113.oldal

 A "cikksorozat" további folytatását a választásokig szüneteltetem, mert nem célom, hogy bárki politikai céljai érdekében  használja fel.Köszönöm megértésüket!

 Közérdekű tájékoztatás!

Az uniós polgárok jogérvényesítési lehetőségei az EU egyes intézményei előtt

Az Európai Unió polgárainak jogérvényesítési lehetőségei két csoportba sorolhatóak: egyrészt rendelkezésre áll az igazságszolgáltatási intézményrendszer, másrészt működnek a peren kívüli, nem bíróság előtt zajló eljárások.

 

I. Az Európai Unió Bírósága előtt zajló eljárások

 

1. Az Európai Unió Bírósága általi megsemmisítési eljárás - EUMSZ 263. cikk)

 

A Bíróság "...megvizsgálja a jogalkotási aktusok jogszerűségét, valamint a Tanács, a Bizottság és az Európai Központi Bank jogi aktusait, kivéve az ajánlásokat és a véleményeket, továbbá az Európai Parlament és az Európai Tanács harmadik személyekre joghatással járó aktusait. Az Európai Unió Bírósága megvizsgálja továbbá az Unió szervei vagy hivatalai által elfogadott, harmadik személyekre joghatással járó jogi aktusok jogszerűségét ”

 

A keresetindításra jogosult személyi kör bizonyos korlátozásokkal (az Európai Unió Bírósága munkájának megbénítását megakadályozandó) bármely természetes, vagy jogi személyre – tehát nem feltétlenül uniós polgárra – kiterjed:

 

„Bármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket.”

 

A közvetlen keresetek esetében nem mindig van az állampolgárnak úgynevezett perbeli (perindítási) képessége. Erre csak bizonyos eljárási formák esetében van mód, például bizonyos aktusok megsemmisítésére irányuló keresetnél.

 

Mit jelent tehát a megsemmisítési eljárás? Az unió szerveinek kötelező erejű jogi aktusai – másodlagos jogi normák – elleni igényérvényesítés, amennyiben azok ellentétesek az Unió elsődleges jogával, azaz a Szerződéssel, vagy megsértik azt a döntéshozatal során. Nem tartoznak ebbe a körbe az ajánlások, az állásfoglalások és a vélemények.

 

Ha például konzultációs eljárás alá tartozó döntés esetén a Tanács nem kéri ki a Parlament véleményét, ez súlyos eljárási szabálysértés, amelynek alapján kérni lehet, hogy az Európai Bíróság semmisítse meg az adott jogi aktust. (A Tanácsnak nem kötelező figyelembe vennie, de meg kell hallgatnia a Parlament véleményét.) Vagy ha az EU főszerve olyan döntést hoz, amelyre a Szerződés alapján nem volt hatásköre.

 

Keresetet ezekben az esetekben az Európai Bíróság előtt az Unió más- más szervei nyújthatnak be, attól függően, hogy melyik fogadta el az adott jogi aktust. Ha a Tanács, akkor a Bizottságnak, a Parlamentnek és a tagállamoknak van perindítási joguk, ha a Bizottságé a döntés,  akkor más fő szervek élhetnek a perindítás jogával az adott jogi aktus megsemmisítése iránt. A tagállamok, illetve a döntés meghozatalában nem közreműködő főszervek úgynevezett privilegizált jogosultsággal rendelkeznek a kereset indításra, ők minden esetben „perképesek”.

 

Emellett indíthatnak megsemmisítési eljárást az uniós polgárok és jogi személyek is. Ők alkotják az úgynevezett nem privilegizált keresetindításra jogosultak körét, ami azt jelenti, hogy csak akkor indíthatnak keresetet a jogi aktusok megsemmisítésére, ha bizonyítani tudják, hogy az uniós jogi aktus őket közvetlenül és személyükben érinti.

 

Mit jelent ez?

 

E megfogalmazás szerint a magánszemélyek nem tartoznak a privilegizált keresetindításra jogosultak közé (tehát a tagállamok és az uniós intézmények sorába), esetükben kettős szempontot kell vizsgálni:

• a közvetlen érintettséget, és a
• a személyes érintettséget.

A személyes érintettségre vonatkozóan mondta ki az Európai Unió  Bírósága a C 25/62. Plaumann v. Commission ügyben, hogy: „Olyan személyek, akik a határozatnak nem címzettjei, csak akkor tekinthetők egyénileg érintettnek, ha a határozat valamely olyan jellegzetességük folytán érinti őket, amely csak rájuk jellemző, vagy olyan körülmények állnak fenn, amelyek – hasonlóan a címzett személyhez – őt mindenki mástól megkülönböztetik.”

 

A közvetlen érintettség azt jelenti tehát, hogy a keresetet indító személyek a jogi aktus címzettjei. Ez leggyakrabban a határozatoknál fordul elő: például ha a Bizottság hoz egy határozatot a versenyjogi területen, az érintett uniós polgár vagy jogi személy, akivel szemben a határozatot hozták, a Bíróság előtt megtámadhatja azt.  Ez a fajta keresetindítás leggyakrabban akkor fordul elő, ha a határozat magánszemélyt érint. De arra is van lehetőség, hogy magánszemélyek indítsanak keresetet, ha egyéni érintettségüket bizonyítani tudják. Ha ugyan más a címzettje a határozatnak, de az adott döntés közvetlenül érinti az ő jogaikat. Ebben az esetben nem csak konkrét határozat idézhet elő úgynevezett személyes érintettséget, hanem ha a Bizottság rendeleti formában állapít meg olyan jogokat és kötelezettségeket, amelyek meghatározott személyeket érintenek. Például az importkorlátozásra vagy az antidömpingre vonatkozó szabályoknál gyakran előfordul a személyes érintettség.

 

Egy konkrét jogeset a már említett az 1963-as Plaumann ügy. Az Európai Bizottság a mandarin importra vámot vetett ki, Németország viszont azt kérte, hogy függesszék fel a vámbeszedés kötelezettségét, arra hivatkozva, hogy a magas vámtétel akadályozza az áruk szabad mozgását.  Az Európai Unió  nagyon vigyáz arra, hogy a vámot minden tagállam beszedje és be is fizesse az uniós büdzsébe, ezért a bizottság a német kérelmet elutasította. Ezt követően egy Plaumann nevű importőr a bírósághoz fordult, arra hivatkozva, hogy a döntés címzettje ugyan nem ő volt személyesen, de a hatása őt is érinti. A Bíróság szerint ez ügyben nem volt megállapítható a személyes érintettség, ugyanis ez a kereskedelmi tevékenység nem korlátozódik csak bizonyos személyekre, társaságokra, a piac bármelyik szereplője dönthet úgy, hogy mandarint importál. Ha Németországban csak neki lenne diszkrecionális joga arra, hogy behozza a mandarint, akkor élhetne a keresettel, de ily módon nem. Az Európai Bizottság ennek kapcsán kimondta, hogy olyan személyek, akik az adott, konkrét döntésnek, határozatnak nem címzettjei, csak akkor tekinthetők egyénileg érintettnek, ha olyan jellegzetességük folytán váltak érintettekké, amely csak rájuk jellemző. Ha a határozat másokat is érint, a személyes érintettség nem mondható ki.

 

A magánszemélyek által indított úgynevezett semmisség megállapítása iránti eljárás esetében - mivel ők nem privilegizált keresetindítók - a Bíróság mindig konkrétan vizsgálja a kereset megindíthatóságát.

 

További kérdés, hogy a rendelet személyi hatálya mennyire általános, mert amennyiben nem az, akkor valójában határozatról van szó, s ebben az esetben könnyen megtámadható. (C-354/87., Weddel v. Commission ügy).

 

2. Döntéshozatal elmulasztása miatt indított eljárás – EUMSZ 265. cikk

 

A semmisség megállapítása iránti eljárásnak tulajdonképpen az ellenkezője az úgynevezett döntéshozatal elmulasztása miatti indított eljárás. Ezt szintén indíthatják magánszemélyek is. Itt arról van szó, hogy az EU valamely szerve azzal sérti meg az uniósszabályokat, hogy elmulasztja egy bizonyos aktus meghozatalát. Azok a magánszemélyek, akiket a mulasztás érint, panasszal élhetnek az Európai Bíróságnál.

 

A kétféle eljárásban meghozott döntés között az a különbség, hogy az első esetbena Bíróság megállapítja a jogsértést és kimondja, hogy semmis az adott jogi döntés, de nem változtathatja meg, hanem kvázi kötelezi a jogsértőt az aktus orvosolására. A mulasztásnál is van a bírósági döntésnek megállapító része, ez felhívja a figyelmet a megfelelő aktus határidőn belül történő elfogadására.

 

3. Előzetes döntéshozatali eljárás – EUMSZ 267. cikk

 

Az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokat két csoportra lehet osztani: a közvetlen és a közvetett keresetek csoportjára. Közvetlen kereset esetén a kérelmező, az érintett fordul közvetlenül az Európai Bírósághoz (semmisség megállapítása iránti eljárás, döntéshozatal elmulasztása miatt indított eljárás) , illetve az Elsőfokú Bírósághoz.

 

Közvetett kereset pedig azúgynevezett előzetesdöntéshozatali eljárás.Az Európai Bíróság ez esetben tulajdonképpen kvázi alkotmánybírósági szerepkört tölt be: értelmezi az unió szabályokat, az uniós jogi aktusokat. Mind a kettő érintheti az uniós polgárokat.

 

Az előzetes döntéshozatali eljárás alapja az EK Szerződés 220. cikke, amely szerint a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság – saját hatáskörükön belül – biztosítják a jog tiszteletben tartását e szerződés értelmezése és alkalmazása során.

 

A Bíróság tulajdonképpen az Alapító Szerződések értelmezésére egyedül hivatott intézményként lép fel, ezáltal is biztosítva a szerződések rendelkezéseinek érvényesülését, az uniós jog egységét.

 

Az EK szerződés  267. cikke alapján:

 

„Az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a következő kérdésekben:

 

a) a Szerződések értelmezése;
b) az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése;

 

Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti az Európai Unió Bíróságát, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést.

 

Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles az Európai Unió Bíróságához fordulni.

 

Ha egy tagállami bíróság előtt folyamatban lévő ügyben olyan kérdés merül fel, amely valamely fogva tartott személyt érint, az Európai Unió Bírósága a lehető legrövidebb időn belül határoz.”

 

Az eljárás körülbelül 20 hónapot vesz igénybe, majd az állásfoglalás visszakerül a nemzeti bírósághoz, amely a konkrét ügyben meghozza a tényleges döntést.

 

Előzetes döntéshozatali eljárásra a jövőben nálunk is lehetőség lesz, módosult ugyanis a polgári és a büntető eljárási törvény is.

 

4. Az unió alkalmazottai között felmerülő jogviták rendezése – EUMSZ 270. cikk

 

A következő magánszemélyeket érintő eljárás az unió alkalmazottai és a szervek, főszervek közötti jogvita rendezése. Az alkalmazottakkal kialakuló jogvitában - ezek munkajogi jogsértések - nem a nemzeti bíróságnál lehet eljárni, hanem az Európai Bíróság jogosult döntést hozni és eljárni. Ehhez a jogalapot az alkalmazott szerződési szabályok vagy az adott szerv szervezeti szabályzata teremti meg, azok alapján dönt a bíróság.

 

5. Szerződésen kívül okozott kár – 288. cikk

 

 

A szerződésen kívüli kártérítés esetén - miután az Európai Uniónak nincs önálló polgári joga -, mögöttes szabályként a tagállami polgári jogi szabályokat kell alkalmazni.  

 

Mikor fordulhat elő szerződésen kívüli kártérítési ügy?

 

Stanley Adams ügyével megvilágítható a kérdés. A Hoffmann-Laroche gyógyszercég alkalmazottja jelezte az Európai Bizottságnak, hogy a gyógyszergyár magatartása sérti a Versenyt. A bejelentés alapján az Európai Bizottság megindította az eljárást, melynek eredményeként a céget elmarasztalták a kartell szabályok megsértése miatt. Valahogy kitudódott, hogy ki volt a bejelentő. A cég ipari kémkedés miatt eljárást indított az alkalmazottja ellen, aki elvesztette az állását, de komoly következménye volt annak is, hogy a Bizottság nem úgy járt el a titokvédelem terén, ahogy az elvárható lett volna.

 

6.  Az irányelvek átvételének elmulasztásával okozott kárért viselt tagállami kártérítési felelősség, a Francovich–elv 

 

Mint már a fentiekben szóltunk róla a közvetlen keresetek közé tartozik a tagállamok jogsértése esetén indított eljárás (EUMSZ 258-259 cikk). Lényege, hogy ha egy tagállam megszegi az uniós jogot, a szerződés rendelkezéseit vagy a másodlagos jogi aktusokat, akkor vagy egy másik tagállam vagy az Európai Bizottság az unió képviseletében, úgynevezett tagállami eljárást indíthat ellene. A leggyakoribb ok, amiért ezt az eljárást indítják, hogy a tagállam nem tesz eleget az irányelvekkel kapcsolatban felmerülő úgynevezett transzpozíciós kötelezettségnek. Franciaország például 1998-ig nem tett eleget az úgynevezett termékfelelősségi irányelv átültetési kötelezettségének, amelyet három éves transzpozíciós idővel 1985-ben hozott meg a Tanács. Kétszer indult eljárás Franciaország ellen az Európai Bíróság előtt, amely arra hivatkozott, hogy a francia Code Civil-be nem lehet beilleszteni a szigorú termékfelelősségi szabályokat.

 

Tagállam ellen magánszemély nem indíthat eljárást, csak egy másik tagállam vagy a Bizottság. Az állampolgár viszont sajátos joggal rendelkezik ezzel kapcsolatban. Ezt mutatja be az úgynevezett Francovich and Bonifáci versus Italy eset (1992). /C-6/90. és C-9/90., Andrea Francovich and Others v. Italian Republic egyesített ügyek/.

 

A 80-as években született egy irányelv arra az esetre, ha a cégek, társaságok tönkremennek, és felszámolásra kerülnek, a dolgozók elmaradt munkabérének fedezetére bérgarancia alapot kell létrehozni. Olaszország azonban ezt az irányelvet nem ültette át a nemzeti jogába. Az implementációs határidő után kiderült, hogy a cégtől nem lehet az elmaradt munkabéreket követelni, mert valóban nullára futott, az állami alapból pedig nem kapták meg a dolgozók az elmaradt munkabért. Bonifáci és Francovich, valamint más alkalmazottak beperelték az olasz államot, kötelezettség elmulasztása miatt. Az olasz bíróság - nem tudván mit kezdeni a kártérítési üggyel -, előzetes döntéshozatali eljárás keretében, felfüggesztette saját eljárását, és az Európai Bírósághoz fordult. Kérelmezte az irányelv, az uniós jog értelmezését az esetre vonatkozóan.  Az Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy a tagállam felelős lehet egy magánszemélynek az irányelv nem – vagy nem megfelelő – implementálása miatt keletkezett kárért. Így a magánfelek közötti viszonyban felmerült – az irányelv nem megfelelő implementálásával kapcsolatos – kárigényt, a tagállami bíróság előtt nem a másik magánféllel, hanem a tagállammal szemben lehet érvényesíteni. 

 

Az Európai Bíróság visszaküldte az ügyet az olasz bíróság elé, amely végül is megítélte a kártérítést.

 

A kártérítési eljárás az adott nemzeti bíróság előtt folyik, a Polgári Törvénykönyv mondja meg, hogy ki képviseli az államot. Magyarországon ilyen esetben az államot a pénzügyminiszter képviselné, de Írországban például külön szerv van erre. Vnnak országok, ahol a Külügy- az Igazságügy-, vagy a Gazdasági Minisztérium jogosult rá. Az Európai Bíróság előtt indított ügyek esetében alapvető szabály, hogy képviseletet kell biztosítani. Vagy ügyvédi képviselet vagy az adott közigazgatási szervek közül kijelölnek egyet, amely a jogi képviseletet a bíróság előtt ellátja. Németország például az Európai Bíróság előtt alapvetően a gazdasági minisztériumi szaktárcák bevonásával jár el, de a nemzeti bíróságok előtt az államot azonban mindig az adott minisztérium képviseli.

 

II. Peren kívüli, nem bíróság előtt zajló jogérvényesítési lehetőségek

 

Az uniós polgárok nem bíróság előtt zajló jogérvényesítési eszközei (kvázi jogorvoslati eszközök): a petíciós jog, illetve az Európai Ombudsmanhoz fordulás joga, ezek szintén az Unió tevékenységi köréhez, illetve az Unió intézményeinek működésében tapasztalt hivatali visszásságokhoz kapcsolódnak.

 

1. Petíció benyújtásához való jog – EUMSZ 227. cikk

 

Az uniós tagállamok  állampolgárainak joguk van petíciót  benyújtani az Európai Parlamenthez, amit az köteles megvizsgálni. (Petícióhoz való jog - EUMSZ 227. cikk)

 

„Bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve  létesítő okirat szerint székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy egyénileg vagy más polgárokkal vagy személyekkel közösen petíciót nyújthat be az Európai Parlamenthez az Unió tevékenységi területére tartozó és őt közvetlenül érintő ügyben."

 

A petíció benyújtására jogosultak körét az EK Szerződés 24. és 227.  cikkei, valamint az Európai Parlament eljárási szabályai tartalmazzák.

 

Ezek alapján:

• Az Európai Unió polgárai politikai jellegű jogként gyakorolhatják a petíció benyújtás jogát.
• Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező természetes személyek, azaz harmadik országbeli természetes személyek (EUMSZ 227. cikk) is gyakorolhatják a petíciós jogot, az uniós állampolgárokkal egyenlően.
• Valamely tagállamban székhellyel rendelkező jogi személyek (gazdasági társaságok, szövetségek, társulások, alapítványok, helyhatóságok, bizottságok, akciócsoportok, nemzetközi kormányközi szervezetek) is élhetnek a petíciós joggal (EUMSZ 227. cikk).
• Harmadik államnak az Unió területén lakóhellyel nem rendelkező polgárai és székhellyel nem rendelkező jogi személyei (EP eljárási szabályai 174. cikk 10. bekezdés).

Az Európai Parlament tehát jelentősen kibővítette az EUMSZ  által meghatározott személyek körét, akik petíciót intézhetnek a Parlamenthez. A harmadik állam polgárai azonban nem automatikusan élvezik ezt a jogot, mint az Unió állampolgárai, hanem a Petíciós Bizottság jogköre eldönteni, hogy megvizsgálja-e a benyújtott petíciót.

 

A Petíciós Bizottság által elfogadott szabályok szerint a harmadik állam nem rezidens polgárai és jogi személyei által benyújtott petíciót az unió valamely hivatalos nyelvén kell benyújtani. Tartalmának az Unió tevékenységéhez – mint a személyek szabad mozgása, a tartózkodási, a menedékjog, külpolitikai kérdések (új államok elismerése, pénzügyi segélyek, emberi jogok) – kell kapcsolódnia. Ezeket a Bizottság köteles megvizsgálni.

 

A petíció egyénileg és csoportosan is benyújtható. A tömeges petíciót (mass petition) a bizottság külön kezeli, és külön beszámol róluk az éves jelentésében.

 

A petíciós jog tulajdonképpen a Maastrichti Szerződéssel került be az uniós jogrendszerbe, de sokkal korábban működött már. 1987 óta létezik az Európai Parlamentben az úgynevezett Petíciós Bizottság, amely a petíciókat megvizsgálja és eljár az ügyekben.

 

A petíciós jog tágabb lehetőséget nyújt, mint az ombudsmanhoz fordulás joga. Az uniós polgárok ugyanis élhetnek például a nemzeti intézményekkel szemben is petícióval, vagy a nemzeti jogszabályokkal szemben fordulhatnak az Európai Parlamenthez. Sokkal tágabb a lehetőség az ügykört illetően is.

 

Kik lehetnek az alanyai?

 

Mint azt már fentebb említettük petícióval élhetnek az uniós polgárok, az uniós jogi személyek, mindenki, aki az Unió területén letelepedett, sőt, még olyan személyek is, akik nem uniós polgárok, de érintettek az ügyben, például valamelyik tagállam területén tartózkodnak. A petíciót az Unió bármely hivatalos nyelvén be lehet nyújtani, egyénileg és csoportosan is. Irányulhat véleménykérésre, irányulhat valamelyik szerv működése ellen, vagy irányulhat jogszabály ellen is. Ilyenkor a Petíciós Bizottság megvizsgálja az ügyet, s megteheti, hogy megküldi az Európai Bizottságnak, mely az Alapító Szerződések őreként felelős azért, hogy az uniós szabályokat végrehajtsák, érvényesítsék. A Bizottság megindíthatja az eljárást olyan esetekben is, amikor a magánszemélynek nincs perindítási képessége az Európai Bíróság előtt.

 

A Bizottság, privilegizált keresetindítóként, mindig eljárhat az Európai Bíróság előtt. Tartalmilag a petíciók két irányúak lehetnek: vagy véleményt kérnek vagy panaszt jelentenek be. Ha jogszabály megváltoztatására irányul az eljárás, akkor előfordul, hogy a Petíciós Bizottság a Parlament illetékes bizottságának adja át az ügyet, s az kezdeményezi az eljárást. A statisztikák szerint a petíciós jog gyakrabban érvényesül, mint az ombudsmanhoz fordulás.

 

Az ombudsman sok olyan ügyet, amelyben nem járhat el, átfordít petíciónak, s eljárásra megküldi az Európai Parlamentnek. 2001-2002-ben 1288 volt a petíciók száma, ebből a parlamenti Petíciós Bizottság 744-et talált alkalmasnak arra, hogy elindítsa az eljárást, vagy megküldje az érintett szerveknek illetve önmaga határozzon az ügyben. A petíciók jó része Németországból (150), Olaszországból (170), és az Egyesült Királyságból (180) érkezett. Az ügycsoportokat tekintve 2001-2002-ben a legtöbb petíció szociális (90) és környezetvédelmi (160) ügyekben érkezett. Mindez arra mutat, hogy bár a petíciós jog lazább jogérvényesítési lehetőséget jelent, néha képes pótolni még a bírósági utat is.

 

2. Az Európai Ombudsmanhoz való fordulás joga - EUMSZ 228. cikk

 

A bíróságon kívüli eljárások közé tartozik az ombudsmanhoz való fordulás lehetősége is.  Az Európai Ombudsman jogosítványai szinte ugyanazok, mint a nemzeti ombudsmané.

 

Az ombudsman megbízatásának megfelelően saját kezdeményezésre vagy a hozzá közvetlenül vagy az Európai Parlament valamely tagján keresztül benyújtott panaszok alapján lefolytatja az általa indokoltnak ítélt vizsgálatokat, kivéve, ha az állítólagos tényállás bírósági eljárás tárgyát képezte vagy képezi. Ha az ombudsman hivatali visszásságot állapít meg, az ügyben megkeresi az érintett intézményt, amelynek három hónap áll rendelkezésére, hogy tájékoztassa álláspontjáról. Ezt követően az ombudsman jelentést küld az Európa Parlamentnek és az érintett intézménynek, valamint a panaszt benyújtó személynek a vizsgálatok eredményéről.

 

Az Unióban 1995 óta működik Európai Ombudsman, akinek mandátuma a parlamenti választási ciklushoz igazodik, de meghosszabbítható. Az első ombudsman skandináv volt két cikluson át, most görög nemzetiségű az Európai Ombudsman.

 

A nemzeti és az Európai Ombudsman közötti különbség az, hogy az utóbbi csak uniós intézmények, úgynevezett „maladministration” jogsértés esetében járhat el. Erről a jogsértésről az Ombudsman 1997-es éves jelentésében adott meghatározás szerint akkor van szó, ha az illető szerv nem a rá kötelező szabályok és elvek szerint jár el.

 

Az eljárási szabályok is hasonlóak. Különösebb döntési jogosítványai az Európai Ombudsmannak sincsenek. Az Európai Parlamentnek egy éves jelentésben foglalja össze saját tevékenységét. A magyar ombudsman a magyar parlamentnek tartozik beszámolni.

 

Nem járhat el az ombudsman olyan ügyekben, amelyek az Európai Bíróság ellen benyújtott panaszokra vonatkoznak, s nem fellebbviteli fóruma a nemzeti ombudsmanok hivatalának a nemzeti közigazgatási szervek, intézmények elleni panaszok tekintetében sem.

 

A polgárok számára nem mindig egyértelmű, hogy melyik fórumhoz célszerű fordulni, ezért a Petíciós Bizottság és az Európai Ombudsman szoros együttműködést épített ki annak érdekében, hogy tisztázzák az eltérő funkciókat és felállítsák az együttműködés rendszerét.

 

A két szerv tevékenysége kiegészíti egymást, a politikai kérdéseket, a közigazgatás hibáival kapcsolatos bejelentéseket a Petíciós Bizottság kezeli, és továbbítja azokat az előterjesztéseket, panaszügyeket, amelyeket az Ombudsman hatékonyabban tud kezelni. Az Európai Ombudsman és a Petíciós Bizottság elnöke valamint munkatársaik formális és informális találkozók révén rendszeres kapcsolatban állnak egymással. 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: 113.Jogérvényesítés az EU Bizottsággal szemben
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2024 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat