan idejű és kizárólagos joga volt a feljelentőnek Magyarország területén). Tehát a multi cégnek kedvező ítélet meghozatala érdekében blöffölt a második választottbírósági tanács, hogy indokolja a magyarázhatatlant: választottbírósági ítéletet egy másik választottbíróság  nem változtathat meg, nem tárgyalhat újra semmilyen (még valós) indokkal sem, még kevésbé egy kreált, hazug indokkal. 

(Vb/08279.sz.ítélet V/2.pont  második bekezdésében tartalmilag azonos fogalmazással; a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.138/2011/11.számú végzése 24.oldal utolsó bekezdésében szó szerint azonosulva tartalmazza az idézett szöveget.)

A "lóláb" ott is kilóg, amikor az LB végzésében álságos hazugsággal  azt állítja, hogy  a multi cégnek az első választottbírósági ítélet rendelkező része ellen szintén a választottbírósághoz  benyújtott keresete esetében az ítélt dolog kérdése nem merülhetett fel “mert a kereset a vételi jog újonnan való létrehozására irányult” ( Gfv.X.30.138/2011/11.számú végzés 25.oldal első bekezdésében). Tehát az első választottbírósági ítélet rendelkező részének megváltoztatására irányuló  multi-kereset nem ítélt dolog megváltoztatására irányult az LB bírái szerint, csupán “a vételi jog újonnan való létrehozására irányult”.

Ezzel szemben a választottbírósági törvény és a választottbíróság eljárási szabályzata kimondja, hogy a választottbíróság ítélete végleges, annak a felek önként tartoznak eleget tenni,  és az ellen kizárólag érvénytelenítési eljárás indítható a rendes bíróságok előtt.

 Úgy látszik, hogy a nemzetközi szabályok és a magyar törvények a multi cégre, a favorizált választottbírósági tanácsra és az LB bíráira nem vonatkoznak, azok ezzel a jogerő tényét saját maguk szövegével egyértelműen bizonyító  álságos indokkal is áthághatóak.

De az LB  maga sem tartotta túl meggyőzőnek a fenti „indokait”, mert  azzal is „besegített” a jogtalanul eljáró választottbíróknak, hogy az első választottbírósági ítélet rendelkező részéhez kapcsolódó  döntéseket, melyek a keresettel érvényesített jog további érvényességét (változatlan fennállását) egyértelműen kimondták, álságos és hazug indokolással kvázi „törölték” abból a választottbírói ítéletből, melyhez  érvénytelenítési kereset nélkül semmi közük  sem volt.

 

            Ezen törvénytelen eljárásuk során álságos indokolással  „megsemmisítették” az első        választottbírók azon döntését, mely a Ptk.239.§.(1)bekezdésére   hivatkozva a   szerződéseket a rendelkező részben eltörölt opciós jog kivételével érvényben tartotta,                      majd megállapította a feljelentő  forgalmazási jogának további érvényességét, mivel a           tagsági joga helyreállításának jogkövetkezményeként  a társasági szerződésbe foglalt jogai    is helyreálltak. (7.sz.melléklet:Vb.07129.sz. választottbírósági ítélet 34.oldal utolsó és    35.oldal első             bekezdésében.)

            A fentieket a közokiratok egyértelműen bizonyítják, a vonatkozó választottbírósági        törvény pedig kizárja a rendes bíróságok és másik választottbírók jogát arra nézve, hogy            ezt a döntést akárcsak kérdésessé tegyék.

            A fentiek bizonyítják, hogy a feljelentő jól látta, hogy "nyomás alá helyezték" az LB-t,   éppen ezért kért öttagú tanácsot. Akkor még nem tudta, hogy akárhány tagú tanácsot kért             volna,  a korrupció-gyanús második választottbírósági  eljárás mindenáron való életben tartrására vonatkozó döntés már valahol megszületet. Az öttagú tanács a választottbírók          törvénytelen ,eljárárását joggal való visszaélését nem hogy megállapította volna, hanem a          lehetséges összes  csalárd indokolást felsorakoztatva igazolta,  hogy ezzel maga is a        korrupció-gyanús ítélet társszerzőjévé  vált.

 

A hivatali visszaéléseket bizonyító  okirat és közokiratok, melyek bizonyítják  a célzatosan csalárd  eljárásokat és ítéleti indokolásokat:

 

 

            1.sz.melléklet:

 

A Fővárosi Törvényszékhez benyújtott  kártérítési kereset 100 oldalon           összefoglalóan bizonyítja az alapeljárásban elkövetett  célzatos  jogszabály-sértéseket, az          Unió jogára való alaptalan hivatkozásokat,  egyben az Unió jogának a hozni szándékozott          ítéletbe nem illő részének  hazug semmibevételét, a sorozatos, hazug  és tisztességtelen            jogértelmezéseket, a velejéig hamis   bírósági indokolásokat, az ügy kimenetelét eleve             meghatározó nyilvánosan megismerhető személyi kapcsolatokat.

 

A kártérítési per során elkövetett hivatali visszaélések közvetlen bizonyítékaként      megjelölt bírósági ítéletek. (2-7.sz. melléklet.)

 

2.sz.melléklet: Fővárosi  Ítélőtábla  5.Pf.22.234/2013/8.sz. jogerős ítélete a kártérítési   perben.

           

            Fővárosi  Ítélőtábla  célzatosan csalárd ítélete a  2002.évi   X.törvény alkalmazásáról és az          ügy keletkezése időpontjának meghamisításáról.

 

 

3.sz.melléklet: A Kúria Pfv.IV.20.816/2014/11sz.ítélete a kártérítési perben

 

Kúria célzatosan csalárdítélete a  tíz éve hatálytalan 2002.évi  X.törvény             célztosan hamis             alkalmazásának  és az ügy keletkezése időpontjának célzatosan hamis       megállapításának felülvizsgálati eljárásban       történt jóváhagyásáról.

 

4.sz.melléklet:Az AB IV/1117-8/2014.sz.végzése a kártérítési perben

 

Az Alkotmánybíróság végzése  a  tíz éve hatálytalan 2002.évi X.törvény célzatosan        csalárd alkalmazásának  és az ügy keletkezése időpontjának az eljáró bírók általi   célzatosan hamis megállapításának alkotmánybírósági panasz keretében             történt             jóváhagyásáról.

 

5.sz.melléklet: A Választottbíróság alapügyben hozott Vb/08279.sz. (második) "felülvizsgálati"  ítélete melynek jogi indokolását a Fővárosi Ítélőtábla, az AB és a Kúria bírói célzatosan meghamisították,  majd a nyilvánvalóan csalárd ítéleteket jóváhagyták.

           

Ennek a  második  ("haveri")  választottbírósági ítéletnek az  érvénytelenítését Komárom-Esztergom Megyei Bíróság  az első választottbírósági  ítélet jogerős döntésére hivatkozva hozta meg.(8.sz.melléklet). A Legfelsőbb Bíróság bírói inkább  az első választottbírók jogerős döntésének szándékosan hamis  hazug értelmezését, a közokirat tartalmának meghamisítását, az előttük eljáró állami bíró lejáratását vállalták, mintsem a  második (haveri) választottbírósági ítélet érvénytelenítésének jóváhagyását.  

 

6.sz.melléklet: A Kúria Gfv.X.30.094/2012/7.számú felülvizsgálati ítélete az alapügyben.

     

A kártérítési  perben (és az alapperben) elkövetett hivatali hatalommal való   visszaélések további       bizonyításához felhasznált, az   alapeljárás során elkövetett       hivatali visszaéléseket tartalmazó közokiratok. (7-9.számú melléklet).

 

7.sz. melléklet: A Vb/0719.számú (első), közokiratba foglalt véglegesen jogerős választottbírósági döntés.                 

Így szól az első választottbírósági eljárás jogerős döntésének érdemi része:

 

 „A Választottbíróság megállapítja, hogy az A-HEAT Allied Heat Exchange Technology AG (Fürstenfeldbruck) és a Mirelta Hűtőtechnika Holding Kft. (Tata) között 2003. szeptember 15-én megkötött Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 5. pontjában 3. bekezdésében található, alábbi mondat érvénytelen:

         „Az Eladó jelen szerződés aláírásával 5 évre szóló opciós jogot biztosít 2007.    június 16-tól kezdődően a Vevő részére, amely alapján a Vevő jogosulttá          válik az        Eladó fennmaradt üzletrészének névértéken történő megvásárlására.”

 

 Az első választottbírósági ítélet a 34. oldal utolsó bekezdésében azt  "rögzíti", hogy „a szerződés tartalma alapján a Választottbíróság nem állapította meg a teljes szerződés érvénytelenségét.” Ami azt jelenti csalárd értelmezés nélkül, hogy a szerződés nem érvénytelenített kitételei érvényesek maradtak, mivel a Ptk. szerint nem is lett volna érvényteleníthető  a szerződés többi része.

És ennek jogi indokolását is megadja az ítélet a  következők szerint:

                „A Ptk. 239. § (1) bekezdése alapján, amennyiben a szerződés érvénytelensége csupán annak egy része                     vonatkozásában áll fenn, a teljes szerződés érvénytelensége csak akkor állapítható meg, ha a felek a szerződést ezen              érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. A szerződés tartalma alapján a Választottbíróság nem                          állapította meg a teljes szerződés érvénytelenségét. Az opciós jog gyakorlása nem volt szükséges, hanem az alperes                belátásától függött; továbbá a szerződés azt is szabályozta, hogy a felek mely jogokkal rendelkeznek az opciós jog                 lehívásáig terjedő időben (értelemszerűen arra az esetre is, ha nem élnek a vételi joggal). A felek egyébként a 2003. szeptember 15-én kelt Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 11. pontjában maguk is a részleges érvénytelenséget, mint alkalmazandó jogkövetkezményt kötötték ki arra az esetre, amennyiben a szerződés egyes rendelkezései vagy részei semmisek lennének.”

„Mindennek figyelembe vétele mellett a Választottbíróság csupán az Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 5. pont 3. bekezdésében található mondat érvénytelenségét állapította meg. Tekintettel arra, hogy a Választottbíróság megállapította, hogy az Adásvételi szerződés és tagi megállapodás vételi jog alapítására vonatkozó rendelkezése semmis, a felperes egyéb kereseti kérelmeit visszautasította, mivel azok okafogyottá váltak.

 

(1. számú kereseti kérelem: A társasági szerződésbe foglalt polgári jogi megállapodások érvényességének megállapítása, amely kérelem arra irányult, hogy a forgalmazási jog fennállását érjék el – e kérelem okafogyott, mivel a forgalmazási jogaz opciós megállapodás semmissége miatt kifejthető; 2. számú kereseti kérelem: A jogsértések megállapítása – e kérelem okafogyott, mivel jelen szerződésben a felperes a forgalmazási jog gyakorlását igyekezett elérni, és az opciós megállapodás semmisségének megállapítása eredményeként a felperes forgalmazási jogát nem lehet megkérdőjelezni; 3. számú kereseti kérelem: Az alperes és az utasítható személyek kötelezése a teljes szindikátusi szerződés betartására, amely az eredeti állapot helyreállítására irányult – e kérelem azért okafogyott, mert az opciós megállapodás semmisségének megállapítása miatt a felperes forgalmazási joga továbbra is fennáll, és e jogát ebben az esetben az alperes sem vonja kétségbe.)"

 

Az első választottbírósági ítélet rendelkező része választottbírók által "rögzített" fent idézett jogkövetkezményeinek  végig olvasása után joggal merül fel a kérdés, vajon mi és ki inspirálta  a szándékosan  hamisan  elkövetett  okirati értelmezést  az LB öttagú  tanácsa számára.    

 

A fent idézett első választottbírósági döntésre „vonatkozott” az LB itt bemutatott, hazugságát hazugsággal tetéző  álláspontja, hogy az első választottbírósági  ítélet "a felperes egyéb kereseti kérelmeit visszautasította" ezért „. A rendes bíróság a választottbíróság e döntését nem vizsgálhatja felül, nem tulajdoníthat annak más értelmet, mint amit a választottbíróság a döntésében kifejtett.”    

 

(LB végzés 24. oldal harmadik bekezdés utolsó mondata.)

 

Az LB fenti mondata azt bizonyítja, hogy célzatosan abbahagyták az ítélet elolvasását, és  később is latagadták, elhallgatták onnantól, hogy "a felperes egyéb kereseti kérelmeit visszautasította",  Eddig a vesszőig ismerte el az LB az első választottbírósági ítéletet, eddig illet bele  a koncepciójukba, majd  a további indokolást aljas módon  elhazudták:  elhazudták, hogy  a tagi jogviszony helyreállítása miatt az  1.,2. és 3.számú kereseti pontban azért nem volt tennivalójuk a választottbíróknak, mert a tagi jogvszony helyreállítása következtében  "azok okafogyottá váltak " és a felperes tagi jogai automaikusan helyreálltak.

Ezt az aljas értelmezést  egy öttagú legfelsőbb bírósági tanács csak szándékosan  követheti el, kizárt, hogy ebben öt hivatásos bíró  tévedjen.

 

8.sz.melléklet: ( 4.G.40.004/ 2011.01.28)                                                                                          

             A jogerős ítéletet hozta:Komárom-Esztergom Megyei Bíróság

 

                Az ítélet indoklása érdemi részében az alábbiakat tartalmazza:

                "A felperes elsődleges kérelme alapján a megyei bíróság vizsgálta, hogy a felperes res iudicatara történt             hivatkozása alapos-e, amennyiben igen, helye van-e erre alapozva a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének.

 

                A megyei bíróság megítélése szerint helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a Választottbíróság a 2009.      november 6-án hozott Vb/08279. számú ítéletében ugyanazon felek közti, ugyanazon jogkérdésben döntött, mint    amely jogkérdésben 2008. október 6-án a Vb/07129. sz. választottbírósági ítéletben a Magyar Kereskedelmi és             Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság már döntött. Bár az első választottbírósági ítélet az Adásvételi                szerződés               és tagi megállapodás 5. pont 3. bekezdésében található opciós jogra vonatkozó rendelkezésről       állapította meg az érvénytelenséget, azonban az első választottbírósági ítélet elutasította a felperes további          keresetét, amelyek között szerepelt a társasági szerződésbe foglalt polgári jogi (szindikátusi) megállapodások      hatályosságának megállapítása (1. sz. kereseti kérelem). Ezt a felperesi keresetet a Választottbíróság arra való     tekintettel utasította vissza, mert azok okafogyottá váltak, „mivel a forgalmazási jog az opciós megállapodás          semmissége miatt kifejthető”.

 

Az első választottbírósági ítélet a másodlagos felperesi kereseti kérelemnek adott helyt, a többi elsődleges kereset vonatkozásában viszont egyértelműen arra utalt, hogy az Adásvételi szerződés és tagi megállapodás vételi jog alapítására vonatkozó rendelkezése semmissége miatt a felperes egyéb kereseti kérelmei okafogyottá váltak. Az egyes kereseti kérelmek kapcsán kiemelte, hogy a felperest a forgalmazási jog megilleti, ezt hangsúlyozta az 1. sz. kereseti kérelem, a 2. sz. és a 3. számú kereseti kérelem kapcsán is. Az  első választottbírósági ítélet indokolásából egyértelműen megállapítható, hogy a Választottbíróság nem csak a kikötött vételi jog semmiségét állapította meg, hanem vizsgálta a felperest megillető forgalmazási jog kérdését is. Jelen per alperese az első választottbírósági eljárásban arra hivatkozott, hogy „a Güntner-Tata társasági szerződésnek 13.a. pontja csak a felperessel, mint taggal szemben tartalmaz rendelkezést, amely rendelkezés csak a tagokra érvényes, amennyiben a társaságban üzletrészeket tulajdonolnak… Időben korlátlan exkluzív forgalmazási jog és a Magyarországon és a felperes javára meglévő versenytilalom az alperes véleménye szerint az Európai Unió versenyjogával nem összeegyeztethető, különös tekintettel az uniós kartelljogra. A szóban forgó kizárólagos megállapodás az alperes értelmezése szerint az EK Szerződés 81. cikk /1/ bekezdésébe ütközik.”

Az első választottbírósági ítélet rendelkező részéből és indokolásából kitűnően, miután az opciós jogra vonatkozó rendelkezés semmisségét az első választottbírósági ítélet kimondta, a felperes ismét tagja lett a Güntner-Tata Kft-nek és mint tagot a kizárólagos magyarországi forgalmazási jog megillette, ezt hangsúlyozta is a Választottbíróság ítéletének utolsó előtti oldalán. Több kereseti kérelem vonatkozásában kiemelve, hogy a forgalmazási jog megilleti a felperest, az kifejthető. Hivatkozott a társasági szerződésbe foglalt polgári jogi megállapodásra is az első választottbírósági ítélet, nem csak az Adásvételi szerződés és tagi megállapodásra.

A második választottbírósági ítélet (Vb/08279.) ugyanakkor megállapította a Güntner-Tata Kft. társasági szerződésnek 4.2.1. és 13a.1. pontjába foglalt rendelkezés semmiségét, ami a Güntner-Tata Kft. termékeire határozatlan időre szóló kizárólagos magyarországi forgalmazási jogot biztosított jelen per felperese javára.

A két választottbírósági ítélet e részben ugyanazon tényalapon született. Az első választottbírósági ítélet a felperes tagsági jogviszonyát tulajdonképpen helyreállította és a döntés következményeként a tagsági jogviszonyból eredő tagi jogok a felperest megillették annak ellenére is, hogy a cégbírósági bejegyzése az első választottbírósági ítélettel helyreállított tagsági viszonynak elhúzódott.

A felperes tagja volt a Güntner-Tata Kft-nek a 2009. november 6-án hozott választottbírósági ítélet megszületésekor, amit igazol a későbbi cégbírósági bejegyzés is.

Amíg az első választottbírósági ítélet kimondta, hogy a felperesnek, mint a Güntner-Tata Kft. tagjának van kizárólagos magyarországi forgalmazási joga, ugyanezen jog kapcsán azt állapította meg a második választottbírósági ítélet, hogy nincs a felperesnek, mint a Güntner-Tata Kft. tagjának kizárólagos magyarországi forgalmazási joga, mert ez a feltétel semmis.

 

A második választottbírósági ítélet tartalmazta, hogy az alperes (jelen per felperese) hivatkozott arra, hogy jelen per alperesének, mint a választottbírósági eljárás felperesének keresetét el kell utasítani, mert az ítélt dologra vonatkozik, a res iudicata elvére hivatkozott. Azonban a Vb/08279. számú választottbírósági ítélet indokolásában egyáltalán nem foglalkozott a res iudicataval, illetve az első választottbírósági ítélettel elbírált kérdésekkel. Így a megyei bíróság még csak következtetni sem tudott arra, hogy a 2009. november 6-án hozott választottbírósági ítéletben miért nem fogadták el alperes védekezését, azt, hogy a 2008. október 6-i választottbírósági ítéletben már a forgalmazási jogáról döntés született.

 

Arra helytállóan hivatkozott alperes, hogy a választottbírósági eljárásra nem a Polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni és nem is alkalmazható a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 229. § /1/ bekezdése, amely kimondja, hogy a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ide értve azok jogutódait is – egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő), de köti a Választottbíróságot a saját eljárási szabályzata, illetve a Vbt. rendelkezése. A Vbt. 58. §-a szerint a választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté, annak végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló  jogszabályok az irányadók. Ugyenezt a rendelkezést tartalmazza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szerezett Választottbíróság 2008. január 1-től hatályos Eljárási  szabályzatának 43. §-a: „A választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté. A választottbíróság ítélete végleges és kötelező, az ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálati eljárás  kezdeményezésének nincs helye, a felek annak önként tartoznak eleget tenni. A végrehajtásra egyébként a végrehajtás helyén, a bírósági határozatok végrehajtására vonatkozó jogszabályok irányadóak.”

 

 

Helytállóan hivatkozott a felperes az EBH 2009. évi 1969. jogeseti döntésére, amely a BH-ban 2010. évi 191. számon is közzétételre került. A Legfelsőbb Bíróság iránymutató eseti döntésében kiemelte, hogy a választottbírósági ítélethez ugyanolyan anyagi jogerő fűződik, mint a jogerős rendes bírósági ítélethez, a jogerő jogintézményének alkalmazása a választottbírósági eljárásban is alkotmányos követelmény. A közrendbe ütközés, mint érvénytelenítési ok körében vizsgálható, hogy a választottbíróság jogerős ítéletében az anyagi jogerő alkotmányos követelményét, mint a közrend részét, tartalmának megfelelően alkalmazta-e.

 

A megyei bíróság jelen ügyben is irányadónak tekintette, hogy – miután a választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté, annak végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok irányadók (Vbt. 58. §) – választottbírósági ítélet vonatkozásában is követelmény, hogy a már eldöntött kérdés személyi és tárgyi keretei között irányadóvá váljék mind az eljárásban résztvevőkre, mind a később eljáró bíróságra, illetőleg más hatóságra.

 

A megyei bíróság a Vb/08279. választottbírósági ítélet kapcsán azt állapította meg, hogy annak ellenére, hogy jelen per felperese, mint az ottani per alperese kifejezetten hivatkozott a korábbi választottbírósági ítéletre, res iudicatára, ennek ellenére a hozott választottbírósági ítélet e kérdéssel egyáltalán nem foglalkozott, nem adta indokát, hogy a korábbi választottbírósági ítéletet, amely megállapította az alperes tagsági viszonya mellett fennálló kizárólagos magyarországi forgalmazási jogát, és ami véglegesnek és kötelezőnek tekintendő döntés volt, miért hagyta figyelmen kívül amikor a felperes részére biztosított forgalmazási jog semmisségét kimondta. A jogerő intézményének alkalmazása a választottbírósági eljárásban is alkotmányos követelmény, a választottbírósági Eljárási Szabályzat kifejezetten rögzíti a választottbírósági ítélet véglegességét és kötelező jellegét. Az ezt figyelmen kívül hagyó újabb választottbírósági ítélet – a megyei bíróság megítélése szerint – sérti a közrendet. Helytállóan hivatkozott arra a felperes, hogy a közrend sérelme miatt érvényteleníthető a választottbírósági ítélet (Vbt. 55. § /2/ bekezdés b/ pont).

 

A megyei bíróság figyelemmel volt arra, hogy az első választottbírósági ítélet rendelkező része kifejezetten nem mondta ki, hogy a felperest az opciós jog kikötés semmisségének megállapítása következményeként a forgalmazási jog megilleti, de az ítélt dolog tárgya a keresettel érvényesített jogról való döntés, az annak alapjául szolgáló releváns tények és jogi okfejtések, így a felek közötti jogviszony minősítése is, amely utóbb vitássá nem tehető, attól egy későbbi perben a bíróság sem térhet el – ahogy nem térhet el egy újabb választottbírósági ítélet sem, mert a választottbíróság ítélete végleges és mindenkire kötelező (BH 2002. évi 235. jogeset, Vbesz. 43. §).

 

Amikor az első ügyben eljáró választottbíróság az „Adásvételi szerződés és tagi megállapodás”-ban szereplő vételi joggal kapcsolatban annak semmisségét megállapította, azért utasította el a felperes társasági szerződésbe foglalt polgári jogi megállapodások hatályosságának megállapítására irányuló keresetét, mert „a forgalmazási jog az opciós megállapodás semmissége miatt kifejezhető”, a „felperes forgalmazási joga nem megkérdőjelezhető”, sőt azt az alperes sem vonta kétségbe (1., 2., 3. sz. kereseti kérelem 35. oldal).

 

Az első választottbírósági ítélet amikor az opciós jogról és annak következményeiről döntött, akkor figyelembe vette a releváns tényeket, jogi okfejtése pedig egyértelműen utal arra, hogy a felek közötti forgalmazási jogviszonyt is minősítette, értékelte, a felperes forgalmazási jogát érvényesnek tekintette. Utóbb ez egy újabb választottbírósági eljárásban már vitássá nem tehető, attól nem lehet eltérni akkor sem, ha esetlegesen az első választottbírósági döntés tartalma vitatható lenne, mert ez a jogbiztonságba, az alkotmányos követelmény elvébe, a közrendbe ütközne, illetve ütközik is a megyei bíróság megítélése szerint.

 

A megyei bíróság döntése során figyelembe vette még az Eco-Swiss China Time Ltd kontra Benetton International NV ügyben hozott C-126/97 számú ítéletet, különösen annak 2. pontját: „A közösségi jog nem kötelezi arra a nemzeti bírót, hogy ne alkalmazza a belső eljárási szabályokat, amelyek szerint egy közbenső választottbírósági ítélet, amely végleges jellegű és amely nem képezte megsemmisítés iránti kereset tárgyát az előírt határidőn belül jogerőre emelkedik, és többé nem tehető vitássá egy későbbi választottbírósági ítélettel még akkor sem, ha erre szükség lenne a későbbi választottbírósági ítélet megsemmisítésére vonatkozó eljárás keretében annak megvizsgálásához, hogy egy szerződés, amelyet a közbenső választottbírósági ítélet  jogi szempontból érvényesnek nyilvánított, nem semmis-e a szerződés 85. cikke (EKSz 81. cikk) értelmében.

 

Az Eco-Swiss ítéletből a megyei bíróság megítélése szerint az következik, hogy miután az első választottbírósági ítélet, amely jogi okfejtésében kimondta, hogy a felperest megilleti a tagsági jogviszonyának helyreállása (az opció semmisségének megállapítása) miatt a  magyarországi kizárólagos forgalmazási jog, a második választottbírósági ítélettel már nem tehető vitássá, mert az első választottbírósági ítélet végleges jellegű volt. Emiatt a második választottbírósági ítélet megsemmisítésére vonatkozó eljárásban már nem vizsgálható, hogy a korábban az EK Szerződés 81. cikkét is érintő eljárásban a választottbírósági döntés helyes volt-e vagy sem. A magyar jogrend szerint is a választottbírósági döntés végleges jellegű, mindenkire kötelező, eldöntött kérdés újra nem tehető vizsgálat tárgyává. Az ennek ellenére meghozott újabb választottbírósági döntés közérdeket sértő voltára alapos okkal hivatkozhatott a felperes.

 

 

9.sz.melléklet: A Legfelsőbb Bíróság végzése az alapügyben: (Gfv.X.30.138/2011/11. 

 

.A megyei bíróság jogerős ítéletét a Legfelsőbb Bíróság  a Gfv.X.30.138/2011/11.számú végzésével felülvizsgálati eljárás keretében hatályon kívül helyezte azzal az átlátszóan hamis indoklással,hogy az első választottbírósági ítélet nem döntött „érdemben”a forgalmazási jog kérdésében,egyidejűleg védelmébe vette a második választottbírósági ítélet jogrendet,közrendet sértő   hamis  indoklását,mellyel a második választottbírósági tanács felhatalmazta magát az első jogerős ítélettel ellentétes ítélet kreálására.

 

Részlet az 1994.évi LXXI. ( választottbírósági) törvényből:

A választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása

58. § A választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté; annak végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok irányadók.

 

Részletek az 1952.évi III.törvényből(Pp):

 

229. § (1) A keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő).    

 

Részlet a Választottbíróság Eljárási Szabályzatából:

 

„43.§. A választottbírósági ítélet végrehajtása

 

A választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz,mint a jogerős bírósági ítéleté.A Választottbíróság ítélete végleges és kötelező,az ellen sem fellebbezésnek,sem felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének nincs helye,a felek annak önként tartoznak eleget tenni. A végrehajtásra egyébként a végrehajtás helyén a bírósági határozatok végrehajtására vonatozó jogszabályok irányadóak.”

 

                EBH2007. 1705

III. A rendes bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül azt, hogy a választottbíróság az anyagi és eljárásjogi szabályokat miként alkalmazta, csak az érvénytelenítési okok megvalósulását vizsgálhatja.

 

Csatolva: Az 1-9.sz.mellékletek.

 

 

2015-06-22

ITT A VÉGE (A FELJELENTÉS SZÖVEGÉNEK)!

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: 181.fELJELENTÉS III.rész:A feljelentő nem adta elő érveit a 10 éve érvénytelen törvény ellen!
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2024 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat