100.oldal

 A "cikksorozat" további folytatását a választásokig szüneteltetem, mert nem célom, hogy bárki politikai céljai érdekében  használja fel.Köszönöm megértésüket!

 

Ez az ügy bizonyítja, hogy félnek a bírók. A Fővárosi Törvényszék első kijelölt  bírája úgy tudott menekülni a KÚRIÁT elmarasztaló  döntésétől ( ezek szerint van lelkiismerete és emlékszik még esküjére), hogy betegálományba ment a döntés elől. A másodiknak kijelölt bíró meg úgy vélte jobbnak, ha nem vizsgálódik  a KÚRIA által elkövetett közösségi  jog megsértései  körében, hanem azt az álláspontot foglalja el, hogy nem vizsgálható felül a KÚRIA ellen indított kártérítési perben az, hogy a KÚRIA megsértette-e vagy sem a közösségi jogszabályokat. Az nem tesz semmit ezek szerint egy bíró számára, hogy egyébként joga és kötelessége a kártérítési perben az eljáró bírónak felülvizsgálnia,hogy a "kártokozó" bírók  megsértették-e törvényeket. 

Itt most a Fővárosi Ítélőtáblára beadásra kerülő fellebezés II.része következik már csak azért is, mert az igazságügyi miniszter úr és a KÚRIA elnökke abban nagyon egyetértett, hogy a nyilvánosság segíthet a bírói törvényesség biztosítása terén.  Nyilvánvalóan szegénységi bizonyítvány ez saját maguk lehetőségeit illetően,  és annak beismerése, hogy teljes mértékben tehetetlenek a feudális viszonyok felszámolására a  bírói függetlenség jelenlegi "elve" mellett, ami nem tudja számon kérni a törvények betartását. Mert látható és tapasztalható, hogy sok bíró úgy gondolja, nem köteles a törvényeket betartani és felül emelkedik a törvényességen, saját (ön)törvényeit tekinti érvényesnek.

Fellebbezésünk harmadik része:

 

2.) II.rendű alperes KÚRIÁVAL szembeni kereset jogalapja felperes szerint megalapozott

 

Felperes az ügy egyszerűsítése érdekében csupán a Pp. 2.§-a szerinti kártérítési igényétől állt el az elsőfokú eljárás során, a tisztességtelen és a jó erkölcsbe ütköző eljárásra vonatkozó tények fennállását továbbra is bizonyítottnak tekinti.

 

Felperes a II. rendű alperessel szemben a Ptk. 339.§-ában előírt általános feltételekre és a Ptk. 349. és 355.§-aiban foglaltakra hivatkozással, továbbá kiemelten a közösségi jog kirívóan súlyos megsértésére nézve továbbra is fenntartja keresetét és kártérítési igényét.

 A Törvényszék felperes álláspontja szerint alaptalanul hivatkozik arra, hogy a rendkívüli jogorvoslati lehetőség igénybevétele miatt nincs lehetősége (Ítélete  26.oldal 2.bekezdése) az államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget megállapítani, és az az álláspontja sem felel meg a KÚRIA tényleges jogi lehetőségének, hogy  „ a II.rendű alperes közhatalmi funkcióját gyakorolva járt el, s a felperes állított kára elhárítására rendkívüli jogorvoslattal nem volt lehetséges” (Ítélet 26.oldal 4.bekezdés). Egyrészt minden bíróság minden ítéletével közhatalmi funkciót gyakorol, másrészt a felülvizsgálati eljárás során bármilyen ítélet meghozatalára jogosult volt a KÚRIA (lásd az LB első felülvizsgálatát, amikor új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot).

Felperes állítja és bizonyítva látja, hogy a második választottbírósági eljárás során megsértették a tisztességes eljáráshoz való, az Alkotmányban (Alaptörvényben) és az Unió Alapjogi Chartájában biztosított jogát. Ezt a többszörös súlyos jogsértést a KÚRIA (LB) felismerte ugyan (ezért kelt I. rendű alperes védelmére már a végzésében), mégsem alkalmazta a vonatkozó nemzeti jogszabályokat és a közösségi jogot a  választottbíróság tudatos jogsértéseinek érvénytelenítésére, ezáltal kirívóan súlyos jogsértést követett el.

Ugyanaz a legfelsőbb bírósági (kúriai) eljáró tanács, amelyik az alábbi gazdasági elvi határozatot hozta, és erre hivatkozva érvénytelenített egy választottbírósági ítéletet, fél év múltán ebben a konkrét ügyben merőben ellentétes álláspontra helyezkedett.

2421/2011. számú gazdasági elvi határozat:

„A választottbírósági eljárásban is irányadó tisztességes eljárás elvéből következően a választottbíróságnak is közölnie kell a felekkel, hogy a perben felmerült tények, adatok alapján meghatározott semmisségi ok fenn álltát észleli, ehhez képest milyen bizonyításra lehet szükség és lehetőséget kell adnia a feleknek a bizonyítási indítványaik, érdemi nyilatkozataik e körben való megtételére. Ennek elmulasztása esetén a feleknek az ügyük előadhatóságához való joga sérül, ez pedig megalapozza a választottbíróság ítéletének a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontja alapján történő érvénytelenítését [1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 27. §, 55. § (1) bekezdés c) pontja].”

Az meg alapjaiban minősíti az eljárást, és egy egészen más szempontú megközelítés lehet a szándékosságot illetően, hogy a választottbírók a bizonyítási eljárás lezárta után, bizonyos zárt körben, az ellenérdekű fél későbbi jogi képviselőjének ismeretében) úgy döntöttek az Ek-81. cikk alkalmazásáról és a semmisségről, hogy felperesnek semmi esélyt nem adtak a védekezésre, mivel erről felperes csak az írásban kézbesített ítéletből értesült.

 Ez az eljárás, illetőleg ennek az eljárásnak a KÚRIA általi példa nélküli tudomásul vétele, elfogadása vajon nem sértette a felperesnek a védekezéshez való jogát? A bizonyítási eljárás példa nélküli hiánya ebben az ügyben nem sértette felperes alapvető jogait? 

A KÚRIA szerint más volt az EBH 2421/2011. számú ítélet tényállása.  Egy elvi határozat csak a teljesen, szó szerint azonos tényállásra vonatkozik? Akkor az nem lenne elvi határozat, és nem segítené elő az egységes bírói gyakorlatot. És vajon miért más a tényállás a tekintetben, hogy „A választottbírósági eljárásban is irányadó tisztességes eljárás elvéből következően a választottbíróságnak is közölnie kell a felekkel, hogy a perben felmerült tények, adatok alapján meghatározott semmisségi ok fenn álltát észleli, ehhez képest milyen bizonyításra lehet szükség és lehetőséget kell adnia a feleknek a bizonyítási indítványaik, érdemi nyilatkozataik e körben való megtételére.”

Közölte-e a választottbíróság a mi ügyünkben a felekkel, hogy semmisségi ok fennállását „észlelte” „hivatalból is” és kért a felektől bizonyításokat? A választottbíróság közokirattal bizonyítottan semmit sem közölt és semmit sem kért a felektől. További kérdésként merül fel, vajon erre a konkrét ügyre miért nem a fenti elvi határozat, és miért rendhagyó kúriai jogi álláspontok vonatkoznak?

A közösségi jogi rendelet és más közösségi előírások megsértése esetén viszont alapvetően nem a Pp. hanem a közösségi jog anyagi jogi rendelkezéseinek saját végrehajtási rendelkezése szerint kell eljárniuk a tagállami bíróságoknak.  A közösségi rendeletben és a rendeletre hivatkozó esetjogokban az Európai Bíróság által megállapított jogelvek írják elő a bizonyítási szempontokat és a bizonyítás mikéntjét.

Egyetlen tagállami szabály (még AB határozat és törvény sem) alkalmazható, amelyik akadályozná a közösségi jog és a közösségi jogelvek közvetlen hatályának érvényesülését.

Keresetünk 19. számú mellékleteként csatoltuk „Az Európai Unió Bíróságának az uniós jog valamely tagállam által történő megsértése miatt indított kártérítési kérelmekre vonatkozó ítélkezési gyakorlata” című, a BIZOTTSÁG által kiadott 13 oldalas összefoglalót, releváns részeit keresetünkbe is beemeltük, de ezek figyelembevételét indokolás nélkül a Törvényszék mellőzte.

Felperes állítja és a közösségi jog minden tétele bizonyítja, hogy a végső fokon ítélkező tagállami bíróság Magyarországon a KÚRIA (az  LB). Bizonyítottuk, hogy az 1/2003. EK. rendelkezés a magyar nemzeti jogrendszer részévé vált a csatlakozás időpontjában, és nincs, nem lehet „magyar jogként” ezt felülíró semmilyen rendelkezés, sem törvény, sem AB határozat, sem bírói gyakorlat. Talán éppen ezért tekintette az eljáró bíróságok mindegyike nem létezőnek ezt a Tanácsi rendeletet.

Alapvetően téves a Törvényszék álláspontja, amikor elfogadja a KÚRIA azon jogellenes álláspontját, hogy kártérítési perben nem állapíthatja meg a bíróság, hogy az alapeljárásban hozott jogerős ítélet tartalma jogellenes.

 Azt valóban nem állapíthatja meg a kártérítés bírósága, hogy az ítélet nem jogerős. Ezt nem is kértük. A kártérítési bíróság viszont -legalábbis a közösségi jog előírása szerint- köteles megvizsgálni, hogy a közösségi jog alkalmazásának feltételei és körülményei megfelelnek-e a közösségi jog előírásainak, azaz történt-e kirívóan súlyos közösségi-jog sértés.

A Törvényszék e kötelezettségét nem teljesítette, amikor az EK-81. cikk (1) és (2) bekezdése alkalmazásának felülvizsgálatát, az 1/2003. EK rendelet alkalmazásának mellőzését, és az Eco Swiss ítélet egyértelmű előírásai nem alkalmazásának közösségi joggal való összeegyeztethetőségét nem vizsgálta.

A Törvényszék „nyilvánvaló és kirívó jogellenesség hiányában a nélkül találta alaptalannak”, a kártérítési kereset jogalapját a KÚRIÁVAL és a Magyar Állammal szemben, „hogy az EK Szerződés 81. cikke (ma EUMSZ 101. cikke) perbeli jogvitára való alkalmazhatóságát bármilyen szempontból vizsgálta volna.”

(És „természetesen” nem vizsgálta érdemben –pontosabban sehogy- az 1/2003. EK rendelet nem alkalmazásának, kvázi érvénytelenné nyilvánításának kirívóan súlyos jogsértését, az Eco Swiss esetjog alkalmazásának megtagadása által okozott szintén kirívó közösségi jogsértését.)

A Törvényszék tehát megtagadta a kártérítés alapjául szolgáló ügynek a kártérítési keresetben felperes által bizonyított kirívóan súlyos jogsértései vizsgálatát, és e vizsgálat nélkül (!) jutott arra a következtetésre, hogy a KÚRIA nem követett el kirívó közösségi jogsértést, bár ha netán mégis elkövetett volna is, a Törvényszék álláspontja szerint „kártérítési perben nem állapíthatja meg a bíróság, hogy az alapeljárásban hozott jogerős ítélet tartalma jogellenes.”

Mivel a Törvényszék e jogi álláspontját közösségi joggal nem tudta bizonyítani, nemzeti jogszabályra meg nem hivatkozhatott, így álláspontját inkább nem indokolta semmivel.

Ezzel az „elvi” megállapításával a Törvényszék kiüresítette a bíróságok ellen indítható kártérítési perek nemzeti törvényi és közösségi jogi szabályozását!

Bár a Törvényszék nem indokolta, hogy ki tiltotta meg számára annak megállapítását, hogy „az alapeljárásban hozott jogerős ítélet tartalma jogellenes”, azonban a közösségi jog szerint a kártérítési pernek éppen az a lényege, hogy az ítélet jogerejét nem érintve (a jogbiztonság alapelve!), a kirívóan közösségi jogot sértő alkalmazást feltárja.

Felperes állítja, és a peradatok bizonyítják, hogy nem jogszabály eltérő értelmezéséről van szó az MKIK-VB, a Tatabányai Törvényszék, az LB és KÚRIA, majd a Fővárosi Törvényszék részéről, hanem a magyar jogrendszer részét képező 1/2003. EK. rendelet alkalmazásának, az abban foglalt, a védelemhez való jog megtagadásáról, a bizonyítási kötelezettség semmibe vételéről, az EK-81. cikket alkalmazó választottbíróság bizonyítási kötelezettség alóli közösségi jogot sértő felmentéséről.

Álláspontunk szerint a Törvényszék közösségi jogot sértett, amikor megtagadta a közösségi jogot jogsértő módon alkalmazó választottbírósági ítélet meghozatala körülményeinek áttekintését, és e közösségi jogsértés felülvizsgálatát megtagadó tagállami bíróságok eljárásának a közösségi joggal való ütközésének vizsgálatát.

Nem releváns a Törvényszék álláspontja, miszerint nem merült fel jogos kétség a végső fokon eljáró bíróság részéről a közösségi jog alkalmazásával kapcsolatban. E jogos kétség hiányát e perben nem a KÚRIA akkori és jelen perbeli álláspontja kell, hogy bizonyítsa, hanem a kártérítési per bírósága vizsgálatának kellett volna feltárnia, például megkérdeznie a KÚRIA képviselőjétől, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem alkalmazták az 1/2003. EK rendeletet, és miért nem kifogásolták az alkalmazás elmaradását a választottbíróság, a Tatabányai Törvényszék esetében a felülvizsgálati eljárásuk során?

A közösségi rendelet ugyanis a jogegységesítés elsődleges eszköze. Normajellegű aktus, a jogalanyok általánosan meghatározott körére vonatkozik: a tagállamokra, azok állampolgáraira és az Európai Unió intézményeire egyaránt kötelező. A rendelet közvetlenül alkalmazandó jogforrás, azaz automatikusan a nemzeti jogrendszer részévé válik minden további tagállami aktus, végrehajtásról szóló rendelkezés nélkül.

„A másodlagos jog tipikusan minden irányban közvetlenül hatályos jogforrása: a rendelet (189. cikk, második mondat).” 

 

 

A kártérítési per lényege a közösségi jogelvek szerint nem az, hogy az alapeljárásban résztvevő bíróságok álláspontját elolvassa és magáévá tegye az eljáró bíró és arra hivatkozzon „bizonyítékként”, hanem kifejezetten az lett volna a kötelessége, hogy a Törvényszék saját maga állapítsa meg saját vizsgálata alapján, hogy megalapozott volt-e a végső fokon eljáró bíróság azon döntése, hogy nem kért előzetes döntéshozatalt. Azaz, azt kellett volna a Törvényszéknek tisztáznia, hogy oly annyira egyértelmű volt-e az EK-81.cikk alkalmazása az egy tagállam területén folytatott magatartásra, hogy ténylegesen nem merülhetett fel jogos kétely a közösségi jog értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban.

 

A legfelsőbb bírósági fórum 5, illetve 3 fős eljáró tanácsa nem hivatkozott arra, így a Törvényszék sem hivatkozhat rá, hogy minden kétségét félretéve tagadta meg a KÚRIA 9 évvel a hatálybalépését követően magyar jogrendszer részévé vált 1/2003. EK rendelet alkalmazását és az abban foglaltak betartását úgy, hogy a rendelet nem alkalmazásának még okát sem adta (tehát egyszerűen elhallgatta, azonosan a Fővárosi Törvényszék eljárásával!

A Törvényszék az alapügy bíróságaival egyezően nyomatékosan figyelemmel volt arra, hogy a választottbírósági ítéletek csak szűk körben vizsgálhatók felül, de nem tért ki arra, hogy mi van szerinte az első választottbírósági ítélettel, ami végleges jogerejére tekintettel egyáltalán nem lett volna felülvizsgálható!  De „elfelejtette” a Törvényszék annak a többszörösen bizonyított ténynek az említését is, hogy az Eco Swiss ítélet egyrészt nemzeti közrendi kérdéssé minősítette az EK-81. cikk alkalmazását, másrészt ezzel szinkronban kötelezővé tette az EK-81. cikket alkalmazó  választottbírósági ítélet felülvizsgálatát, amit az állami bíróságok figyelmen kívül hagytak, megtagadtak.

 A Törvényszék nem vizsgálta, vajon az első véglegesen jogerős választottbírósági ítélet felülvizsgálata érvénytelenítési eljárás nélkül is miért volt lehetséges a második választottbírósági tanács által, majd a KÚRIA által, és a második választottbírósági ítélet felülvizsgálatának megtagadását a közösségi esetjog kötelező vizsgálatot előíró követelménye ellenére miért hagyta jóvá a KÚRIA.

Érdemi vizsgálat nélkül állítja a Törvényszék, hogy a KÚRIA felülvizsgálati ítélete a jogszabályoknak megfelel, és főleg azt, hogy nem történt olyan szabálysértés az akkori elsőfokú eljárás során, ami az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással lett volna. Felperes felülvizsgálati kérelmében részletesen feltárta és bizonyította, hogy a Tatabányai Törvényszék minden közösségi és nemzeti jogszabályt megsértett – vélhetően kellő iránymutatás mellett-, de a minden jogi és ténybeli alapot nélkülöző elsőfokú ítéletet a KÚRIA jogszabálysértő indokolással jóváhagyta.

A Törvényszéken a jelen eljárásban az ügyet fél éve tanulmányozó törvényes bíróval  szemben  az  újra osztott ügy  bírája rendkívül rövid idő alatt teljes mértékben „átlátta”   az előtte hét (7) eljárásban több mint hat éven át vizsgált ügy közösségi jogi és nemzeti jogi összefüggéseit, és  mint írja (27.oldal)  felperes terjedelmes nyilatkozatot tett, miért kellett volna a második választottbírósági ítéletet érvényteleníteni, miért kellett volna a magyar közrendbe ütközést megállapítani. Ezek szerint a nyilatkozat annyira terjedelmes volt, hogy az eljáró bíró a saját maga által vállalt igen rövid idő alatt el sem tudta olvasni.

”Ennek ellenére a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a felperes kerestében sem a res iudicata, sem a visszamenőleges hatállyal való jogalkalmazás, sem a választottbíróság által alkalmazott jog kérdésében, sem pedig a közösségi jog megsértése körében nem jelölt meg olyan tényt, körülményt, jogi indokolást, amely a II. r. alperes nyilvánvaló és kirívó jogsértését megalapozná.”

A Törvényszék e felsorolása alátámasztására viszont nem adott egyetlen olyan jogi indokolást sem, amelyik arra utalna, hogy az eljáró bíró legalább egyszer elolvasta volna a keresetet. Ugyanis ha bármelyik kirívó közösségi jogsértés vizsgálatába egyáltalán belefogott volna, akkor az ügy ezzel a valótlan szöveggel nem lett volna lesöpörhető asztalról, és a közösségi jog KÚRIA általi megsértésének jogi és ténybeli bizonyítását tételesen akkor sem tudta volna megcáfolni, ha akarta volna. Ezért inkább bele sem fogott!

Ezek szerint nem volt elégségesen bizonyítva a Törvényszék számára az EK-81. cikk nemzeti közrendi kérdéssé minősítése, ami egyértelmű jogi tény; ezek szerint nem volt elégségesen bizonyítva az EK-81. cikk jogellenes alkalmazása (pedig már a pár soros EK-81. cikk és a pár soros megállapodás „összevetése” bizonyítja a jogi tény fennállását.

 Ezek szerint  nem volt megfelelően bizonyítva   a bizonyítási teher nem teljesítése és a védelemhez való jog megtagadása, amit igazából annak kellene bizonyítania, aki azt állítja, hogy volt bizonyítás és biztosítva volt az erre alapozott védelem lehetősége  (ezeket a feltételeket a rendeletből el lehettet volna olvasni); és nem volt elégségesen bizonyítva az sem, hogy az első választottbírósági ítélet megállapította annak a megállapodásnak az érvényességét, amit aztán a második választottbíróság és a KÚRIA megsemmisített.

 

 Az sem volt megfelelően bizonyítva ezek szerint, hogy a második választottbírósági szerződésben a magyar anyagi jog szerepelt, és az sem, hogy van és volt ilyen anyagi jog, amit alkalmazni kellett volna; és az sem volt bizonyítva, hogy a közösségi versenyjogot a közösségi jog szerint sem alkalmazhatták volna bíróságok; és nem volt megfelelően bizonyítva ezek szerint az sem, hogy a közösségi versenyjogot alkalmazó választottbírósági ítélet felülvizsgálata kötelező.

 Ha ezek bizonyítása nem volt elégséges, akkor semmi sem elég, mint ahogy eddig sem volt elég semmi ebben az ügyben a jogsértések bizonyítására.

 

Nem vizsgálta a Törvényszék, szót sem ejtett az Eco Swiss ítéletről, az első választottbírósági ítélet véglegesen jogerős voltáról, a szerződés érvényességének jogerős megállapításáról, ennek ellenére a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy semmi sincs bizonyítva.

Ezzel el van intézve az első választottbírósági ítélet végleges jogerejére, ennek a második választottbírósági tanács általi törvényt és közösségi jogot sértő felülvizsgálatára vonatkozó jogi és ténybeli felperesi bizonyítás, a csatlakozás előtti időszakra visszamenőlegesen is (tehát többszörösen jogsértően) alkalmazott közösségi versenyjog kérdése, a nemzeti versenyjog helyett a közösségi versenyjog jogellenes alkalmazásának kérdése, azaz minden, egyetlen mondatban.

A keresetben és az alapeljárás dokumentumaiban foglaltakkal ellentétes, megalapozatlan a Törvényszék álláspontja, amikor a következőkre hivatkozik:

 „A KÚRIA, illetve a rendes bíróságok csak szűk körben vizsgálhatják felül a választottbíróság ítéletet”.

E szűk körbe „belefért volna” annak megállapítása, hogy a választottbíróság 1. nem a kikötött magyar anyagi jogot (ismételjük: volt és van!) alkalmazta; 2. a semmissé nyilvánított szerzési mondat maga tartalmazza, hogy az csak Magyarország területére vonatkozik. Ezért arra a közösségi versenyjog nem alkalmazható.

Ez eléggé „szűk kör” lett volna és még csak a közösségi esetjog által kötelezően előírt tartalmi vizsgálat elvégzésére sem lett volna szükség.

A Törvényszék alappal állítja, hogy „… a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.” és csak „a felülvizsgálati kérelem… keretei között vizsgálhatja felül,..”

Nem megalapozott, iratellenes a Törvényszék rutinból, kötelességszerűen kifejtett azon álláspontja, mely szerint a KÚRIA „mindkét határozatában” minden kötelezettségét teljesítette.

 Ebbe nyilvánvalóan beleértette a Törvényszék az LB eljárásának a bíróságok addigi állandó joggyakorlatától eltérően egy véglegesen jogerős választottbírósági ítéletnek a megtörését; a KÚRIA által a második választottbírósági tanács számára a közösségi jogot (ezzel együtt egyértelműen a nemzeti jogot is) alapjaiban sértő jog biztosítását egy előző választottbírósági ítélet megváltoztatására; a később megsemmisített megállapodás érvényességének elhallgatását, amit a mai napig minden bíróság elhallgatott, mert tagadni nem tudott.

A Törvényszék nem tett eleget semmilyen tekintetben a kártérítés jogalapjának vizsgálati kötelezettségének.  A Törvényszék valamennyi indokolását olyan megállapításokra fűzi fel, mint, hogy „A II. rendű alperes –indokolásából kitűnően- a döntései meghozatalakor figyelemmel volt a közösségi jog rendelkezéseire…”

Holott a becsatolt 6.sz.melléklet (KÚRIA felülvizsgálati ítélete)  indokolási részének egyszerű átlapozása során rögtön szembetűnő, hogy a 11. és 12. oldalon szerepel, hogy felperes  az 1/2003.EK. rendelet és  az EK-81.cikk elsőfokú bíróság általi megsértésére  hivatkozott, azonban ezen kívül a KÚRIA egy szót sem ejtett arról, hogy  a Tanács 1/2003.EK rendeletének alkalmazását milyen közösségi jogi rendelkezés alapján tagadhatta meg az elsőfokú bíróság. Ugyanis tagállami szinten a közösségi rendelet kötelezően alkalmazandó és betartandó mindenki által. Ennek az egyetlen példának felperes általi bemutatása bizonyítja, hogy nem megalapozott a Törvényszék megállapítása, hogy „A II. rendű alperes –indokolásából kitűnően- a döntései meghozatalakor figyelemmel volt a közösségi jog rendelkezéseire…”

 

 

Tisztelt Ítélőtábla!

A Törvényszéknek ezek a megállapításai csak azt bizonyítják, hogy a Törvényszék maga nem ismeri azokat a közösségi jogi rendelkezéseket, melyekre szerinte a KÚRIA „figyelemmel volt”, azaz figyelemmel kellett volna, hogy legyen. A Törvényszéknek fel kellett volna ismernie, hogy amikor a KÚRIA az EK-81. cikk alkalmazását elfogadta, akkor ezzel a közösségi versenyjog alkalmazását fogadta el, és a hivatkozott ítélete 15. oldalán -más vonatkozásban- is a közösségi jog alkalmazását tartotta indokoltnak (álláspontját még a csatlakozás előtti időszakra is kiterjesztve).

 A közösségi versenyjog alkalmazása esetén azonban a közösségi jogot minden elemében kötelező alkalmazni, nemcsak amelyik részére a választottbíróknak szüksége volt ítéletük alátámasztására. Ezért a Törvényszéknek az ilyen megállapításai már csak azért sem fogadhatóak el, mert ezek nem a Törvényszék saját megállapításai, hanem éppen a perbe hívott alperes eljárásának elfogadása mindenféle vizsgálat nélkül. Holott egy polgári perben a felek egyenrangúak, azaz szó sem lehet az alárendeltség elfogadásáról, vagy a fölérendeltség érvényesítéséről.

A Törvényszék egész pervezetési eljárásából (felperes szerint a szükségtelenül gyors bírócseréből, az ügy súlyához és az ítélet várható jogkövetkezményeihez képest „kapásból” összehozott indokolásból), a KÚRIA eljárásával való maximális bírói azonosulásból a perben eddig történt bírósági jogsértések folytatódását véli felfedezni.

Felperes szerint a Törvényszék elmulasztotta figyelembe venni, hogy egy polgári peres eljárás folyt előtte, melynek során a felek előadását, bizonyítékait azonos súllyal kell értékelnie, ebben az eljárásban a KÚRIA nem a Törvényszék felettes bírósága, hanem alperes. Tehát a felperes úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék semmilyen  vizsgálatot nem végzett a felperes által beterjesztett ténybeli bizonyítékokkal kapcsolatban [miről szól a semmissé nyilvánított szerződés szövege; miről szól az EK-81.cikk szövege; miről szól az 1/2003.EK rendelet hivatkozott szövege; miről szól valójában az Eco Swiss ítélet; megállapította-e az első választottbíróság ítélete véglegesen jogerősen a szerződés érvényességét (ha nem, milyen jogszabály alapján állítja a bíróság a Ptk.-val szemben, hogy nem); hivatkozhat-e arra egy újabb választottbírósági ítélet, hogy az előtte ítéletet hozó „hibáját” korrigálja stb.]

Tehát felperes jogi álláspontja szerint a Törvényszék csak hivatkozik a Pp. 206.§(1) bekezdésére, azonban eljárása során meg sem kísérelte a valós jogszabályi hivatkozások értékelését és halvány kísérlet sem történt az általános sablon szövegeken kívül a „bizonyítékok egybevetésére” és a felek előadásának egyenrangú kezelésére. A Pp.164.§.(1) bekezdésére, a bizonyítási teherre vonatkozó hivatkozása pedig azért különös, mert az alapeljárás közösségi jog által előírt alapvető bizonyítási kötelezettségei nem teljesítését egyáltalán nem  hiányolta, ugyanakkor úgy tünteti fel, mintha felperes valamilyen bizonyítási kötelezettségének nem tett volna eleget, Ugyanakkor az  tény, hogy a Törvényszék a  felperes ténybeli és jogi bizonyítását és bizonyítékait okszerű indokolás nélkül teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, bizonyítási indítványait formális indokolással elutasította, miközben teljesen azonosult alperesek minden rezdülésével.

Az EK-81. cikk alkalmazásának és az alkalmazás jóváhagyásának az előfeltétele lett volna a T-328/03. sz.ítéletének következő pontjában foglaltak bizonyítása:

„66.     Ahhoz, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésben megállapított tilalomra tekintettel értékeljük valamely megállapodásnak a közös piaccal való összeegyeztethetőségét, meg kell vizsgálni a megállapodás gazdasági és jogi hátterét, a tárgyát, a hatásait, azt hogy érinti e a Közösségen belüli kereskedelmet – figyelembe véve különösen azt a gazdasági közeget, amelyben a vállalkozások működnek –, a megállapodással érintett árukat vagy szolgáltatásokat, valamint az érintett piac szerkezetét és működésének tényleges feltételeit. […]

 

A fentiekből egyetlen szempontot sem vizsgált meg az MKIK (VB), mégis alkalmazta, a bizonyítási kötelezettségét nem teljesítette, mégis elfogadta a Tatabányai Törvényszék (megtagadta felülvizsgálatát); a KÚRIA pedig nem tekintette közösségi jogot sértőnek az 1/2003. EK rendelet előírásainak nem alkalmazását, pontosabban a KÚRIA is megtagadta ennek a közösségi rendeletnek a végrehajtását.

 

A Törvényszék azzal is maximálisan egyetértett, hogy a KÚRIA nem kért előzetes döntéshozatali eljárást, és ezt a „tényszerű” megállapítását is elegendőnek tartotta azzal indokolni, hogy a KÚRIA „indokát adta” ennek.

Felperes véleménye szerint, ha ez így van, miért tiltakozott mind a három alperes olyan határozottan az Európai Bíróság előzetes döntésétől, miért nem adott helyt a Törvényszék kérelmünknek?

 

A KÚRIA kártérítési felelősségének megállapíthatóságát a nemzeti jogszabályok kirívóan súlyos megsértése miatt is bizonyítottnak tartja felperes:

Felperes keresetének II. fejezetében (a 60. oldaltól) részletezte az eljáró bíróságok által az eljárásuk során megsértett jogszabályokat és az lapeljárások során ért sérelmeit. A felperes változatlanul fenntartja a keresete II. fejezetében részletezett jogsérelmeit bizonyító bírósági jogszabály sértések tényére vonatkozó jogállításait attól függetlenül, hogy a tisztességtelen eljárásra nem alapít kártérítési igényt.

 

E fejezetben bizonyította felperes részletesen, hogy milyen módon került sor az első választottbírósági ítélet jogerejének megtörésére az LB által, melynek során az LB a második választottbírósági ítélet jogszerűségét próbálta mindenáron bizonyítani, és ehhez a műveletéhez szüksége volt az első véglegesen jogerős választottbírósági ítélet jogerejének elvételéhez, akár valótlan indokolással, akár jogi tények (például a forgalmazási szerződés jogi érvényességét megállapító releváns indokolás) elhallgatása útján is. A II. fejezetben írtak alapján érthető meg, hogy mi miért történt ebben az eljárásban.

 Következik fellebbezésünk 4. része a 101.oldalon!

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: 100.Félnek a bírók:szeretnének bírók maradni.
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2024 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat