171. "A választottbíróság a korrupció melegágya"
Az ötéves persorozatban -vagy tíz perben- nem hogy csökkent volna e sorok szerzőjének az a vélekedése, hogy a választottbírósági döntésben az erősebb kutya elmélete érvényesül, mely erősség mértéke nyilván pénzben mérhető. Mert ha egy tisztességes választottbírósági ítéletről lett volna szó, nem kényszerült volna az egész haveri bíróság, belelértve különösen a haveri alkotmánybírókat is, a magyar igazságszolgáltatásra szégyent hozható, nyilvánvalóan hazug megoldásokra és hazug indokolásokra.
A korrupció gyanús választottbírósági ítéletnek ez a jogellenes, hazug és feltétlen támogatása maga a bizonyíték arra, hogy meddig terjedhetnek egy korrupció-gyanús ítélet hullámai, megfertőzve akár további bírósági szinteket is, az egész magyar igazságszolgáltatást.
Jogtalansági világcsúcsot döntött a Fővárosi Ítélőtábla, a Kúria és az AB, amikor az évekig erőszakkal uniós jogalkalmazásként jogellenesen életben tartott választottbírósági ítéletet szívességi alapon (jogalap nem lévén) önkényesen átírták nem létező, nem alkalmazott "magyar" jogra.
I.Állomás: Már az alapeljárás hat perét is végig hazudták az ügyben eljáró bírók, jóllehet, akkor kifejezetten azért hazudoztak, hogy az Unió jogának alkalmazását és alkalmazhatóságát egy multi cég által a választottbírósági eljárás során kellően nyomatékosított "kívánságának" megfelelően bizonyítsák. Eleget téve a kívánságnak, ezt "sikeresen" megtették.
II.Állomás: Majd éppen az Unió jogának jogellenes alkalmazása miatt, a KÚRIA ellen indított kártérítési perben arra vetemedtek, hogy több éves előző hazudozásaikkal elért szégyenteljes eredményüket letagadták, amikor már látták, hogy az Unió joga alkalmazásának jogellenessége már nem védhető, hiába erőltették alkalmazását az alapeljárásban.
Ekkor már kifejezetten azért kezdtek el hazudozni, hogy előző hazudozásaik éppen ellenkezőjét, azt bizonyítsák be, hogy nem az Unió jogát, hanem egy tíz éve érvénytelen magyar törvényt alkalmaztak, melyről az alapeljárás pereiben egy szó sem volt. Ezt is megtették.
Tehát a választottbíróság ítéletét ugyan szintén tisztességtelenül megpróbálva elkendőzni, uniós jog-ellenesnek minősítették, a jogellenes döntés következményeit azonban hazugságaikkal elfedték, a magyar cég tönkretétele volt egyedül az, amiben feltétlenül egyetértettek.
Ez olyan fokú arrogancia és a hivatali hatalommal való olyan fokú nyilvánvaló visszaélés, melynek büntetőjogi következményei alól feltehetően előre felmentést kaptak.De tudták, hogy ha előre nem is, de védelmet fognak élvezni.
Mindezt erre a feladatra kiszemelt alkotmánybírók asszisztálása mellett. Nyilvánvaló, szemenszedett hazugságokat,hatálytalan törvényt alkalmaztak. Mit lehet várni a hivatásos bűnözőktől, amikor esküt tett bírók és bírák nem tévedésből, hanem tudva a tényekről súlyos polgári peres kérdésekben szándékosan hazudnak? Ki hiszi el, hogy kúriai bírák, ítélőtáblai bírák ás AB bírák tömegei nem tudják, hogy egy peres ügy mikor keletkezik? És akkor csodálkoznak, ha az osztrák sajtó le maffiaállamozza Magyarországot. Minek lehetne egy ilyen eljárást nevezni?
Az AB 2014.dec.15-én hozott IV/1117-8.számú végzésével az Alkotmánybíróság új elnöke az általa védett "jogállami értékek" körében azzal mutatkozott be, hogy egy 2004.május 1-én hatálytalanná vált törvénynek a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria által 2014-ben történt alkalmazását természetesnek vette és azt próbálta indokolgatni az előtte eljárt bíróságok hazugsággyárából vett idézetekkel. Azt azért nem merte felvállalni az AB, saját indoklást találjon ki, hogy miért is alkalmazhattak a magyar bíróságok tíz éve érvényetlenen törvényt. Csak úgy sumákolva, suba alatt indirekt módon fogadta el a józan ésszel, de akár a részeg ésszel is ellentétes jogalkalmazást. Az AB mossa kezeit, ő nem negyedik fellebbezési fórúm, nem vizsgálhat felül minden tömegesen jelentkező piszlicsáré bírói jogsértést. Egyáltalán nem zavarta az AB új elnökével dúsított öt tagú tanácsot, hogy egy több mint 10 éve hatálytalan törvénnyel önkényesen helyettesítette be az említett két bíróság az Unió jogát egy 2009-ben hozott választottbírósági ítéletben. Ha a Kúriának jó volt a tíz éve érvénytelen törvény alkalmazása a reményeik szerinti "végső" megoldás céljára, akkor az jó az AB--nek is. Miként lehet törvényes és érvényes egy olyan választottbírósági ítélet, amelyet megfosztottak jogi hivatkozásától, és egy érvénytelen törvényt raktak alá? Bizonyosan ilyen megoldás világviszonylatban sem fordult még elő.
Nem tűnik olyan mindennapi jogsértésnek, amikor a magyar bírók tömegesen jogot sértenek, nyilvánvaló cél elérése érdekében. Ez a nyilvánvaló cél pedig nem más, mint az alapeljárás pereiben a magyar bíróságok által jogellenesen okozott kár mindenáron történő elfedése. Mert ugye az Unió jogának megsértésévek okozott kárért a magyar bíróságok helyett a magyar állam tartozik helytállni. Hát akkor nincs más hátra, mint hazudni, hazudni és hazudni.
Az AB szerint: "Az Ítélőtábla az 1/2003/EK tanácsi rendelet alkalmazásának mellőzésének indokát megadta: mivel a magyar jogot kellett az ügyben alkalmazni" ( a Kúria alapügyben hozott jogerős ítélete szerint az Unió jogát! Tisztelt AB! Amit az Ítélőtábla, de a Kúria sem jogosult a kártérítési peren megváltoztatni. Ezt 5 db alkotmánybíró nem tudja!? És mi van ilyenkor a jogerővel és a jogbiztonsággal Tisztelt AB?)) "a csatlakozás előtt a rendelet magyar bíróságok általi alkalmazhatósága fel sem merülhetett"(senki sem akarta a csatlakozás előtt alkalmazni a tanácsi rendeletet, hanem jóval a csatlakozás után 2009-2014 között kellett volna alkalmazni az Unió rendeletét, Tisztelt AB! Ezért nem is merült fel a rendelet csatlakozás előtti alkalmazhatósága senkiben, csak a csúsztató, a jog alól mesztelen csigaként kicsúszó álságos indokolást adó bírókban, és ezek szerint ugyanilyen módon az Ab tagjaiban!).
"Emellett utalt arra, hogy ha a kártérítési perben eljáró bíróság szerint az alapügyben hozott döntés helyes volt, akkor nincs jelentősége annak, hogy az indítványozó a választottbírósági eljárásban nem tudta előadni a védekezését." Így az AB. A probléma az, Tisztelt AB, hogy az alapügyben nem csupán a védekezés lehetetlenné tételével, hanem az elemi bizonyítási kötelezettség megtagadásával van az alapvető probléma. Ha, mint történt, az AB egyet értett azzal, hogy a választottbíróság által az Unió jogára (EK-81.cikk) hivatkozó döntéssel szemben az indítványozónak elő kellett volna adnia a 2009-ben született választottbírósági ítéletbe 2014-ben belehazudott 2002.évi X.törvény alkalmazása elleni védekezését, akkor itt nagy a baj magának az AB tisztességességének kérdése körül is, nemcsak a bíróságokkal van e téren gond. Azaz mondhatjuk, hogy fejtől bűzlik a hal. Ezt le is írja az AB: "A bíróság emelett megjegyezte, az indítványozó a választottbírósági eljárásban előadhatta volna a védekezését a Törvénnyel kihirdetett társulási tanácsi határozat melléketének 2.cikke szerinti szabály alkalmazhatatlanságát illetően, azt azonban elmulasztotta." Felmerül a kérdés, hogy a döntést hozó AB tagok tudták e egyáltalán, milyen végzést hoztak, vagy el sem olvasták a valamelyik jogi fullajtár által összetákolt végzést, akinek ez volt a feladata.
Nem csak tisztességtelennek, hanem akár aljasnak is minősíthető az az indokolás hogy a 2014-ben az Ítélőtábla által visszamenőleg és hamisan hivatkozott, már 2004-től érvénytelen "Törvénnyel kihirdetett társulási tanácsi határozat mellékletének 2.cikke szerinti szabály" elleni tiltakozását az Ítélőtábla hazugságát megelőzően öt évvel, 2009-ben elmulasztotta. Egyre jobban úgy tűnik, ezek a nyilvánvalóan tisztességtelen és provokatív indokolások bizonyítják, hogy valami nem gömbölyű az egyébként több milliárdos, korrupció gyanús ítélet alapeljárásban és a kártérítési eljárásban.
Azt lehetne hinni, hogy szándékosan akarják olyan kifejezés használatát kiprovokálni, hogy ami becsületük megsértésére alkalmas lenne. Talán a tények leírásánál nincs súlyosabb jelző. Azt még fel merték vállalni a magyar bíróságok, hogy a korrupciógyanús választottbírósági ítéletet érvényben tartották az EU jogát nyilvánvalóan sértve, mert ezzel "csak" a magyar céget tették tönkre, de azt már nem merték felvállalni, hogy beismerjék az uniós jog szándékos megsértését (pedig ezt tették!) mert akkor az állam tartozik kártérítési felelősséggel,ami az ő saruk lenne. Mert ugye a multi cég javára jogellenesen nem kellett volna a profitot milliárdos összegekben átcsoportosítani. Ezért inkább összefogtak a mundér védelme érdekében az elsőfok, a másodfok, a harmadfok és a "negyedfok". Hogy hazudniuk kellett? Hát istenem, már az alapeljárást is végig hazudták, jóllehet, akkor azért, hogy az Unió jogának alkalmazhatóságát bizonyítsák, a kártérítési perben pedig azért hazudtak, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsák be. Ettől szép a bírói, főleg az alkotmánybírói hivatás. Lehet hazudni következmények nélkül.
"Mivel a melléklet 2.cikkében foglalt szabály szinte szó szerint megegyezett az EK Szerződés 81.cikkével" ( a melléklet és 2.cikke a csatlakozás napján hatályát vesztette és nem volt hivatkozható a csatlakozás után indult ügyekben) " és az utóbbi tekintetében az indítványozónak -miként arra az Ítélőtábla indokolása is utal (...)- módjában állt álláspontját előadni a választottbírósági eljárásban, a védekezéshez való joga nem csorbulhatott." Tehát azt mondja az AB, hogy mivel a hatálytalan és alkalmazhatatlan magyar törvény nagyon hasonlított a ténylegesen alkalmazott EK-81.cikkre, ezért a senki által nem alkalmazott és nem is alkalmazható hatálytalan 2002.évi X.törvény alkalmazása ellen panaszos védekezhetett volna. Észveszejtő logika! Ez a szánalmas indokolás "zum Beispiel" azt jelenti, hogy ha a menyasszonynak kukija lenne, akkor az lenne a vőlegény.
"E körbe tartozik másrészt az, hogy az alapügyben helyes volt-e a Kúria részéről az előzetes döntéshozatali eljárás mellőzése. Miután az Ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy az ügyben a magyar jog (a Törvény) volt alkalmazandó (a helyes jogi hivatkozás hiánya ellenére)" ( a Kúria alapügyben hozott jogerős ítéletét megtörve Tisztelt AB!) " az előzetes döntéshozatali eljárásra vonatkozó kötelezettség elmulasztása kártérítési felelősség jogalapjává nem válhatott."
Tehát mivel, az Ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy az Unió joga nem volt alkalmazható az alapeljárásban (csúsztatással lefedve :"(a Törvény) volt alkalmazandó"), ami azt jelenti, hogy jogellenesen alkalmazta a választottbíróság az Unió jogát, ezért érvényteleníteni kellett volna az alapeljárásban egy tisztességes eljárás során, amit nem tettek meg a magyar bíróságok, inkább vagy két tucat bíró hazudott. A kártérítési perben pedig a jogerős ítélet nem érvényteleníthető, és éppen az indokolások döntik el, hogy az ítélet okozott-e jogsérelmet a peres félnek. Ezért megint hazudtak.
Nagyon érdekes magyar bírói megközelítés, hogy a kártérítési perben keresik a jogerős ítéletet megalapozó jogi hivatkozásokat: ráadásul csak hazudozás útján találnak ki valamit.
Ezt az utóbbi AB végzést dr.Lévay Miklós tanácsvezető, dr.Dienes-Oehm Egon előadó bíró társaságában Dr.Lenkovics Barnabás megválasztott új AB elnök jegyezte.Gratulálunk!
Nekik teljesen természetesnek tűnt, hogy az alapügyben hozott legalább négy jogerős ítélet döntését az Ítélőtábla megtörte egy több, mint tíz éve hatálytalan törvényt hamisan alkalmazva, melyek akkor sem lettek volna megtörhetőek, ha a-mint, ahogy egyébként- jogszabálysértéssel alkalmazták őket. Ez esetben a jogszabálysértés tényét kellett volna megállapítania a kártérítési bírósságnak. Egy ilyen "apróság" nem tesz semmit, erősíti a jogállamba vetett bizalmat, meg a hivatali visszaélések elleni fellépést. Főleg pedig bizonyítja, hogy volt és van mit takargatniuk a bíróságoknak, az AB sem kivétel.
Haveri Szentszövetség! vagy másként is lehetne fogalmazni. Ma már látni, hogy a választottbíróság ítéletét képtelenek voltak törvényesen indokolni a választottbírók: az Ítélőtábla végül kihrúgta alóluk a sámlit, rájuk fogva, hogy nem az Unió jogát alkalmazták jogtalanul, hanem egy érvénytelen magyar törvényt, csak nagy igyekezetében az Ítélőtábla nem vette észre, hogy ez a törvény meg már vagy 10 éve hatálytalan, és a csatlakozás után indult ügyekben egyáltalán nem alkalmazható. Végül csak maguk bizonyították be saját magukról az ügyben eljáró bírók, hogy , ítéleteiknek közük nincs a tisztességhez, a bírói pártatlansághoz, a törvényességhez. Egyhez van közük: a korrupciógyanús választottbírósági ítélet mindenáron történt szervezett, szándékos takargatásához, amúgy teljesen nyilvánvalóan és most már saját maguk által beismerten, bebizonyítottan!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
8. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
9. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
10. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
11. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
13. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
18. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► HARRY POTTER
harrypottyer.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
24. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
26. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
29. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
30. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
35. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
36. Fúvószenekari hangszerelés
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
37. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
39. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
44. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
45. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
46. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
47. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
48. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
49. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
50. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
51. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥
► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!
sztarok-zene-allatok.hupont.hu
52. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
54. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
55. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
56. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!
► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.
barbiebaba.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
58. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna
► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű
babaagynemu.hupont.hu
59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
61. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
62. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.
demi-sel-miley.hupont.hu
64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
66. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
67. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
68. Louis Tomlinson (One Direction)
► Mindent a banda legidősebb tagjáról!
louistomlinson.hupont.hu
69. A Karácsony!
► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)
keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu
70. kuti robi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
robimusica.hupont.hu
71. Eric Saade legnagyobb rajongói oldala
► Eric Saade rajongó vagy? Akkor jó helyen jársz! ;) Itt minden kérdésedre megtalálod a választ! Jó szórakozást!
ericilove.hupont.hu
72. Bojti Judit
► Színész- Táncművész- Koreográfus
bojti-judit.hupont.hu
► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~
bestanimeim.hupont.hu
74. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
75. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu