Korrupció az igazsászolgáltatásban

Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

177.oldal:

MÁR AZ ALKOTMÁNYBÍRÓK  IS AZ ALAPTÖRVÉNYBEN BIZTOSÍTOTT ALAPJOGOK EGYÉBKÉNT SUMÁK ÉS TÖRVÉNYTELEN MÓDON TÖRTÉNŐ KORLÁTOZÁSÁVAL FOGLALATOSKODNAK. 

A törvényhozók figyelmébe:  az AB már  törvényt is módosíthat? Vagy "csak" a hatályon kívül helyezett  törvényt léptethette újra érvénybe  10 év után? Ebben az országban most már minden hatalmi szerv, még az is, amelyiknek éppen az alapvető jogok védelme lenne  a feladata, az  a "szerv" is  az alapvető jogok korlátozásán munkálkodik? Vagy csak azért, hogy  kevesebbet kelljen dolgozniuk az egyébként tisztes bérükért? Ez is szempont! De azt kérdezem: Miért ül ott kétszáz "szabadon választott " képviselő a Parlamentben, egymásba érő jogászokkal telítve, meg a kormány is tele jogot végzettekkel (vajon mivel foglalatoskodhatnak tömegesen?) ha nem veszik észre, hogy a jogaik korlátozásán siránkozó alkotmánybírók (az AB) az általuk hozott törvényeket nem értelmezgetik, hanem átírogatják saját szájuk íze szerint, megfosztva az állampolgárokat a Kúria végső jogsértései esetén az AB-hoz fordulás jogától? MI EZ? 

Az Alkotmánybíróság ügyrendi változtatása Alaptörvényt és az AB törvényt sérti

Az AB főtitkára a IV/279-1/2015. ügyszámon az AB ügyrendjére hivatkozva utasította el a kártérítési perben a Kúria felülvizsgálati ítéletével okozott  újabb jogsérelem  felülvizsgálatát, hogy az előtte eljáró bíróság jogerős ítélet  elleni  AB panasz benyújtása miatt már ez ellen nem nyújtható be alkotmányjogi panasz.

Az AB ügyrendje sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való alapjogot, mivel sem az Alaptörvény, sem az AB törvény nem zárja ki, azaz lehetővé teszi minden olyan jogerős bírói döntéssel szemben alkotmányjogi panasz benyújtását, mely ellen nincs továbbbi jogorvoslati lehetőség.

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye  17.pontjában  és az Alapjogi Charta 54.cikkében foglalt, a „Joggal való visszaélés tilalmába” ütköző    az AB  eljárása, hogy az  Alaptörvény és az AB törvény előírását  ügyrendjével módosította, ezzel önkényesen korlátozta az AB-hoz fordulás törvényben biztosított jogát.  Ez az eljárás az AB hivatali hatalmával történt vissaélését bizonyítja  akkor is, ha nem felel tetteiért senki felé. Akkor azt tesz amit akar a törvényekkel ? Ez nem az AB diktatúrája netán?

 

FÜGGELÉK A TÁJÉKOZTATÓHOZ

 

A törvényhozók figyelmébe: az AB  törvényt is módosíthat? Vagy csak a hatályon kívül helyezett  törvényt léptetheti újra érvénybe 10 év után?

 

Az Alkotmánybíróság ügyrendi változtatása Alaptörvényt és az AB törvényt sérti

 

Az AB főtitkára a IV/279-1/2015. ügyszámon az AB ügyrendjére hivatkozva azzal utasította el a kártérítési perben a Kúria felülvizsgálati ítéletével okozott  újabb jogsérelmünk vizsgálatát, hogy a jogerős ítélet  elleni  AB panaszunk benyújtása miatt már ez ellen nem nyújtható be alkotmányjogi panasz.

 

A feljelentő véleménye szerint az AB ügyrendje sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való alapjogot, mivel sem az Alaptörvény, sem az AB törvény nem zárja ki, azaz lehetővé teszi minden olyan jogerős bírói döntéssel szemben alkotmányjogi panasz benyújtását, mely ellen nincs továbbbi jogorvoslati lehetőség.

 

A feljelentő  az Emberi Jogok Európai Egyezménye  17.pontjában  és az Alapjogi Charta 54.cikkében foglalt, a „Joggal való visszaélés tilalmába” ütközőnek   tekinti az AB  eljárását, hogy az  Alaptörvény és az AB törvény előírását  ügyrendjével módosította, ezzel önkényesen korlátozta az AB-hoz fordulás törvényben biztosított jogát.  Ez az eljárás az AB hivatali hatalmával történt visszaélésére utal akkor is, ha nem felel tetteiért senki felé.

 

Az Alkotmánybíróság törvénysértését az alábbiak támasztják alá:

Magyarország Alaptörvénye így rendelkezik:

Az Alkotmánybíróság  

24. cikk

(1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.
(2) d) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját;

 

2011. évi CLI. törvény

az Alkotmánybíróságról

 

27. § Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés

a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és

b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

Nem lehet vitás, hogy a KÚRIA  felülvizsgálati  eljárásával  lehet kimeríteni az összes (rendes és rendkívüli) jogorvoslati lehetőséget , az pedig, hogy az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti-e az ítélet vagy sem, nem az AB főtitkárának egyszemélyes döntési kompetenciájába tartozik.

Az Alkotmánybíróság 1001/2013. (II. 27.) AB Tü. határozata

az Alkotmánybíróság ügyrendjéről

 

„32. § (1) Az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontjában, 27. § b) pontjában és 56. § (2) bekezdésében foglalt jogorvoslati lehetőség kimerítésének kötelezettsége nem vonatkozik a felülvizsgálatra mint rendkívüli jogorvoslatra. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz akkor is benyújtható, ha törvény felülvizsgálati kérelem vagy indítvány benyújtását is lehetővé teszi.

(2) Az (1) bekezdésre figyelemmel az Abtv. 27. §-a alkalmazásában az ügy érdemében hozott, vagy a bírósági eljárást befejező döntésnek minősül és alkotmányjogi panasszal megtámadható, illetve az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panasszal megtámadható a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott olyan döntése is, mely

a) a megtámadott határozatot hatályában fenntartja, vagy

b) a jogerős határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi és helyette, illetve az elsőfokú határozat helyett új és a jogszabályoknak megfelelő határozatot hoz, vagy

c) a jogerős határozatot megváltoztatja és a törvénynek megfelelő új határozatot hoz, vagy

d) a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi, és az eljárást megszünteti,

feltéve, hogy az indítványozó a jogerős döntést az Alkotmánybíróság előtt nem támadta meg.”

 

Feljelentő  megítélése szerint az Alkotmánybírósághoz fordulás jogát az Ügyrend  itt  idézett vastagon szedett mondatrésze  az idézett törvényekben foglaltakhoz képest jogellenesen korlátozza, mert a jogerős ítélet  felülvizsgálata során panaszost (és általában a panaszosokat) ért újabb jogsérelem esetén elzárja az AB-hoz fordulás jogától.

Feljelentő a nemzeti szinten elérhető  AB  panasz lehetőség  Alaptörvényben  biztosított  jogának  Alkotmánybíróság általi megsértését teszi kifogásolás tárgyává.

Magyarország Alaptörvényének  24.cikke szerint az Alkotmánybíróság  "alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját;".

Az Alkotmánybíróságról szóló törvény 27.§-a szerint  pedig  " az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés" esetén panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha "az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva".

A feljelentő konkrét ügyében közokirat  bizonyítja, hogy a Kúria által okozott újabb jogsérelem olyan mértékű lehet (jogában áll  az első-és másodfokú határozat teljes megváltoztatása és egy teljesen új ítélet meghoztala is), hogy az AB önkényesen nem zárkózhat  el a KŰRIA felülvizsgálati ítélete ellen benyújtott panasz alkotmánybírói megvizsgálásától,  azaz az AB ügyrendje e vonatkozásban Alaptörvény ellenes.

 Az AB ügyrendjének 32.§.(2) d) pontja  önkényesen korlátozza a törvényekben  biztosított (alkotmány-) bírósághoz fordulás jogát, amikor úgy rendelkezik, hogy felülvizsgálati kérelem benyújtása esetén csak azzal a feltétellel lehet az  Alkotmánybírósághoz fordulni, ha "az indítványozó a jogerős döntést az Alkotmánybíróság előtt nem támadta meg”.

Ez azt jelenti, hogy Magyarországon egyetlen ügyben sem fogadja be az AB a panaszt, amennyiben  az alkotmányjogi panasz benyújtására a felülvizsgálni kért jogerős bírói döntés ellen történt, azaz nincs jogorvoslati lehetőség arra az esetre, amikor az újabb jogsérelem a felülvizsgálati eljárásban érte a peres felet.

Jelen konkrét panaszügyben  a jogerős bírói döntés ( a Fővárosi Ítélőtábla ítélete) ellen alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be, de ebben a panaszban még nem hivatkozhattunk arra, hogy az Ítélőtábla köteles lett volna  előzetes döntést kérni az EUB-tól, mert a rendes bírósági végső döntést a Kúria hozza meg felülvizsgálati eljárásban, így az Unió joga szerint a Kúriát terheli a kötelezettség  az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére.

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszunkban  még csak arra hivatkozhattunk, hogy  indítványoztuk előzetes döntésért az EUB-hoz fordulást, mivel ez a bíróság nem köteles ezt megtenni.

Az Alkotmánybíróságnak a P 37/05.számú ítéletében foglaltakra is hivatkoztunk az alábbiak szerint:

"Az uniós jog elsőbbségének alkalmazásáról, illetve előzetes döntéshozatali eljárás

kezdeményezésének szükségességéről az Alkotmánybíróság is adott eligazítást 2005-ben

a nemzeti bíróságok számára. A P 37/05. sz. ítéletében az AB kimondta, hogy az uniós

jog elsőbbségének biztosítása az Alkotmányból fakadó kötelezettség. Amennyiben a

nemzeti jog rendelkezése ütközik az EU joggal és annak tartalma egyértelműen

megállapítható, a bírónak az uniós jogot kell közvetlenül alkalmaznia. Ennek hiányában a

lengyel jogot kell az uniós jognak megfelelő módon értelmezni. Amennyiben pedig

kétség merül fel az uniós előírás értelmezése tekintetében, a bírónak előzetes

döntéshozatali eljárást kell kezdeményeznie."

 

Ekkor még tudta az AB, „hogy az uniós jog elsőbbségének biztosítása az Alkotmányból fakadó kötelezettség.” És azt is ,hogy   „ Amennyiben pedig

kétség merül fel az uniós előírás értelmezése tekintetében, a bírónak előzetes

döntéshozatali eljárást kell kezdeményeznie.”

 

Ebben a rendhagyó ügyben minden jogalkalmazó „elfelejtette”  a saját előző jogerős ítéleteiben  megállapított -akár ítélt dolognak is minősülő- jogi álláspontját alkalmazni, ez alól a fentiek szerint nem kivétel az AB sem.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

8. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

9. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !

► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...

torpilla.hupont.hu

10. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

11. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

12. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

13. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99

► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.

budapestiuveges.hupont.hu

14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

16. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

17. Hello!Nézz körül<3

► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!

kedvenc.hupont.hu

18. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

19. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

21. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

22. HarryPottyer.HuPont.hu

► HARRY POTTER

harrypottyer.hupont.hu

23. LegjobbIdézetek :)♥

► Csak Neked! ;)

legjobbidezetekk.hupont.hu

24. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

25. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

26. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

29. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

30. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

35. Miley Cyrus & Hannah Montana

► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)

mileycyrus-fan.hupont.hu

36. Fúvószenekari hangszerelés

► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát

hangszereles.hupont.hu

37. H2O just add water-Rajongói oldal

► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!

hhhhhoooo.hupont.hu

38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

39. Demi-Justin

► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.

demi-justin.hupont.hu

40. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

41. Obszidián Kozmetika

► Az itt töltött idő Rólad szól...

obszidiankozmetika.hupont.hu

42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

44. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

45. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

46. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

47. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

48. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

49. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

50. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.

► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?

harisnya.hupont.hu

51. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥

► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!

sztarok-zene-allatok.hupont.hu

52. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

53. KERTI JÁTÉK-Játszótér

► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu

kertijatek.hupont.hu

54. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

55. AUTOK

► Auto!

csikcsomortan-kona.hupont.hu

56. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!

► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.

barbiebaba.hupont.hu

57. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

58. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna

► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű

babaagynemu.hupont.hu

59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

60. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

61. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt

► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)

heturobi.hupont.hu

62. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

63. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.

solverus-versek-iii.hupont.hu

66. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás

► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!

autofelvasarlasbudapest.hupont.hu

67. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

68. Louis Tomlinson (One Direction)

► Mindent a banda legidősebb tagjáról!

louistomlinson.hupont.hu

69. A Karácsony!

► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)

keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu

70. kuti robi

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

robimusica.hupont.hu

71. Eric Saade legnagyobb rajongói oldala

► Eric Saade rajongó vagy? Akkor jó helyen jársz! ;) Itt minden kérdésedre megtalálod a választ! Jó szórakozást!

ericilove.hupont.hu

72. Bojti Judit

► Színész- Táncművész- Koreográfus

bojti-judit.hupont.hu

73. ♥ Legjobb animek ♥

► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~

bestanimeim.hupont.hu

74. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

75. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 99
Tegnapi: 55
Heti: 379
Havi: 215
Össz.: 574 960

Látogatottság növelés
Oldal: 177.Az Alkotmánybíróság maga sem tartja be az Alaptörvényt!
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2026 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »