Korrupció az igazsászolgáltatásban

Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?


154.Büntető feljelentés  

A 153.lap folytatása

Büntető feljelentésemet a következőkben foglalom össze:

 

  1. Büntető feljelentés visszaélésre utaló választottbírósági ítéletet hozó választottbírók ellen hamis közokirat készítése miatt

 

Az első választottbírósági ítélet, magában a második választottbírósági ítéletben és a legfelsőbb bírósági végzésben foglaltakkal is bizonyítottan jogerősen döntött a forgalmazási jog kérdésében, amit közokiratba (ítéletbe) foglaltak. A 60 napos jogvesztő határidő eltelte után ez a választottbírósági ítélet (döntés) többé senki által sem vitatható. Ugyanakkor e jogerős forgalmazási jog megszüntetése céljából, multiérdekből, visszaélés-szerűen, jogellenesen indított második választottbírósági eljárás során az ítélt dolog jogintézményét tudatosan semmibe véve, az alkotmányos rendet sértve, a törvény tiltása ellenére az első közokirattal ellentétes tartalmú, azaz hamis közokiratot készítettek.

 

Ez az első közokirattal ellentétes tartalmú hamis közokirat- az első közokirat érvényességét, az ebben biztosított jogot és a jogerő tényét elismerte, ennek ellenére alkotmányellenesen megszüntette. Erre a jogi aktusra törvényesen nem kerülhetett volna sor, mert a választottbírósági eljárás egyszintű, nincs lehetőség egy közokiratba foglalt jognak (a forgalmazási jognak) egy fiktív, kitalált okkal készített hamis tartalmú (ezért hamis) közokirattal történő megszüntetésére, nem csak a hamis közokiratba foglalt jogcímen, de semmilyen más jogcímen sem. Megítélésem szerint a hamis közokirat készítésére, e jogi csalásra szándékosan, multiérdekből és bűncselekmény elkövetése útján került sor.

 

De nem csak a nemzeti jogerő jogintézményét vette a második választottbírósági tanács szándékosan semmibe, hanem ez a hamis ítélet és indokolás szándékosan még egy fiktív okot is kreált az előző jogerős választottbírósági ítéletbe foglalt joggal szembeni fellépéséhez, hogy ezzel elfedje azt a nyilvánvaló tényt, hogy az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárása során a C-126/97.sz. ügyben hozott és a választottbíróságokra vonatkozó (pontosan ezt a választottbírósági „megoldást” az egész közösség területén tiltó) ítéletét is fondorlatos módon kijátszotta az eljáró tanács.

 

 

       2.   Büntető feljelentés igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményt elkövető

              legfelsőbb bírósági bírók ellen hamis tény közokiratba foglalása miatt

 

Az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményre utaló módon a legfelsőbb bírósági bírák hivatali hatáskörükkel visszaélve, esküjüket megszegve megítélésem szerint elkövették a Btk.275.§ (1). bekezdésének b) pontjába foglalt közbizalom elleni bűncselekményt azzal, hogy több lényeges tényt hamisan foglaltak közokiratba. Az általuk közokiratba (bírósági végzésbe) foglalt lényeges tényeknek jogi relevanciája van, ugyanakkor egyértelműen hamisak és valótlanok. Ezt a cselekedetet szándékosan követték el, azért, hogy ezzel a törvénytelen aktussal életben tartsanak egy szintén törvénytelen, hamis, kifejezettenmultiérdekből kitalált és közokiratba foglalt választottbírósági ítéletet.

 

A Legfelsőbb Bíróságnak a nemzeti jogerő alkotmányos követelményét sértő végzése az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárása során a C-126/97.sz.ügyben hozott ítéletébe, mint az állami bíróságok által közvetlenül betartandó közösségi jogba is ütközik, illetőleg ezen közösségi jog kötelező alkalmazását  hamis és meghamisított tények közokiratba  (bírósági végzésbe) foglalásával szándékosan megakadályozták.

  1. Büntető feljelentés a  Btk.274.§.(1).bek. c) ponjába foglalt intellektuális közokirat hamisítás miatt.

 

 „Az ún. intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét az követi el, aki valamely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalásában működik közre. Ez a bűncselekmény tehát akkor valósul meg, ha az elkövető - szándékos, vagy a Btk. 274. §-ának (3) bekezdésében szabályozott esetben gondatlanságból történt - megtévesztő közreműködése folytán (ennek okozatos következményeként) a közokiratot hatáskörében eljárva kiállító jóhiszemű (értsd: tévedésben lévő) személy olyan valótlan gondolati tartalmat (adatot stb.) tüntet fel az egyébként alakilag hibátlan közokiratban, amely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozik.”

 

  A feljelentés e pontja az ügyet menedzselő választottbírósági és versenyjogi ügyvédre értendő, amennyiben képes lett volna, vagy képes volt három választottbírót és egy öttagú legfelsőbb bírósági eljáró tanácsot valótlan gondolati tartalmú beadványaival megtéveszteni. Megítélésem szerint azonban sem a választottbírók,sem  az öt tagú legfelsőbb bírósági bíró  nem félrevezetés áldozata. Ezért az ügyvéd mint részes felelős tevékenységéért.

 

 

A közokirat-hamisítás törvényi tényállására történő vázlatos hivatkozások

 

A választottbírósági ítélet is közokirat. Az 1994. évi LXXI. törvény  58.§-a a választottbírósági ítéletet a jogerős bírósági ítélettel tette egyenlővé, ezzel olyan közokiratnak ismerte el, amely a jogerős bírói ítélet hatályával bír. Ezért a választottbírókra a Btk.274.§-a vonatkozik,(mivel az elkövetés időpontjában még nem voltak hivatalos személyek), mely szerint  

 

„Aki

a) hamis közokiratot készít,vagy közokirat tartalmát meghamisítja,

     ….

c)közreműködikabban,hogy jog vagy kötelezettséglétezésére, megváltozásáravagy megszűnésére vonatkozó valótlanadatot,tényt vagy nyilatkozatotfoglaljanak közokiratba, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

 

 A legfelsőbb bírósági bírákra, mint hivatalos személyekre ugyanakkor a  Btk. 275.§-a vonatkozik. A Btk.275.§-a  által szabályozott speciális alanyú bűncselekmény csak szándékosan követhető el. A közokirat-hamisítás egyetlen elkövetési magatartásában sem kíván meg törvényi célzatot, ezért mind esketőleges, mind egyenes szándékkal elkövethetők.

 

Lényeges tény hamis közokiratba foglalása

 

Ezt a bűncselekményt csak hivatalos személy tudja elkövetni, ugyanis ő jogosult közokiratok készítésére. Ekkor alakilag valós közokirat jön létre, hiszen a kiállítóként feltüntetett személy készítette, tartalma azonban sérti a közhitelességet. Lényegesek azok a tények, amelyek a közokirat bizonyító joghatás kiváltására alkalmas jellegét adják. A hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás elkövetőjének társtettese is csak hivatalos személy lehet. Ha nem hivatalos személy közreműködik e bűncselekmény elkövetésében, részesként felel.

Lásd:

 

1/2004. Büntető jogegységi határozat

a Btk. 274. § (1) bekezdés b) és c) pontjai szerinti közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgyáról (Részletek, kiemelések T.I.)

Gyorsteszt (a lényeg és következményei összefoglalása)

 

Ha és amennyiben a nyomozó hatóságnak vagy bármely személyiségnek kétségei lennének e „tanulmány” (feljelentés) valóságtartalmával kapcsolatban, akkor egy előzetes egyszerűsített eljárást (tesztet) javasolok az egész anyag elolvasása előtt vagy helyett (bár a teljes anyag elolvasása nyújtja a teljes „élményt”).

 

De nézzük meg, mit írt a választottbírósági szakos ügyvéd szakértő a 2010. május 10-i ellenkérelme 4. 5-ös pontjában, és fogadjuk el tőle, ő csak tudja, mikor mit kell írni:

 

 

 

Az első választottbírósági ítélet jogerejének megvonása lényeges jogi tény semmibevétele útján a legfelsőbb bírósági bírák által:

 

Kiindulási alapul el kell olvasni a multinacionális társaság választottbírósági szakos ügyvéd-szakértőjének a második választottbírósági ítélet elleni érvénytelenítési per megindításakor beadott, előbb idézett, és az érvényes törvényekkel egyező jogi álláspontját ahhoz, hogy megfigyelhető legyen a későbbiekben az a jogi förtelem, melyet a legfelsőbb bírósági eljáró tanács, átvéve az ügyvéd által kimódolt minden józan ésszel ellentétes jogi bűvészmutatványt, a véglegesen jogerős első választottbírósági ítélet jogerejének elvételéhez szolgai módon felhasznált.

 

A gyorsteszt javasolt elvégzési módja a következő:

 

  1. 1.    Az első választottbírósági eljárás jogerős ítéletébe foglalt, az eredeti állapotot helyreállító jogerős döntése, a forgalmazási jog Mirelta általi gyakorolhatósága volt az a következmény, ami sértette a multinacionális cég érdekét. Ezért a Mirelta forgalmazási jogát a jogerős ítéletre tekintet nélkül megsemmisítendőnek ítélte a magát kvázi felülvizsgálati választottbíróságnak kinevező, második választottbírósági eljáró tanács.

 

     Ezt írják a 2. sz.mellékletként csatolt „megsemmisítő” ítéletük alapvető indokaként:

 

„Az adásvételi szerződésben rögzített vételi jog gyakorlásának megakadályozása és elmaradása által (ez az első ítélet jogerős döntésére történő egyértelmű hivatkozás! T. I.) azonban az alperes javára biztosított magyarországi területre vonatkozó jog időben korlátlanná vált, továbbá a piac felosztása az eredeti szerződéses rendelkezéstől levált és így un. súlyos korlátozássá vált.”(A mondat második fele értelmetlen, abnormis jogi fogalmazás, ami bármit is jelent, az első ítélet jogerejére nézve semmit sem jelenthet, mert az semmilyen jogcímen nem szüntethető meg. T. I.)

Tehát az első, véglegesen jogerős választottbírósági ítélet célja és annak jogi következménye miatt (ami az első ítélet indokolása szerint a keresetnek megfelelően kifejezetten az eredeti állapot helyreállítását jelentette) „kellett közbelépnie” a második választottbírósági tanácsnak, és az általa kitalált, fiktív okokra hivatkozva a jogerősen megítélt forgalmazási jog megsemmisítése útján találta ezt megoldhatónak.

 

  1. 2.    Az első választottbírósági ítélet jogerejének rejtett elismerése és semmibe vétele a legfelsőbb bírósági végzésben:

 

A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa szolgai módon átvette a 4.sz. mellékletként csatolt végzése indokolásába a fenti, már  önmagában jogsértő álláspontot. És ahelyett, hogy ezt a második választottbírósági tanács „beismerő vallomásaként” annak alátámasztására használták volna fel, amiről szól, nevezetesen, hogy jogerős ítéletet „vizsgált felül” a professzorok tanácsa, inkább azt a hamis állítást tették, hogy erre azért volt lehetőség, mert az első választottbírósági ítéletben nem vizsgálták „érdemben” a forgalmazási jog kérdését. Ezért ezt a hiányosságot volt hivatva pótolni a második választottbírósági tanács a jogerős ítélet megsemmisítése útján. (Sőt azt is  tudták valahonnan,hogy a második választottbírósági eljáró tanács miként  jutott „nyomra”. A következő iratellenes szöveget például honnan vették?  És ezt vajon ki fogalmazhatta?)

 

A második választottbírósági tanács a legfelsőbb bírák szerint nagyon elmélyült elemzést végezhetett, mert „Az elé terjesztett kérelmeket vizsgálva állapította meg a felek által létrehozott GÜNTNER TATA Kft. társasági szerződésében foglaltak részletes elemzése során (? T. I.) azt, hogy annak az egyik rendelkezése (a kizárólagos magyarországi forgalmazási jog) az első választottbírósági ítélet által létrehozott helyzet (értsd: az első jogerős választottbírósági ítélet T. I.) – a vételi jogra vonatkozó kikötés semmisségének megállapítása, ezáltal a kizárólagos forgalmazási jog korlátlan idejűvé válása – miatt vált súlyosan piackorlátozóvá.” Így még jobban érthető, mint eredetiben.

 

Ha a második választottbírósági eljáró tanács megállapítja, hogy „az első választottbírósági ítélet által létrehozott helyzet” azaz „a kizárólagos forgalmazási jog korlátlan idejűvé válása” miatt hozta az első választottbírósági ítéletben jogerősen megítélt forgalmazási jogot

megsemmisítő ítéletet, akkor nem ítélt dolgot vizsgált felül? Nem ítélt dolgot szüntetett meg? Ez olyan bonyolult jogi helyzet, hogy meghaladja öt legfelsőbb bírósági bíró szakmai ítélőképességét?

 

A választottbírósági szakos „sztárügyvéd” a következők szerint ismerte el az érvénytelenítési perben az első választottbírósági ítélet jogerejét (2010. május 10-én kelt ellenkérelmében):

 

A 8. 2 pontban még határozottan állítja, hogy „a res iudicata elvének vizsgálata kizárólag a Választottbíróság kompetenciájába tartozhat” majd levonja a végső következtetést is:”A res iudicata elvének értelmezése tehát olyan eljárási kérdés, amelynek érdemi felülvizsgálata vagy eldöntése nem tartozhat a rendes bíróságok hatáskörébe egy érvénytelenítési perben.”

(Oda tartozik!)

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

8. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

9. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !

► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...

torpilla.hupont.hu

10. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

11. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

12. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

13. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99

► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.

budapestiuveges.hupont.hu

14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

16. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

17. Hello!Nézz körül<3

► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!

kedvenc.hupont.hu

18. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

19. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

21. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

22. HarryPottyer.HuPont.hu

► HARRY POTTER

harrypottyer.hupont.hu

23. LegjobbIdézetek :)♥

► Csak Neked! ;)

legjobbidezetekk.hupont.hu

24. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

25. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

26. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

29. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

30. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

35. Miley Cyrus & Hannah Montana

► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)

mileycyrus-fan.hupont.hu

36. Fúvószenekari hangszerelés

► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát

hangszereles.hupont.hu

37. H2O just add water-Rajongói oldal

► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!

hhhhhoooo.hupont.hu

38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

39. Demi-Justin

► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.

demi-justin.hupont.hu

40. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

41. Obszidián Kozmetika

► Az itt töltött idő Rólad szól...

obszidiankozmetika.hupont.hu

42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

44. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

45. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

46. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

47. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

48. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

49. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

50. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.

► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?

harisnya.hupont.hu

51. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥

► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!

sztarok-zene-allatok.hupont.hu

52. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

53. KERTI JÁTÉK-Játszótér

► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu

kertijatek.hupont.hu

54. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

55. AUTOK

► Auto!

csikcsomortan-kona.hupont.hu

56. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!

► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.

barbiebaba.hupont.hu

57. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

58. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna

► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű

babaagynemu.hupont.hu

59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

60. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

61. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

heturobi.hupont.hu

62. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

63. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.

solverus-versek-iii.hupont.hu

66. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás

► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!

autofelvasarlasbudapest.hupont.hu

67. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

68. Louis Tomlinson (One Direction)

► Mindent a banda legidősebb tagjáról!

louistomlinson.hupont.hu

69. A Karácsony!

► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)

keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu

70. kuti robi

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

robimusica.hupont.hu

71. Eric Saade legnagyobb rajongói oldala

► Eric Saade rajongó vagy? Akkor jó helyen jársz! ;) Itt minden kérdésedre megtalálod a választ! Jó szórakozást!

ericilove.hupont.hu

72. Bojti Judit

► Színész- Táncművész- Koreográfus

bojti-judit.hupont.hu

73. ♥ Legjobb animek ♥

► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~

bestanimeim.hupont.hu

74. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

75. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 94
Tegnapi: 55
Heti: 374
Havi: 210
Össz.: 574 955

Látogatottság növelés
Oldal: 154.Büntető feljelentés
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2026 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »