Korrupció az igazsászolgáltatásban

Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

 

143.oldal: Dr.Baka András, a kiszámítható tisztesség


Ma, 2014.október 1-én döntött a KÚRIA  abban a felülvizsgálati kérelemben, mely  a választottbíróság egy megalapozatlan  (úgy is lehet fogalmazni, hogy egy koncepciós, korrupciógyanús) ítéletével kapcsolatos kártérítési perben az állami kártérítési bíórságok által hozott ítéleteket  volt hivatott felülvizsgálni.

 

Pontosan kiszámítható (félzsargonban:borítékolható)  volt: Dr. Baka András, aki vagy 15 évig az Európai Emberi Jogi Bíróság bírája, majd a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt,  nem fog a jogi hazugságok mocsarába süllyedni ,és Európa-szerte ismert  nevét és elimert tevékenységét  nem fogja sem a strasburgi, sem a luxenburgi bírák előtt egy gyalázatos ügyben kompromittálni.

 

 Egyrészt az előélete miatt sem, másrészt nagy valószínűséggel  karrier-építési érdekei sincsenek, mint egyes kollégáinak. Ezért várható volt, hogy mint a kijelölt tanács elnöke, objektíven ítéli meg a sorozatos törvénysértéseket és a tisztességtelen, sokszor undorítóan hatalmaskodó allűröket mutató indokolásokat.

 

Az ügyelosztási rend szerint valószínüleg "ezt dobta a gép", vagy nem jól mérték fel  Dr.Baka András tanácsvezető bíró tisztességét, vagy az érintett klikk nem figyelt kellően oda, de az általunk "borítékolható" esemény egyik változata bekövetkezett.

 

Nem először ebben a kártérítési perben. Mert amikor észre vették (kik?), hogy a Fővárosi Törvényszék bírája  komolyan veszi az ügyet, és képes dolgozni benne, ment a "drót" és átosztották az ügyet egy másik bíróra, aki pár nap alatt befejezte az ügyet. Úgy, ahogy várták (elvárták) tőle.

 

Most a tárgyaló terem  ajtajára kifüggesztett tárgyalandó ügyek  listájáról értesültünk, hogy Dr.Baka Andrást megint menesztették. Most ugyan nem az LB , hanem az eljáró tanács éléről.

 

Persze nem lehet pontosan tudni, hogy a tanács másik két (hölgy) tagjának járt-e el a szája a klikk felé, hogy elnöküknek mi a véleménye a bírói tisztességről, és a sorozatos tisztességtelenségekről, vagy maga a tanács elnöke mérte fel, hogy 2:1 arányban alul marad a barátnőkkel szemben, és ezt természetesen nem volt hajlandó felvállalni.

 

Természetesen lehet bármit kítalálni indokként, hogy miért kellett már két bírótól  is elvenni az ügyet. Lehet hirtelen betegségre, szélütésre, bármire hivatkozni. Csak egyre nem: hogy ennyi tisztességtelenség mellett normális, hogy három eljárásból kettő tanácselnök éppen a a tárgyalás előtt  "betegedett" meg.

 

 Csak még mindíg nem tudni, hogy az állami bíróságok ( a Kúria irányítása mellett)  miért nem a törvényeket, az Unió jogát alkalmazzák, miért "az Állam feltétlen érvényesítendő normáira"  hivatkoznak, mintha ezek nem a törvények lennének, hanem valami megfoghatatlan dolgok. Csak nem képzeli magát  a választottbíróság valamelyik tagja, vagy kompletten a trió XIV.Lajosnak , mondván,hogy  „Az állam én vagyok”. Vagy fejedelmi többesben: Az Állami mi vagyünk!

 

Azért ne felejtsük el a tétet sem, mert egy 3 milliárd Ft-os perértékű ügyről van szó, melynek során a választottbíróság egy  multi cégnek adományozta egy magyar cég forgalmazási jogát, uniós jogot, nemzeti jogot és a tisztességes eljárást sértő ítéletével. És akkor  még nem is említettük az UNIÓ Alapjogi Chartáját, melynek megsértésébe a választottbíróság és az állami bíróságok, elsősorban a Kúria nyakig belemásztak.

 

Nem kell csodálkozni azon, hogy mindent megtesznek, minden jogi hazugsággal próbálkoznak, mInden eszközt felhasználnak a korrupciógyanús választottbírósági ítélet életben tartása érdekében, már csak ezért is, mert jól tudják: ha szándékosan  jogellenes eljárásuk bebizonyosodik (mármint formál-jogilag, mert egyébként nincs minek bebizonyosodnia: a tények makacs dolgok), akkor néhány kúriai prominens veheti talárját, hiszen a károkozásuk értéke máris több milliárdos nagyságrendű. Ezért kellett "távoznia" Dr.Baka Andrásnak az eljáró tanács éléről. De nem neki kellett volna távoznia, hanem azoknak komplett, akik haveri alapon eldönthetőnek vélnek milliárdos ügyeket!  Most  befutottak a csőbe, mert függetlenül  a felperes cégnek okozott hatalmas károktól, nem fognak szabadulni a tisztességtelen (talán nem elég ütős ez a kifejezés)  eljárásuk következményei alól. Hiába kontráztak mindíg még nagyobb és még nagyobb jogi hazugságokkal:  egy soha jogot nem tanult és soha joggal nem foglalkozó  nyolc osztályos gyerek is el tudja olvasni, hogy a 2004.május 1. után indult versenyjogi ügyekben, az EK-81.cikk alkalmazása esetén  az 1/2003.EK rendelet, kötelező Uniós normaként alkalmazandó. 

Csak a klikk, az nem tud (nem akar: a strucc, aki (amelyik) homokba dugja a fejét!  

 

Egyébként, ha valaki nem tudná: A felülvizsgálati ítéletek hagyományosan úgy érnek véget, hogy az eljáró tanács elnöke összefoglalja az ítéletet a kezében lévő kész  ítéleti indokolás alapján. Hiszen senki sem gondolhatja, hogy az ügy a tárgyaláson szóban még elmondható indokok alapján dől el. Most nem így történt. Nem volt írásos ítéleti indokolás ( ami volt az feltehetően darálóba került), hanem a tanács elnöke  "hötyögött" (szószerint:motyogott) valamit  egy fecniről (a fecnit  is szószerint értve), ami inkább  kabaréba, mintsem egy kúriai milliárdos ügy felülvizsgálati itéletének indokolásába illett.

Kabarénak vagy cirkusznak egy kicsit drága az a három és félmillió forint, amit az elnök először  az Államra akart terhelni (csak nem  az első változatnak ezt a részét elfelejtették átírni?),  majd az előadó bíró felsziszenésére (résen volt,  mint a komiszárok)  még időben módosította a felperes terhére. Majd összeeszkábálják ezt az  ítélete is, az Ítélőtábla szörnyszülött ítéleti indokolásából kiindulva. Nem lesz probléma, hiszen  nincs sem szakmai, sem emberi gátlásuk, túl nagy a tét valakinek, vagy valakiknek. Nosza rajta, lehet még kitalálni újabb jogi hazogságokat is: de arra kellene először válaszolni, hogy miért tagadták meg az Unió másodlagos jogának  alkalmazását és miért az a nagy  ellenkezés az Európai Bíróság előzetes véleményétől: azért, mert hazudtak az első perctől  ebben az ügyben! 

 

Azért ne maradjunk tények nélkül. Az alábbiakat pihentetésül szánom az olvasónak, az eljáró tanács részére meg elgondokodásul:

 

 

Ellenkérelmében II.r. alperes (az ügyet magára húzó Kúria) maga is elismeri, idézzük:

 

 " a közrendbe ütközés körében az vizsgálható, hogy a kötelező uniós jog alkalmazása megtörtént-e, mert közrendbe ütköző az ítélet, ha kötelező úniós normát nem alkalmazott."

 

 

 

Ezt azért merte elismerni, mert úgy gondolja: kétféle  EK-81.cikk van. Az egyik, amelyiket a választottbíróság alkalmazott  az alkalmazására vonatkozó uniós végrehajtási rendelet előírásait megtagadva.A másik EK-81.cikk pedig bár uniós gyökerű, de kifejezetten magyar EK-81.cikk, melyre nem  érvényes  az Unió joga. "A 2002.évi X.törvényről van szó" szerintük. De inkább a bírók skizofréniájáról, van szó, hogy meghasonlottak a produkálni akarás és a produkálni nem tudás miatt. Hogy találjanak ki valamit, így szólhatott a kiadott vagy sugalmazott  írányelv.

 

Felperes közokiratokkal bizonyította a perben, hogy sem a  választottbíróság, sem az állami bíróságok  nem alkalmazták az 1/2003.EK rendeletet, mely kötelező uniós norma.

 

 Eltérően II.rendű alperes Kúria  fejtegetésétől ( aki egyszer már a jelenlegi felperesre terhelte a bizonyítási kötelezettséget), az EUMSZ 101.cikk alkalmazása esetén  a  választottbíróság  még a jelenlegi felperes tiltakozása esetén is köteles lett volna  e cikk végrehajtási rendeletét alkalmazni, nem hogy felperes terhére lenne írható, hgy "nem követelte meg"  a vonatkozó úniós rendelet alkalamazását. Mert ugye az úgy van nálunk, hogy meg lehet követelni a bíróságtól, hogy alkalmazza azt a jogot, melynek alkalmazása esetén nem hozhatta volna meg a multi cég számára a levajazott kedvező ítéletet. Ez így működik. Ezért hiába indítványoztuk  már vagy hat perben, hogy kérje ki a magyar bíróság az Európai Bíróság előzetes döntését, metagadták perről perre: ha más nem bizonyítaná, akkor ez az irtózás az Unió Bíróságától mutatja, hogy itt egy tudatosan koncepciós perről szól a nóta, meg arról, hogy ki fizeti végül a révészt?

 



Felperes  ismételten hivatkozik az 1/2003.EK tanácsi rendelet kötelező alkalmazására, melynek megtagadása semmivel sem indokolható.Bármit ki lehet találni, lehet hazudozni, mellé beszélni, csúsztatni, csak egyet nem lehet: a rendelet alkalmazásának megtagadására elfogadható kifogást találni.

 

 

 

A rendelet kötelező alkalmazását előírja(többek között):

 

 

 

Először maga a rendelet:

 

 

 

  "Ezt a rendeletet 2004. május 1-jétől kell alkalmazni.

 

  Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi   tagállamban."

 

 

 

Másodszor

 

 

 

e  rendelet az Unió másodlagos jogának minősül,melynek alkalmazását az elsődleges jog ( a Magyarország által is aláírt Szerződések)  kötelezővé teszik a tagállamok ( elsősorban is a bíróságai) számára.

 

 

 

Harmadszor a nemzeti versenytörvény is előírja kötelező alkalmazását  a csatlakozás napját követően indult ügyekben. ( Az "ügy" nem a szerződéskötéssel indul, tisztelt jogot végzett és valószínűleg bírói szakvizsgát tett csúsztató hölgyek!)

 

 

 

Negyedszer az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy az Únió joga megállapíthat kötelező magatartási szabályokat, melyeket e rendelet meg is állapít a magyar jogalkalmazó szervek részére. Például a bizonyítási kötelezettséget, melyet nem lehet  csűrni-csavarni (ez az ügyvédek szakterülete lenne, nem esküt tett bíróké!).

 

 Azt mondja  az állami bíróság:" Az 1/2003.EK rendelet alkalmazása nem volt előírás a magyar jogalkalmazók részére."  Tényleg? Akkor mit jelentenek a fentiek, tisztelt bíró úrak és hölgyek??? Sőt, ebben az ügyben egyetlen törvény alkalmazása, az Unió egyetlen előírásának betartása sem volt ezek szerint előírás. Sőt a tényállás megállapítása sem volt előírás, amikor a kizárólag Magyarországon folytatott forgalmazás jogát azzal semmisítette meg a választottbíróság ( az állam feltétlen érvényesítendő normájaként), hogy az sérti a tagállamok közötti kereskedelmet. 

 

És vajon mitől koncepciós egy per?

 

1.Attól, hogy semmibe veszik az ügyre vonatkozó törvényeket.

 

 

 

2.De attól is, ha egy  ítéletnek nincs ténybeli alapja!

 

3.Meg attól is, ha kreálnak (kitalálnak) egy ténybeli  alapot, de meg sem kisérelik bizonyítani, mert jól tudják, hogy bizonyíthatatlan.

 

És minek nevezhető az az ítélet (minek nevezhetők azok az egymás alá játszó ítéletek) melyek  a fenti  három ponton kívül  még végtelenül tisztességtelen, arrogáns indokolást adnak a szándékosan  törvénysértő ítéletek mellé?

 

 

 

Ha az igaz, mint ahogy közokiratok bizonyítják:  ténybeli alap nélkül hozott a választottbíróság ítéletet, amit az állami bíróságok tudomásul vettek,   akkor miről beszél a Kúria felülvizsgálati tanácsa?

 

 Attól is koncepcióssá vált a per, ha úgy a választottbíróság, mint az állami bíróságok kifejezetten megtagadták az Alaptörvény szerint  és az Európai Unióval kötött szerződés szerint is kötelezően alkalmazandó másodlagos jog (uniós rendelet)  (és nyilvánvalóan az abban foglaltak) végrehajtását. 

 

ERRŐL KELLETT VOLNA A FELÜLVIZSGÁLATI TANÁCSNAK ELMÉLKEDNIE, NEM ARRÓL, HOGY A TUDÓS VÁLASZTOTTBÍRÓK MIT ÍRNAK ELMÉLYÜLT TANULMÁNYAIKBAN  AZ ÁLLAM FELTÉTLEN ÉRVÉNYESÜLÉST IGÉNYLÓ NORMÁÍRÓL EGYÉBKÉNT. VAJON AZ ALAPTÖRVÉNY ÉS A MEGSÉRTETT SZÁMTALAN EGYÉB TÖRVÉNY ÉS A TISZTESSÉGES BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS KÖVETELMÉNYE MELYIK FÉLTEKÉJÜKBEN HELYEZKEDIK EL A VÉGSŐ FOKON DÖNTŐ BÍRÓK (ÉS A TÖBBIEK) AGYÁBAN ?

 

ÚGY GONDOLJUK, HOGY EGY PÉNZÜGYILEG JÓL ELESZTETT MULTI JAVÁRA TÖRVÉNYEK SORÁT SÉRTVE  (ÉS KÖZBEN KITALÁLVA MINDENFÉLE KOMÉDIÁBA  ILLŐ JOGELLENES MEGOLDÁST) MILLIÁRDOKAT ÁTCSOPORTOSÍTANI A MAGYAR CÉGTŐL , NEM VALÓSZÍNŰ, HOGY AZ ÁLLAM FELTÉTLEN ÉRVÉNYESÜLÉST ÍGÉNYLŐ NORMÁI KÖZÉ TARTOZIK. HOGY VALÓJÁBAN HOVÁ TARTOZIK, ARRÓL GONDOLKODJANAK EL AZ ESKÜJÜKET ELFELEJTŐ BÍRÓK!

 

 KÖZELEG ANNAK AZ IDŐPONTJA, AMIKOR A BÍRÓK TÉTELRŐL TÉTELRE NÉV SZERINT SZEMBESÜLNI FOGNAK TISZTESSÉGTELEN ÍTÉLETÜK  MINDEN EGYES ELLENTMONDÁSÁVAL AZ ELSŐ VÁLASZOTTBÍRÓSÁGI PERTŐL KEZDVE  AZ ALKOTMÁYBÍRÓSÁGI ELJÁRÁSOKIG, AZ UNIÓ SZERVEINEK TÉNYKEDÉSÉTŐL A HAVERI KAPCSOLATOKIG:  EHHEZ NEM SZÜKSÉGELTETIK FELPERESNEK PERT NYERNI.SŐT!

 "Ehhez nem kell katedra-----" mint mondotta egyik politikusunk!

 Folytatása következik a következő oldalon, a posztsztálinista és posztrákosista bírósági eljárások "legjobb hagyományainak" továbbélését bemutatva.

 

 

 

 

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

7. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

8. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

9. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

12. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !

► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...

torpilla.hupont.hu

13. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

15. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

16. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

17. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

18. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99

► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.

budapestiuveges.hupont.hu

19. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

20. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

21. Hello!Nézz körül<3

► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!

kedvenc.hupont.hu

22. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

23. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

25. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

26. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

27. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

28. LegjobbIdézetek :)♥

► Csak Neked! ;)

legjobbidezetekk.hupont.hu

29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

30. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

31. HarryPottyer.HuPont.hu

► HARRY POTTER

harrypottyer.hupont.hu

32. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

33. KERTI JÁTÉK-Játszótér

► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu

kertijatek.hupont.hu

34. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

35. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

36. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

37. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

39. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

40. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

41. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

42. Fúvószenekari hangszerelés

► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát

hangszereles.hupont.hu

43. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

44. Demi-Justin

► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.

demi-justin.hupont.hu

45. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

46. Miley Cyrus & Hannah Montana

► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)

mileycyrus-fan.hupont.hu

47. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

48. H2O just add water-Rajongói oldal

► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!

hhhhhoooo.hupont.hu

49. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

50. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

51. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

52. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

53. Obszidián Kozmetika

► Az itt töltött idő Rólad szól...

obszidiankozmetika.hupont.hu

54. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

55. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19.

► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás.

szelvedojavitasgyor.hupont.hu

56. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

57. Törőfej, akkor GÉPEM kft.: Új, használt kalapácsok, javítás! Bontótüske!

► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.

bontokalapacsjavitas.hupont.hu

58. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

59. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.

► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?

harisnya.hupont.hu

60. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

61. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

62. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

63. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!

► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.

barbiebaba.hupont.hu

64. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

65. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

66. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

67. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥

► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!

sztarok-zene-allatok.hupont.hu

68. A Karácsony!

► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)

keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu

69. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás

► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!

autofelvasarlasbudapest.hupont.hu

70. Írok, tehát vagyok... .. .

► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...

ilcsi.hupont.hu

71. AUTOK

► Auto!

csikcsomortan-kona.hupont.hu

72. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

73. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

74. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna

► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű

babaagynemu.hupont.hu

75. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 110
Tegnapi: 55
Heti: 390
Havi: 226
Össz.: 574 971

Látogatottság növelés
Oldal: 143. Dr.Baka András: a kiszámítható tisztesség
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2026 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »