19.oldal
KIFINOMULT JOGI BŰVÉSZMUTATVÁNYOK
A Fővárosi Törvényszék 2013.augusztus hó 29. napján 12 órakor tartja az első tárgyalást a Magyar Állam, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és KÚRIA ellen indított kártérítési perben, melynek tartalmáról bárki információhoz juthat e weblap 70 oldalán. A tárgyalás helyszíne:Bp.V.ker.Marko u 27. I.em.12.ajtószám.
Read more: http://korrupcio.hupont.hu/129/71az-allam-elleni-karteritesi-per-elso#ixzz2cozCbmd4
Töprengések a jogállamról: ez lenne az? Van olyan, hogy haveri jogállam?
Így "kell" egy véglegesen jogerős választottbírósági ítéletet a nemzetközi szerződések, a közösségi jog és a nemzeti jog együttes kijátszásával, jogi bűvészmutatványokkal "semmissé" tenni! Ezt tanítani kellene, vagy inkább példaértékű büntetést kellene alkalmazni, hogy egyszer és mindenkorra vége legyen az ilyen "haveri" érdekből, csak szándékosan elkövethető ámokfutásoknak.
3.tétel
Az első választottbíróság jogerejének tisztességtelen megvonása
Az első választottbíróság végső jogerőre emelkedését nem kell bizonyítanunk, azt maga a második választottbírósági ítélet igazolja azzal, hogy az előző döntést a maga komplexitásában értelmezve a felperes javára megállapított (változatlanul hagyott) forgalmazási jogot „másodfokú” választottbírósági jogkört vindikálva magának megsemmisítette.
Arra, hogy egy véglegesen jogerős választottbírósági ítélet érdemi döntését, egy elbírált ügyet egy másik választottbírósági ítélet érvénytelenítsen a fellelhető összes magyarországi választottbírósági ítéletet átnézve a magyar jogtörténetben még nem volt példa.
A második választottbíróság tanácsa arra hivatkozott, hogy mivel felperes tagsági jogát az előző ítélet helyreállította, így forgalmazási joga is helyreállt, ezzel az első választottbírósági ítélet egy olyan döntést hozott, mellyel egy EK-81.cikket sértő helyzetet teremtett. Felperes megjegyzi, hogy nem volt törvényi felhatalmazása ezen a címen, sőt semmilyen jogcímen a második választottbíróságnak arra, hogy fogadatlan prókátorként a közösségi jog védelmezőjeként lépjen fel egy véglegesen jogerősen előtte döntő választottbírósági ítélettel szemben .(Azt az I.Fejezetben bizonyítottuk, hogy a 2003-ban kötött megállapodásra akkor sem vonatkozott volna a közösségi jog, ha netán sértette volna annak előírásait.) A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa a fentiek ellenére átvette végzése indokolásába a fenti, már szövegében bizonyítottan törvénysértő választottbírósági álláspontot. És ahelyett, hogy ezt a második választottbírósági tanács „beismerő vallomásaként” annak alátámasztására használták volna fel, amiről szól, nevezetesen, hogy a jogerős első választottbírósági ítéletet „vizsgálta felül” inkább azt a valótlan állítást tették, hogy erre azért volt lehetőség, mert az első választottbírósági ítéletben nem vizsgálták „érdemben” a forgalmazási jog kérdését.
Felperes álláspontja szerint a második választottbíróság ítéleti indokolásának utólagos kiegészítésére, jogellenes ítéletének jogellenes megmagyarázására vállalkozott az LB öttagú tanácsa, amikor azzal próbálkozott, hogy maga támassza alá a választottbíróság ítéletének helyességét egy olyan új indokkal, amire maga a választottbíróság sem hivatkozott ebben a formában. Az LB öt tagú tanácsának ez az eljárása a bírói pártatlanság követelményét sérti, és a tisztességtelen eljárásukat bizonyítja.
Tehát a véglegesen jogerős első választottbírósági ítéletnek a felperesi forgalmazási jog megmaradására vonatkozó „rossz” döntését, melyre a második választottbíróság ítéletét alapozta (hogy ezért kellett közbelépnie) az LB egyrészt magáévá tette, másrészt érdemben vizsgálta azt a választottbírósági ítéletet, mely ellen érvénytelenítési keresetet nem nyújtottak be, és mely eljárás során azért nem volt szükség a forgalmazási jog „érdemi” vizsgálatára, mert a vonatkozó szerződésekben szereplő forgalmazási jog érvényességének megállapítása maga volt a per tárgya, és nem egy megfoghatatlan és értelmezhetetlen „ érdemi vizsgálat”-ra, hanem a szerződések érvényességének megállapítására vonatkozott felperes keresete, és az „érdemi” vizsgálatot az LB akkor is jogellenesen hiányolta volna egy véglegesen jogerős választottbírósági ítéletből, ha valóságos alapja lett volna.
A második választottbírósági tanács eljárásának vizsgálata során az LB olyan iratellenes megállapításokat tett, melyekből úgy tűnhet, mintha maguk a választottbírók írták volna az LB végzésének indokolását. Pl.: „Az elé terjesztett kérelmeket vizsgálva állapította meg a felek által létrehozott GÜNTNER TATA Kft. társasági szerződésében foglaltak részletes elemzése során (felperes kiemelése) azt, hogy annak az egyik rendelkezése (a kizárólagos magyarországi forgalmazási jog) az első választottbírósági ítélet által létrehozott helyzet (értsd: az első jogerős választottbírósági ítélet, felperes megjegyzése)– a vételi jogra vonatkozó kikötés semmisségének megállapítása, ezáltal a kizárólagos forgalmazási jog korlátlan idejűvé válása – miatt vált súlyosan piackorlátozóvá.”
A vastagon szedett részt csak olyan személy tudhatná és állíthatná (sem peres ellenfelünk ügyvédje, sem a bíróság nem „tanúskodhat” a választottbírók nevében arra nézve, hogy a bizonyítási eljárás lezárása után miként mélyült bele az eljáró tanács a társasági szerződésbe ), aki a ” részletes elemzés során” jelen volt és azt végezte, egy független bíróság ilyen szubjektív szöveggel nem magyarázhatja, nem támaszthatja alá mások döntését, vagy ha ezt megteszi, mint jelen esetben, elfogultságát bizonyítja be, vagy ami ezzel túlmutató súlyú tisztességtelen eljárás, hogy hozott anyagból dolgozott. És vajon miért nem mélyült el az eljáró tanács részletesen az eljárás során a szerződésben, miért a bizonyítási eljárás lezárása után végezte el a „részletes elemzést”?
A választottbíróság csupán annyit írt a „részletes” elemzéséről, hogy „a Ptk.234.§.(1)bek.alapján hivatalból is vizsgálta” a társasági szerződésben foglaltakat.(V/2.pont első bekezdésében.) Ezért minimálisan is erőltetett és iratellenes az LB öttagú tanácsának a választottbírók elmélyült elemző munkájára vonatkozó szubjektív indokolása akkor is, ha netán erről az elmélyült részletes elemzésről dr.Okányi Zsolt ügyvédtől szereztek értesülést, mert könyvének lektorálása során bizonyosan szoros kapcsolatban volt a választottbírókkal.
A választottbíróság tisztességtelen eljárását törvényhelyre hivatkozás nélkül bizonyítja, hogy ennek a „hivatalbóli vizsgálatnak” a szükségességére az eljáró tanács már csak a hivatalos bizonyítási eljárás lezárása után „jött rá”, a nyilvános tárgyaláson meg sem említették, erről csak maguk között döntöttek, a peres felek, de minden esetre a jelenlegi felperes és jogi képviselőjének tudta nélkül.
Bár a választottbíróság előszeretettel hivatkozik indokolásában a kicsemegézett LB elvi határozatokra, az alábbira azonban nem hivatkozott, mert nem illett bele az eleve eldöntött ítélete indokolásába.
Felperes szerint az lett volna tisztességes, ha tájékoztatja a feleket. (Lásd az első választottbírósági ítéletet, ahol alperesnek tág lehetősége volt, és nem az ítélet kézhezvétele után, hogy a semmisség kérdésében jogi érveit részletesen kifejtse.)
„A másodfokú bíróság azonban nem tájékoztatta a feleket, hogy semmisségi ok fennállását észleli,……….. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt a Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.357/2005/5 sz. végzésével az ítélőtábla határozatát hatályon kívül helyezte.”
A „hivatalból is” történő vizsgálat lefolytatása is megköveteli, hogy a figyelembe venni szándékozott bizonyítékait az eljáró tanács ismertesse a felekkel.(Vbtv.)
„A Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.295/2009. számú, az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozatának indokolásában …… Kifejtette, nincs akadálya annak, hogy a bíróság hivatalból észlelje a szerződés semmisségét, ha a perben már rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a semmisségi ok fennállása megállapítható, arra azonban nincs mód, hogy hivatalból folytasson le további bizonyítást a szerződés semmisségére.”
Annak felperes szerint sem lett volna akadálya (nem lett volna tisztességtelen), hogy a választottbíróság a perben a „vádat” felhozó akkori felperes által bemutatott és rendelkezésre álló bizonyítékok alapján hivatalból is észlelje a semmisségi ok fennállását.
Az azonban tisztességtelen eljárás, hogy a perben nem folytatott le bizonyítási eljárást a választottbíróság, csupán az akkori felperesnek a per egyik beadványában szereplő „állásfoglalása” volt a perbeli „bizonyíték”. A választottbíróság által az ítélet megfogalmazása során hozzá keresett „bizonyítékok” sem ténybeli bizonyításnak, sem jogi alátámasztásnak nem nevezhető kreáció. És mint ilyen tisztességtelen eljárás.
Egyébként ennyi volt a perbeli bizonyíték a semmisség indokolására:”2009.július 22-én kelt állásfoglalásában felperes a társasági szerződésben szereplő, alperes magyarországi korlátlan kizárólagos forgalmazási jogára vonatkozó rendelkezése semmisségére hivatkozott az EK-81-cikkelyének 1.bekezdésébe való ütközés miatt.”(Ítélet V/2.pont első bekezdéséből.)
A választottbírók ezen „állásfoglalás” alapján vetették „részletes elemzésnek” alá Güntner-Tata Kft társasági szerződését a nyilvános tárgyalás befejezése után (a bizonyítási lehetőség lezárása után), de nem azt vizsgálták, hogy az „állásfoglalás” megalapozott-e, és egyáltalán a közösségi versenyjog és a nemzeti versenyjog lehetővé teszi-e az „állásfoglalás” realizálását (ott volt három jogtudós), hanem a perben nem bizonyított semmiséget utólagosan próbálták nagy igyekezettel olyan hivatkozásokkal bizonyítani, amelyek köszönő viszonyban sem voltak a jelenlegi felperesnek a magyarországi forgalmazási jogával. Erre az eljárásra nézve fejtette ki és bizonyítgatta a Tatabányai Törvényszék és a KÚRIA, hogy a jelenlegi felperesnek lehetősége volt ügyét előadni.
Ha netán valaki kíváncsi rá, ezek azok a többségében kizárólag idegen nyelven elérhető hivatkozások, melyekre a Tatabányai Törvényszék és a KÚRIA szerint felperesnek már a tárgyalás folyamán előre volt lehetősége „ügyét előadni”!
1.)Remia, Nutricia v. Kommission, 42/84, 1985. július 11. CMLR 1., V. Korah: Cases and Materials on EC Competition Law, Oxford 2006, 55 ssk.
2.)2005/c 56/03, ABl.
3.)2005/C 56/24
4.)T. Fraser: Monopoly, Competition and the Law, London, 1992, S. 110. ssk oldalak).
5.)Bechtold/Bosch/Brinker/Hirsbrunner: EG-Kartellrecht, Kommentar, Beck, München 2005. 40.o.
6.)Kommission AB1 1985. L. 35/1 Rn. 10 Peroxyd
7.)Brinker IN: Jürgen Schwarze: EU-Kommentar, Nomos, Baden-Baden, 2000, Art 81. III; Veelken IN Immenga/Mestmäcker(Hrsg.): Wettbewerbsrecht, I. kötet, Kommentar zum Europäischen Kartellrecht, Beck, München, 2007, 395. ssk. Mestmäcker/Schweitzer: Europäisches Wettbewerbsrecht, Beck, München, 2004, 361. ssk . o.
A választottbíróság szerint a fent felsoroltak bizonyítják, hogy a Mirelta megsértette a közösségi jogot a csatlakozás előtt kötött, kizárólag a magyar piacra vonatkozó megállapodással. Ránézve is sajnálatosan az ügytől idegen visszataszító hivatkozások.
Az állami bíróságok szerint viszont ezeket a felsorolt hivatkozásokat német, angol vagy francia nyelven kellett volna olvasnia és „betartania” felperesnek a magyar piacon, egyébként olyan szabályokat, amelyek hatalmas multinacionális cégcsoportokra tartalmaztak megállapításokat tényleges vizsgálat és bizonyítékok alapján nem pedig per se.
Felperes ezeket a jogi bűvészkedéseket a tisztességtelen bírósági eljárást indukáló bizonyítéknak tekinti.
Az LB végzése szerint az LB egyrészt döntött arról, hogy nem döntött „érdemben” az első választottbírósági ítélet a Mirelta forgalmazási jogáról, másrészt az LB döntött ennek ellenkezőjéről is, hogy azért volt szükség a második választottbíróság „megsemmisítő” ítéletére, mert az első ítélet helyreállította a Mirelta forgalmazási jogát.
Ha nem volt „érdemi” az első választottbírósági döntés a Mirelta forgalmazási jogáról, akkor milyen alapon hivatkozott ugyanott arra az LB, hogy e döntés miatt vált „súlyosan piackorlátozóvá” a választottbíróság forgalmazási jogot elismerő döntése?
Felperes tisztességtelen eljárásnak tartja, hogy ugyanarról a választottbírósági döntésről (a forgalmazási jog érvényességéről ) egy végzésen belül a felülvizsgálati bíróság megállapítja, hogy a döntés nem volt érdemi döntés, és ebből levonja a jogi következtetéseket, majd ellenkezőjét is megállapítja, azt, hogy a második választottbíróság azért dönthetett újra az ügyben, mert az első választottbírósági ítélet helyrealította a felperes forgalmazási jogát és így sérti az EK-81.cikket.
Azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság szubjektív módon elvette az első választottbírósági ítélettől a forgalmazási jog kérdésében hozott döntésének jogerejét (amire egyébként semmilyen törvényes lehetősége nem volt) nem csak alapvetően törvénysértő, hanem a tisztességes eljáráshoz fűződő felperesi jog súlyos megsértése is .
Az LB ezzel az eljárásával megsértette a választottbíráskodásra vonatkozó törvényt, az összes eddigi erre vonatkozó legfelsőbb bírósági elvi határozatot, melyek szerint a rendes bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül a választottbíróság ítéletét, csak a Vbtv.-ben meghatározott érvénytelenítési okokat vizsgálhatja (ezeket is nyilvánvalóan csak akkor, ha érvénytelenítési per indult a választottbírósági ítélet ellen).
Iratellenes és tisztességtelen az AB-ig bezárólag arra hivatkozni, hogy azért nem állt fenn a res iudicata, mert az első választottbírósági ítélet nem foglalkozott az EK-81.cikk megsértésével. Ebből csupán annyi igaz, hogy a peres felek ezzel kapcsolatos beadványai alapján az első választottbíróság nem alkalmazta az EK-81.cikket, mert felperes már ott beadványaival bizonyította, hogy egyetlen országban folytatott kereskedelem nem tagországok közötti kereskedelem, így ennek a kérdésnek nincs közösségi dimenziója.
Egyébként az első választottbírósági ítéletből (11. oldal negyedik bekezdéséből) megállapítható, hogy az első választottbíróság igenis foglalkozott az akkori alperes EK-81.cikkel kapcsolatos észrevételeivel, melyre nézve azonban sem keresetet, sem bizonyítást az akkori alperes akkor sem terjesztett elő. Egyébként az EK-81.cikk nem alkalmazására hivatkozva lehetett volna a pervesztesnek az első választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérnie, ha az alapos ok lett volna.
Nem a második választottbíróság eljárását, hanem éppen a Legfelsőbb Bíróságnak a per kimenetelét alapvetően eldöntő eljárását minősíti, és a tisztességtelen eljárását bizonyítja, hogy az első választottbíróság közokiratba foglalt ítélete indokolását, mely bizonyítja, hogy döntött a felperes forgalmazási jogáról, ugyan bele vették a tényállásba (Végzése 5-7. oldalán.), azonban ennek valós jelentését elhallgatták, merőben ellentétes következtetéseket vontak le, olyan következtetéseket, amelyek beleillettek a törvényeket figyelmen kívül hagyó végzés magyarázatába.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mellett Szervezett Választottbíróság a Vb/07129. számú ügyben hozott (első) jogerős ítéletének rendelkező részében az alábbiakat állapította meg:
„A Választottbíróság megállapítja, hogy az A-HEAT Allied Heat Exchange Technology AG (Fürstenfeldbruck) és a Mirelta Hűtőtechnika Holding Kft. (Tata) között 2003. szeptember 15-én megkötött Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 5. pontjában 3. bekezdésében található, alábbi mondat érvénytelen:
„Az Eladó jelen szerződés aláírásával 5 évre szóló opciós jogot biztosít 2007. június 16-tól kezdődően a Vevő részére, amely alapján a Vevő jogosulttá válik az Eladó fennmaradt üzletrészének névértéken történő megvásárlására.”
Ezen túl a kereset elutasításra kerül.”(Helyesen:zurückgewiesen =visszautasításra kerül.)
Ehhez annyit szükséges csak hozzáfűzni, hogy a vételi jog érvénytelenítésének következményeként a Mirelta tagi joga visszamenőlegesen helyreállt (azaz soha nem szűnt meg), és a Güntner-Tata Kft. társasági szerződésének 4.2.1 pontjában és 13. a fejezetében biztosított tagi különjogai – melyek a társaság termékeinek forgalmazására biztosítanak számára jogot – szintén helyre álltak (azaz soha nem szűntek meg). Tehát a rendelkező rész már önmagában döntött a Mirelta forgalmazási joga kérdésében!
Az LB végzésében indokolás nélkül elzárkózott az első választottbírósági ítélet indokolásának elfogadásától. „Az első választottbírósági eljárásban a felperes által előterjesztett kereset kérelmekből a Választottbíróság érdemben csak a második kereseti kérelmet bírálta el, a többi tekintetében kifejtette, hogy azok – a tagsági jogviszony helyreállítása miatt –okafogyottá váltak.”
Nem felel meg a valóságnak, ezért tisztességtelen az LB azon állítása ,hogy „ a Választottbíróság érdemben csak a második kereseti kérelmet bírálta el” Tisztességtelen eljárás, hogy az LB- végzés tényállása tartalmazza a felperes 1., 2.és 3. sz. kereseti kérelmét ((Végzés 4-5.oldalán) és ezek egyenkénti érdemi elbírálását is (Végzés 7.oldalán) ,de az LB a döntésénél ezeket a tényeket indokolás nélkül elhallgatja.
Vajon tisztességes-e az a bírósági eljárás, melynek során, -ha már egyszer az LB felhatalmazta magát egy véglegesen jogerős választottbírósági ítélet felülvizsgálatára-, ott és akkor hagyja abba a bíró az indokolás figyelembevételét, ahol, és amikor szubjektíven jónak tartja? És ha nem fogadja el az indokolás többi részét, miért nem mondja ki annak okát, miért kell elhallgatni? Azért, mert az okafogyottság oka egyértelműen az, hogy a tagi jogviszony helyreállítása miatt a vonatkozó forgalmazási szerződés érvényes maradt, s e tény elismerése esetén az egész eljárást be kellett volna fejezni, a második választottbírósági ítéletet érvényteleníteni kellett volna.
Tehát tisztességes-e az LB és a KÚRIA azon eljárása, hogy szándékosan elhallgatta az ítélet indokolásának érdemi részét, mellyel az első választottbíróság releváns indokolást adott folytatólagosan arra, hogy a felperes három kereseti pontjában miért nem kellett döntenie, hogy a rendelkező részre tekintettel e kereseti pontok miért váltak okafogyottá?
„Mindennek figyelembe vétele mellett a Választottbíróság csupán az Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 5. pont 3. bekezdésében található mondat érvénytelenségét állapította meg. Tekintettel arra, hogy a Választottbíróság megállapította, hogy az Adásvételi szerződés és tagi megállapodás vételi jog alapítására vonatkozó rendelkezése semmis, a felperes egyéb kereseti kérelmeit visszautasította, mivel azok okafogyottá váltak.
(1. számú kereseti kérelem: A társasági szerződésbe foglalt polgári jogi megállapodások érvényességének megállapítása, amely kérelem arra irányult, hogy a forgalmazási jog fennállását érjék el – e kérelem okafogyott, mivel a forgalmazási jogaz opciós megállapodás semmissége miatt kifejthető; 2. számú kereseti kérelem: A jogsértések megállapítása – e kérelem okafogyott, mivel jelen szerződésben a felperes a forgalmazási jog gyakorlását igyekezett elérni, és az opciós megállapodás semmisségének megállapítása eredményeként a felperes forgalmazási jogát nem lehet megkérdőjelezni; 3. számú kereseti kérelem: Az alperes és az utasítható személyek kötelezése a teljes szindikátusi szerződés betartására, amely az eredeti állapot helyreállítására irányult – e kérelem azért okafogyott, mert az opciós megállapodás semmisségének megállapítása miatt a felperes forgalmazási joga továbbra is fennáll, és e jogát ebben az esetben az alperes sem vonja kétségbe.)
(Tisztességes- e az a bírósági eljárás, amelyik döntése indokolásánál elhallgatja a zárójelben szereplő fenti 15 soros indokolás létét és tartalmát és annak okát sem adja?)
És az első választottbírósági ítélet indokolásának végig olvasása után joggal merül fel felperesben a kérdés, vajon mit jelent akkor az LB következő álláspontja?
„. A rendes bíróság a választottbíróság e döntését nem vizsgálhatja felül, nem tulajdoníthat annak más értelmet, mint amit a választottbíróság a döntésében kifejtett.” (És ez az álságos szöveg az első választottbírósági döntésre vonatkozott!) (LB végzés 24. oldal harmadik bekezdés utolsó mondata.)
Ha az állandó ítélkezési gyakorlat és a Vbtv. szerint nem vizsgálhatja felül a rendes bíróság a választottbíróság döntését, csak az érvénytelenítési okokat vizsgálhatja, akkor vajon az tisztességes-e, ha az első választottbíróság véglegesen jogerős döntését felülvizsgálja és arra nézve valótlan megállapításokat tesz?
És vajon akkor mit jelent, miért szerepel az első választottbírósági ítélet rendelkező részének jogi következményeit rögzítő, az 1.,2. és 3. kereseti pontra nézve részletesen kifejtett indokolás? És akkor mit jelent az egy „tisztességes” bírósági eljárásban, hogy „a Választottbíróság egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a további kereseti kérelmek érdemi elbírálásával nem foglalkozott”?
És miért nem érdemi döntés egy szerződés érvényességének megállapítása 36 oldalnyi tényállás és indokolás után? Vajon tisztességes eljárásnak minősül-e egy ilyen megalapozatlan valótlan megállapítás egy felülvizsgálati bíróság által?
Továbbá mit jelent az, hogy „a Választottbíróság…a felek érveit és ellenérveit nem vizsgálta meg”. Vajon mit tett akkor az első választottbíróság ítélete indokolásának 36 teljes oldalán (és mit tett a második választottbíróság eljáró tanácsa a mostani felperes érveinek előadhatósága érdekében, miközben a felperes jogi képviselőjének jogi szakkönyvét lektorálták és előszavát írták?) És erre a megállapításra volt joga az LB-nek.
Vajon tisztességes eljárás-e, ha az LB iratellenes, okszerűtlen indokolást ad az első választottbírósági ítélet érdemi felülvizsgálatát követően, mely felülvizsgálatra ráadásul nem volt törvényes joga? Egyedül erre az egyetlen választottbírósági ítéletre nem vonatkozott a rendes bíróságok érdemi felülvizsgálatának tilalma, miközben érvénytelenítési eljárás sem folyt a véglegesen jogerős ítélet ellen?
És miért nem volt elég az a Legfelsőbb Bíróságnak és a KÚRIÁNAK, hogy az első választottbírósági ítélet ötszörösen megállapította felperes forgalmazási jogát:
„A Ptk. 239. § (1) bekezdése alapján, amennyiben a szerződés érvénytelensége csupán annak egy része vonatkozásában áll fenn, a teljes szerződés érvénytelensége csak akkor állapítható meg, ha a felek a szerződést ezen érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. A szerződés tartalma alapján a Választottbíróság nem állapította meg a teljes szerződés érvénytelenségét. Az opciós jog gyakorlása nem volt szükséges, hanem az alperes belátásától függött; továbbá a szerződés azt is szabályozta, hogy a felek mely jogokkal rendelkeznek az opciós jog lehívásáig terjedő időben (értelemszerűen arra az esetre is, ha nem élnek a vételi joggal). A felek egyébként a 2003. szeptember 15-én kelt Adásvételi szerződés és tagi megállapodás 11. pontjában maguk is a részleges érvénytelenséget, mint alkalmazandó jogkövetkezményt kötötték ki arra az esetre, amennyiben a szerződés egyes rendelkezései vagy részei semmisek lennének.”
A Tisztel Törvényszék szerint vajon hányszor kell egy ítéletben megállapítani a forgalmazási jog érvényességét?
„Hasonlóképpen a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. tanácsa is több határozatában rámutatott, hogy nem az ítélet rendelkező részére, hanem annak indokolására tartozó kérdés a szerződés érvénytelenségének megállapítása, amennyiben az érvénytelenség jogkövetkezményei felől is dönt a bíróság. (5.Pf.21.106/2005/6. és 5.Pf.20.859/2007/3.)”
Nyilvánvalóan következik a Fővárosi Itélőtábla hivatkozott ítéleteiből, hogy ha a szerződés érvénytelenségének megállapítása nem az ítélet rendelkező részére tartozó kérdés, amennyiben az érvénytelenség jogkövetkezményei felöl is dönt a bíróság, akkor támadhatatlan az első választottbírósági döntés azon eljárása, hogy a szerződés érvényességéről és az érvényesség jogkövetkezményeiről is az indokolásában döntött.
A Güntner-Tata Kft. társasági szerződésébe foglalt, a MIRELTA különjogait tartalmazó polgári jogi megállapodások érvényben tartását bizonyítjuk a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének a Törvényszék eljárása során 3. sz. mellékletként csatolt szakértői véleményével is, mely szerint:
„A nyelvészeti megközelítés alapján, grammatikai, szemantikai, szövegtani, stilisztikai szempontokra támaszkodva, összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a szöveg – mind a kiinduló mondat ténymegállapítása, mind pedig a zárójelen belüli három egység tartalma külön-külön és együtt is – azt a jelentéstartalmat hordozza, azt a szövegértelmezést adja, hogy a benne foglalt határozat a felperesnek a forgalmazási jog gyakorlására vonatkozó korábbi jogosultságát nemváltoztatja meg.(17.melléklet.)
Tisztességtelen eljárásnak tartjuk, hogy a fenti MTA értelmezés is süket fülekre talált mind a Tatabányai Törvényszék, mind a KÚRIA bírái körében. Ezzel bizonyították az eljáró bíróságok, hogy szándékosan hagyták ki a tényállásból az első választottbíróság releváns indokolását, mert ha ezt nem teszik, be kellett volna fejezniük a pert. Ezek a durva eljárásjogi jogsértések közelebb visznek annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy mi volt az a plusz adottság, amivel az Ormai-Okányi ügyvédi iroda különösen eredményes volt bizonyos választottbírók által tárgyalt ügyekben.
A Tatabányai Törvényszék megsértette Pp. 3. §-át is, amikor kifejezett kérelmünk ellenére nem vizsgálta meg a Választottbíróság által megsemmisített szerződési pontoknak egy előző választottbírósági ítélettel történt érvényben tartását (és e vizsgálat elmaradásának okát sem adta meg), így az ítélt dologra irányuló kérelmünket, amely az Eco Swiss ítélet helyes alkalmazásához nélkülözhetetlen, meg sem kísérelte vizsgálni, jóllehet az Eco Swiss ítélet és más közösségi rendeletek az EK-81. cikk választottbíróság általi alkalmazásának felülvizsgálatát az állami bíróság számára kötelezővé teszik. E jogsértésben a KÚRIA is a Törvényszék partnere volt.
Tisztességes bírósági eljárásnak minősül-e, hogy a szerződés érvényessége kérdésében egyértelműen döntő első választottbírósági ítélet e rendelkezésének figyelembevételét az első fokon döntő első eljárás kivételével még csak említésre sem tartották méltónak a továbbiakban eljáró állami bíróságok, ezzel oldva meg a közösségi esetjog érvényesítésére vonatkozó kötelezettségük alóli kibúvásuk lehetőségét?
Itt rögzíti felperes, hogy nem a pervesztés az igazi sérelme, hanem a tisztességtelen bírósági eljárásokat tartja elfogadhatatlannak. Ha pervesztésére egy tisztességes eljárás után kerül sor, tudomásul vette volna. Nem azért, mert pernyertes volt felperes, hanem az alapos ténybeli bizonyítási eljárásra és az ítéletek jogi alátámasztására és indokolásukra tekintettel az első választottbírósági ítéletet össze lehet hasonlítani a másodikkal, a Megyei Bíróság ítéletét a Törvényszék ítéltével, és nem nehéz belátni az alapos bírói munka, az ehhez szükséges képességek és a tisztesség összefüggését.
Felperes kiegészítése utólag:
Amikor és amelyik álláspontjához ami kellett, úgy forgatta jogi nyelvezetét a Kúria. Az írja:"Így, ha a választottbírósági ítélet ellen nem nyújtottak be érvénytelenítési keresetet, és ez az ítélet támadhatatlan a nemzeti szabályok szerint, a közösségi jogszabályok szerint is az."
Pontosan így van! Tehát az első választottbíróság ítéletét sem a második választottbírósági eljárás, sem az LB, sem a Törvényszék, sem a Kúria nem támadhatta volna meg. Még akkor sem, ha nem alkalmazta volna az EK-81.cikket, és kötelező lett volna alkalmazni. De mivel tiltott volt számára a tisztán belső ügyben a közösségi jogot alkalmazni, nem alkalmazta. Mégis azzal indokolta a felülvizsgálat jogosságát a választottbíróság ,majd ennek nyomása alatt kórusban egy kivételével az össze bíró, hogy az első ítélet nem alkalmazta az EK-81.cikket, s ezen hiányosságát "korrigálták".Szép kis korrekciót hajtottak végre egy jogilag légüres térben...
Ne gondolja egyetlen bíró sem azt, hogy nem volt felismerhető az első perctől kezdve, hogy mit akarnak azzal a durván jogsértő, tisztességtelen döntésükkel elérni, hogy az első választottbírósági döntés valós értelmét kiforgatták, sumák módon elvették a véglegesen jogerős ítélet értelmét: akár jogi csalásnak is minősíthető lenne ez a minősíthetetlen eljárásuk,ha valóban jogállami viszonyok uralkodnának a bíróságok belső berkeiben, és ki merné valaki mondani egyszer az igazságot. Jogi tévedés? Ez? Amikor erre építették az egész visszataszítóan tisztességtelen eljárásukat? Ha ezt a "jogi csavart" nem teszik be, akkor hatályában kellett volna tartaniuk az első állami bírósági ítéletet, mert az valóban azt állapította meg, hogy az első választottbírósági ítélet jogereje folytán a közösségi jog sem teszi lehetővé azt, hogy egy újabb választottbírósági ítélettel érvényteleníteni kellene vagy lehetne az első ítéletet.
"A Kúria ezzel a megállapítással összhangban maga is úgy ítéli meg,hogy egy jogerős,keresettel határidőben meg nem támadott választottbírósági ítélet utólag még a közrendre hivatkozásal sem vizsgálható felül." Ezzel indokolta a KÚRIA, gondolom az EU felé is ezt a maszlagot akarja beadni, ha megkérdezik,miért nem alkalmazta a közösségi jogot.
Csak arra mi a válasza,hogy ha "keresettel határidőben meg nem támadott választottbírósági ítélet"- ről van szó, akkor a közösségi jog tiltása ellenére milyen jogi vagy erkölcsi alapon "herélte ki" a választottbíróság, mint "alperes" számára az első választottbírósági ítéletet? Azt is rendezi ám a közösségi jog, hogy ilyen esetben -tehát a közösségi jogra- hivatkozva sem találhatnak ki újabb és más "érvénytelenítési okot" egy választottbírósági ítélet esetében, mint tisztán belső ügyben. Úgylátszik, nem a Kúria volt az első, amelyik ezzel a módszerrel akart kíbújni a közösségi jog neki nem tetsző előírásának teljesítése elől.
Nyilvánvaló jogi hazugság a Kúria részéről az az ismételten eröltetett állásponjuk, hogy az első eljárásban " a választottbírák nem ítélték meg az EK Szerződés 81.cikkében foglalt kötelezettségek szempontjából a felek jogviszonyát" (ezek szerint a Kúria az EK cikk alkalmazandósági szempontú vizsgálatát elvégezte az első ítélet esetében és úgy ítélte meg,hogy alkalmazni kellett volna) és ez nem minősült szerinte az első választottbírósági ítélet tartalmi felülvizsgálatának , de az már annak minősülne és tiltott, hogy a második választottbírósági ítélet esetében is elvégezze ugyanezt a tartalmi felülvizsgálatot, amikor nyilvánvaló vált, hogy tévútra vitte őket a tudósok eljáró tanácsa, különösen pedig a versenyjogi szakértő ügyvéd.
Ebből az ügyből minden esetre levonható az a következtetés akár az ítélkező bírók számára is, hogy a jogi bűvészmutatványoknak is vannak határai: lehet valamit indokolni törvényellenesen törvényesnek, de ugyanazon eljáráson belül nem biztos,hogy összejön az is, hogy törvényesen indokolható a törvénytelenség. Talán érthető, mit ez jelent a gyakorlatban. Ha nem érthető, el kell olvasni e lapot mégegyszer és a többit is.
Folytatása következik:4.tétel
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
8. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
9. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
10. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
11. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
13. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
18. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► HARRY POTTER
harrypottyer.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
24. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
26. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
29. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
30. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
35. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
36. Fúvószenekari hangszerelés
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
37. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
39. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
44. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
45. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
46. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
47. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
48. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
49. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
50. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
51. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥
► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!
sztarok-zene-allatok.hupont.hu
52. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
54. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
55. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
56. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!
► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.
barbiebaba.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
58. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna
► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű
babaagynemu.hupont.hu
59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
61. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
62. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.
demi-sel-miley.hupont.hu
64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
66. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
67. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
68. Louis Tomlinson (One Direction)
► Mindent a banda legidősebb tagjáról!
louistomlinson.hupont.hu
69. A Karácsony!
► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)
keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu
70. kuti robi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
robimusica.hupont.hu
71. Eric Saade legnagyobb rajongói oldala
► Eric Saade rajongó vagy? Akkor jó helyen jársz! ;) Itt minden kérdésedre megtalálod a választ! Jó szórakozást!
ericilove.hupont.hu
72. Bojti Judit
► Színész- Táncművész- Koreográfus
bojti-judit.hupont.hu
► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~
bestanimeim.hupont.hu
74. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
75. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu