90.oldal
A "cikksorozat" további folytatását a választásokig szüneteltetem, mert nem célom, hogy bárki politikai céljai érdekében használja fel.Köszönöm megértésüket!
Töprengések a jogállamról: ez lenne az? Van olyan, hogy haveri jogállam? Úgy éz ki eddig, hogy van!
III. rendű alperes Magyar Állam 2013. szeptember 24-én kelt előkészítő iratában foglaltakra az alábbiakat nyilatkozza felperes.
Keresetünk I. fejezete (13. oldaltól 24. oldalig) részletesen, esetjogok tömegével bizonyítja az Európai Bíróság joggyakorlatát. Ezeket szükségtelennek tartjuk megismételni, mivel e konkrét kártérítési ügyben, mint választottbírósági eljárással kapcsolatos ügyben elsődlegesen és alapvetően az ECO SWISS ítélet megfontolt értelmezésére lenne szükség a Magyar Állam képviselője részéről is, ami megítélésünk szerint azért nem kerülhető meg, mert eddig a választottbírókkal és a globális céggel szoros kapcsolatban álló ügyvéd értelmezését tette magáévá az LB (KÚRIA).
Felperes megalapozott jogi álláspontja szerint ugyanis a KÚRIA az első választottbírósági ítéletet a közösségi esetjog tiltó rendelkezése ellenére vizsgálta felül, és ennek keretében a szerződés érvényességére vonatkozó jogerejét a közösségi esetjogot sértve vonta el, ezért a továbbiakban a második választottbírósági ítéletnek felperes szerint csak annyiban van jelentősége az ügyben, hogy azt az érvénytelenítési eljárás során az elsőfokú bíróság törvényesen, és a közösségi esetjogot betartva érvénytelenítette.
Az LB (KÚRIA) már ebben a kezdeti stádiumban is súlyosan sértette a Bíróság joggyakorlatát, és elmulasztotta az előzetes döntéshozatalra utalást is, amit meg kellett volna tennie mielőtt az első választottbíróság jogerős ítéletét felülvizsgálta a második választottbírósági ítéletnek az EK-81.cikk megsértésére hivatkozó ítélete életben tartása érdekében. A súlyos jogsértés és az előzetes döntésre utalás KÚRIA általi elmulasztása egyenként is megalapozza felperes kártérítési igényét a Magyar Állammal szemben.
III. rendű alperes vélt magyar államérdekre tekintettel kerülte ki az első választottbírósági ítélet létét és értelmezését beadványában, és a Magyar Állam vélt érdekére tekintettel ellenzi az előzetes döntéshozatali eljárásra utalást. A KÚRIA képviselőjével együtt pontosan tudják, mi a valós közösségi jogi helyzet ebben az ügyben, különben nem elleneznék az Európai Bíróság előzetes döntését, miközben nem alpereseknek, hanem a felperesnek lenne szüksége felszámolása elkerülése érdekébe mielőbbi ítéletre.
A Magyar Állam képviselője ezzel a jogi álláspontjával annak kockázatát vállalja magára, hogy az Európai Bizottság jogsértési eljárás keretében lesz kénytelen a közösségi jog érvényesülését biztosítani, míg ez megelőzhető lenne az Európai Bíróság előzetes döntésének kikérésével.
Választottbírósági ügyekben azért nincs kiterjedtebb joggyakorlata az Európai Bíróságnak, mert a közösség jogállamaiban viszonylag ritkán (konkrétan: sohasem!) fordult még elő, hogy egy több éve véglegesen jogerős, törvényes választottbírósági ítéletet érvénytelenítési eljárás és érvénytelenítési ok nélkül érvénytelenítsen egy legfelsőbb bírósági fórum kizárólag azért, hogy érvényben tudjon tartani egy közösségi jogot durván és halmozottan sértő második választottbírósági ítéletet.
(III. rendű alperesnek érdemes lenne felfigyelni az előző mondat azon kitételére, mely szerint a „az érvényben tudjon tartani” kifejezés szándékosságot, és nem téves jogértelmezést jelent!)
A véglegesen jogerős első választottbírósági döntésnek a jelenlegi felperest megillető magyarországi forgalmazási jognak az LB (KÚRIA) általi érvénytelenítése a fentiek ellenére az Európai Unió Bírósága következetes joggyakorlatába ütközik.
(III. rendű alperes önkényesen figyelmen kívül hagyja azt a jogi tényt, hogy a második választottbírósági ítélet és az azt utólagosan igazolni próbáló KÚRIA, az első véglegesen jogerős választottbírósági ítéletet közösségi esetjogot sértő módon érvénytelenítette a felperes forgalmazási joga tekintetében.)
A KÚRIA a vonatkozó közösségi esetjog (Eco Swiss ítélet) rendelkező részének 2.pontjába foglalt közösségi esetjoggal merőben ellentétesen egyrészt felülvizsgált egy előző választottbírósági ítélet által jogilag érvényesnek nyilvánított szerződést, másrészt ezt közösségi esetjogot sértő eljárását a KÚRIA a véglegesen jogerős választottbírósági ítélet érvénytelenítésére irányuló kereset nélkül, és érvénytelenítési ok nélkül követte el, holott sem a választottbírósági törvény szerint, sem a III. rendű alperes által tévesen hivatkozott 1958. évi New York-i Egyezmény szerint érvénytelenítési ok nem állt fenn az első választottbírósági ítélet esetében. (Eltérően a második választottbírósági ítélettől, mely több tagállami és közösségi-jogi, továbbá nemzetközi jogi követelményt is megsértett: elsősorban egy véglegesen jogerős előző választottbírósági ítélet forgalmazási jogra vonatkozó döntését vizsgálta felül és semmisítette meg. (Ilyen jogsértő cselekedetre a választottbíróságok százéves történetében még nem volt példa.)
Eltérően III. rendű alperes álláspontjától, van olyan közösségi esetjog által megkövetelt jogi helyzet a közösségi versenyjog választottbíróság általi jogellenes alkalmazása során, melyre tekintettel a második választottbírósági ítéletet a KÚRIÁNAK érvénytelenítenie kellett volna.
Itt van mindjárt példának az első elsőfokú ítélet, melyet a KÚRIA arra a ténybelileg valótlan, ezért kifejezetten és egyértelműen jogellenes álláspontjára hivatkozva hatálytalanított, hogy az első választottbírósági ítélet forgalmazási jogra vonatkozó döntése szerinte nem volt „érdemi”, mellesleg ha nem is volt szerinte „érdemi”, azért ez a szerinte „nem érdemi” döntés teremtett szerinte olyan jogerős helyzetet, melyet szerinte egy „másodfokú” választottbíróságnak kellett „helyére tennie”.
Mivel ez valótlan és iratellenes megállapítás, és ezért nem kíván külön bizonyítást, csak a vonatkozó döntés elolvasását, a KÚRIA súlyosan sértette az ECO Swiss ítélet rendelkező része 2. pontjának előírását, jogszerűen semmiképpen nem érvényteleníthette volna az első elsőfokú ítéletet, mely a közösségi esetjog és a nemzeti jogerő alkalmazása mellett a nemzeti jognak és a közösségi jognak megfelelő ítéletet hozott.
Maga a „Legfelsőbb Bíróság hivatkozik az Európai Bíróságnak az Eco Swiss China Time Ltd. és a Benetton International NV felek közötti ügyben hozott, C-126/97. számú ítélete 5. pontjában, illetve a rendelkező rész 2. pontjában foglaltakra. Ebből megállapítható, hogy például Hollandia Polgári perrendtartásának 1059. cikke szerint a Választottbíróság ítélete meghozatalát követően azonnal jogerőssé válik és ezt a rendelkezést a közösségi jog nem írja felül a rendelkező rész 2. pontjában részletezett okokból.”
Legf. Bír. Gfv. XI. 30.075/2009.)
Ezzel a KÚRIA elismerte, hogy a jogerős választottbírósági ítéletet a közösségi jogra hivatkozva még az EK-81.cikk megsértése esetén sem lehet érvényteleníteni. Ebben a konkrét ügyben azonban „elfelejtették” az Európai Bíróságnak ezt a precedens ítéletét, és merőben ellentétesen döntöttek.
És mi van akkor, mint a jelenlegi helyzetben, ha felperes a közösségi versenyjogot tényszerűen nem sértette meg, így az első választottbíróság jogszerűen járt el, csupán a második választottbírósági ítélet és maga a KÚRIA sértette meg a közösségi jogot? Ehhez tudni kell azt is, hogy a második választottbírósági eljárás során és az érvénytelenítési eljárás során akkor sem lett volna felülvizsgálható az első választottbíróság ítélete, ha ténylegesen megsértette volna felperes a közösségi versenyjogot, és az első eljárás során a választottbíróság ezt nem észlelte volna.
A második választottbíróság közösségi jogot sértő ítélete után (amennyiben az elsőfokú állami bírósági ítélet nem érvényteleníti a második választottbíróság ítéletét), a KÚRIA, mint végső döntést hozó tagállami bíróság kötelezettsége lett volna az első választottbírósági ítélet jogerejére és a közösségi estjogra hivatkozva a második választottbírósági ítélet érvénytelenítése.
Fentiektől függetlenül a második választottbírósági ítéletet a közösségi jog megsértésére hivatkozva akkor is érvénytelenítenie kellett volna a KÚRÁNAK, ha nincs első választottbírósági ítélet. Ugyanis a közösségi versenyjog alkalmazási szabályait – a bizonyítás terhét, a védelemhez való jogot- és magát az alkalmazás anyagi jogi szabályait az EK-81.cikk szövege egyértelműen rendezi.
Ha a III. rendű alperes szerint a közösségi jog nem kellően súlyos megsértése az, hogy olyan versenyjogi szabályt alkalmazott a választottbíróság, illetve hagyott jóvá a KÚRIA, mely egy tisztán belső (magyarországi) ügyre nem, csupán a tagállamok közötti kereskedelem korlátozását tiltó közösségi előírás megsértésére alkalmazható, akkor vajon milyen lehet az a „kellően súlyos, nyilvánvaló jogsértés, melyet az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlata a tagállami felelősség megállapíthatósága körében megkövetel”.
Ezen eltérő álláspont feloldására lenne alkalmas az előzetes döntés kérése, de ettől úgy látszik, alperesek kifejezetten irtóznak, nem ok nélkül.
Felperes álláspontja szerint a Magyar Állam, mint a tagállamok közötti szerződés aláírója nem egy közönséges alperes. A Magyar Állam érdekében az állna, hogy az állam bíróságai mindenkor a tartalmuknak megfelelően alkalmaznák a közösségi jogot és nem térnének el annak előírásaitól attól függően, hogy egy globális cégnek nagyobb a jogon kívüli „érdekérvényesítő képessége”, mint egy kis magyar cégnek. A Magyar Állam jogi képviselőjének nemcsak az anyagi hátrányok egyszeri kivédése a feladata, hanem a jogi helyzet objektív értékelése is, hogy hasonló ügyek többé ne fordulhassanak elő.
III. rendű alperes, miközben azzal támasztja alá az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező felperesi kérelem ellenzését, hogy elsőfokú eljárásban ez nem kötelező, és idézi az EUMSZ 267.cikkét, de e kártérítési keresetet kiváltó ügyben végső fokon eljárt KÚRIA e tárgykörben elkövetett mulasztását, mely önmagában is megalapozza felperes kártérítési igényét, azt egyáltalán nem kifogásolja.
III. rendű alperesnek bizonyára elkerülte szíves figyelmét, hogy az általa hivatkozott New York-i Egyezmény nem releváns ebben az ügyben, mivel annak XVI. cikk 2. pontja szerint csak valamely másik Szerződő Állam területén hozott választottbírósági határozatra vonatkozik (a Magyar Állam kizárási rendelkezése), továbbá a 12/1962. (X.31) IM rendelet 1.§. a) pontja is kizárja, hogy a Magyar Köztársaság területén hozott választottbírósági határozatra alkalmazható legyen ez az Egyezmény.
Amennyiben releváns lenne az Egyezmény, akkor éppenséggel a második választottbírósági ítéletet, és nem az első ítéletet érintené, ugyanis a második választottbírósági ítélet az Eco Swiss ítélet szerint kimeríti a közrendet sértő feltételeket, az első választottbírósági ítélet ellen pedig nem indult érvénytelenítési eljárás, annak jogerejét részlegesen, a nemzeti jogszabályokat és több közösségi esetjogot sértve vonta meg az LB (KÚRIA).
A New York-i Egyezmény alkalmazhatatlanságával szemben viszont ténykérdés, hogy az UNCITRAL Mintatörvény megengedi az érvénytelenítést a közrendi kifogásra való hivatkozással, mely azonban csak a második választottbírósági ítélet esetében áll fenn, hiszen az első választottbírósági ítélet ellen nem indult érvénytelenítési eljárás.
Az Eco Swiss-döntés alapján az uniós versenyszabályok közvetlenül a tagállamok közrendjének részét képezik,, így a második választottbíróság ítéletét közrendet sértő eljárása miatt érvénytelenítenie kellett volna a Kúriának.
Ismételten utalunk az Eco Swiss ítéletre, melyet a Tisztelt Törvényszék és alperesek, köztük III. rendű alperes fokozott figyelmébe ajánlunk, mert az Európai Bíróság következetesen hivatkozik erre a választottbírósági eljárásokat és a közösségi versenyjogot, valamint a res iudicata kérdését generálisan rendező ítéletére.
Többek között a C-234/04.sz.ügy 23. pontjában is egyértelműen rögzíti, hogy „Következésképpen, továbbra is a Bíróság szerint, a közösségi jog nem írja elő a nemzeti bíróságnak, hogy eltérjen a határozatokat jogerőre emelő belső eljárási szabályok alkalmazásától, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné a szóban forgó határozat által megvalósított közösségi jogi jogsértés orvosolását.(8).
Pedig a második választottbírósági ítélet jogszerűségét (a jogerő megtörését) az LB (KÚRIA) és az AB is azzal a közösségi esetjogot sértő kifogással próbálta indokolni, hogy az első választottbírósági eljárásban nem vizsgálták az EK-81.cikk megsértését, holott ha ez így történt volna is, akkor sem törhették volna meg az első választottbíróság jogerejét a közösségi versenyjogra hivatkozva.
A fenti ügy (8) jelű lábjegyzete egyértelműen rögzíti a következőket: „Lásd, mégpedig egy válaszottbírósági határozat vonatkozásában, a fent hivatkozott Eco Swiss ügyben hozott ítélet 48.pontját: „A közösségi jog alapján nem kell eltekinteni a nemzeti eljárási szabályok alkalmazásától, amelyek értelmében a jogerős határozat jellegzetességeit mutató átmeneti választottbírósági határozat, amelyet nem támadtak meg semmisségre történő hivatkozással a törvényben előírt határidőn belül, res iudicata erőre emelkedik, és nem kérdőjelezhető meg akkor sem, ha az szükséges a semmisség indokával a későbbi választottbírósági határozat ellen irányuló eljárás keretén belül annak vizsgálatához, hogy egy szerződés, melynek jogi érvényességét az átmeneti választottbírósági határozat állapította meg, semmis-e, mivel a Szerződés 85. (a perbeli időszakban 81.) cikkébe ütközik.”
Tehát III. rendű alperes felperes jogi álláspontja szerint nem tekinthet el a kártérítési per alapjául szolgáló peres ügy történeti előzményétől és nem kezdheti el védekezését a második választottbíróság ítéletétől, bár jogi eredményét tekintve nem lehet eltérő megállapításra jutni: mert az EK-81.cikk második választottbírósági alkalmazása az első választottbírósági ítéletet figyelmen kívül hagyva is közösségi (és nemzeti) jogot sértett.
Felperes keresete 11. oldalán csupán arra az esetre hivatkozik a jogharmonizáció elmulasztására, ha II. rendű alperes arra hivatkozna jelen perben, hogy ezért nem követelte meg és nem végezte el az érvénytelenítési eljárással támadott második választottbírósági ítélet teljes körű felülvizsgálatát az EK-81.cikk alkalmazása körében, mert ezt a nemzeti jog nem tette lehetővé.
Álláspontunk szerint Magyarország az uniós szerződés aláírásával kötelezte el magát a tekintetben, hogy a közösségi jog és a nemzeti jog közötti jogharmonizációs kötelezettségének eleget tesz, továbbá, hogy a nemzeti bíróságok betartják és alkalmazzák a közösségi jog szabályait illetőleg, hogy azokat közvetlenül kötelesek betartani és alkalmazni.
Határozott jogi álláspontunk szerint az első választottbírósági ítéletet (a komplex döntést) sem a második választottbírósági eljárásban, sem az állami bírósági eljárásban nem vizsgálhatták volna felül semmilyen indokkal, viszont a második választottbírósági ítéletnek a közösségi versenyjogot alkalmazó részét teljes körűen kötelesek lettel volna az állami bíróságok felülvizsgálni a közösségi esetjog konkrét előírása szerint, mivel az EK-81. cikk alkalmazása közrendi kérdés és ebben az esetben az ECO Swiss ítélet kötelezően előírja a választottbírósági ítélet tartalmi felülvizsgálatát. Keresetünk a jogharmonizációs álláspontunkra hivatkozás indokát szintén tartalmazza a 11. oldalon.
Ami pedig III. rendű alperesnek a jogbiztonságra történő utalását illeti, arra nézve felperes azt kéri, hogy az első választottbíróság ítéletét és az egész eddigi bírósági eljárást ennek szellemében a valós történések tartalma szerint szíveskedjék értelmezni.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
7. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
8. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
9. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
12. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
13. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
15. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
18. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
20. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
22. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
25. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
30. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
► HARRY POTTER
harrypottyer.hupont.hu
32. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
34. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
35. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
36. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
39. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
40. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
41. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
42. Fúvószenekari hangszerelés
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
43. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok
► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére
bardudvarnok.hupont.hu
44. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
45. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
46. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
47. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
48. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
49. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
50. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
51. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
52. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
54. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
55. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19.
► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás.
szelvedojavitasgyor.hupont.hu
56. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
57. Törőfej, akkor GÉPEM kft.: Új, használt kalapácsok, javítás! Bontótüske!
► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.
bontokalapacsjavitas.hupont.hu
58. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
59. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
60. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
61. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
62. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
63. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!
► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.
barbiebaba.hupont.hu
64. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
65. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
66. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu
67. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥
► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!
sztarok-zene-allatok.hupont.hu
68. A Karácsony!
► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)
keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu
69. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
70. Írok, tehát vagyok... .. .
► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...
ilcsi.hupont.hu
71. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
74. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna
► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű
babaagynemu.hupont.hu
75. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu