Korrupció az igazsászolgáltatásban

Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?


180.Feljelentés II.rész: Ép ésszel fel nem fogható bírói hazugságok: mikor keletkezik egy peres ügy?


A feljelentő a bevezető indokolást követően az alábbiakat tartja szükségesnek ismertetni:

 

            (Megjegyzés: A következő dőlt betűs idézetek  nem az ügyészeknek szólnak, hanem az   esetleg a feljelentést elovasó politikusoknak és más állampolgároknak.)

            „A hivatali visszaélés bűntettének jogi tárgya az államapparátus törvényes, szabályszerű           működésébe, valamint az állami szervekbe és hivatalos személyekbe vetett bizalom.”

            „A bűncselekmény elkövetési magatartásai – amelyeket a törvény a könnyebb   áttekinthetőség érdekében pontokba szedve tartalmaz – a hivatali kötelesség megszegése       a hivatali hatáskör túllépése (amikor a hivatalos személy olyan tevékenységet fejt ki, amely hatáskörén kívül esik, amelynek végzésére nincs joga), vagy a hivatali helyzettel         való egyébkénti visszaélés.”

             „Ez utóbbi alatt a hivatalos minőséghez kapcsolódó jogosítványok tudatosan, a            társadalmi rendeltetésükkel ellentétesen, szabályellenesen, alakilag törvényesnek tűnő         eljárás keretében történő gyakorlása értendő.”

             „A fenti magatartással a hivatalos személyek – vagy mások – jogtalan előnyhöz jutnak,   vagy másoknak jogtalan hátrányt okoznak.”

            Az előny vagy a hátrány lehet anyagi természetű, de felmerülhet ezen kívül más, így          erkölcsi, személyi természetű előny megszerzése, vagy hátrány okozása is.”

            „A hátrányt az elkövetőtől eltérő, más személynek kell elszenvednie, az előny akár a         tettesnél is, akár más személynél is megjelenhet.”

            „A bűncselekmény alanya tettesként csak hivatalos személy lehet”

 .          „A bűncselekmény csak egyenes szándékkal követhető el, a törvény a szándékon túl a      célzatot is megköveteli.”

  •       Egyenes szándék (dolus directus), amelyet a magatartás következményeinek kívánása      jellemez.

            Btk.

            7. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja,       vagy e következményekbe belenyugszik.

            A célzat:  Ha a célzat a törvényi tényállás alapesetében fogalmazódik meg, akkor a          cselekmény csak egyenes szándékkal valósulhat meg. A célzat ugyanis kizárja a szándék      eshetőlegességét.

 

                                                                      *       *       *

           

           

A  kártérítési perben, a  keresetnek megfelelően  arról kellett volna dönteniük a kártérítési          bíróknak  (melyek sajnos szervezetileg  ugyan azok,egyébként pedig a kapcsolataik révén kvázi ugyanazok a bírók, mint az alapeljárás pereiben eljáró bírók), hogy történt-e  olyan jogszabálysértés az alapügyben eljáró bírók részéről, mely a jogerős ítéleteket érdemben befolyásolta.

 

 Ez lett volna a kártérítési perben eljáró bírók törvényes kötelezettsége! És nem az, hogy a jogellenesen, alaptalanul alkalmazott jogi indokolást átírják egy másik, szintén csak jogellenesen  alkalmazható érvénytelen jogi indokolásra.

 

Azaz nem a jogszabálysértések csalárd indokolással történő megszüntetése a kártérítési bíróságok törvényes  lehetősége, hanem éppen magának a jogerős ítéletnek az alátámasztásául szolgáló jogszabálysértések megállapítása .

 

 Márpedig ha sem az Unió joga, az EK-81.cikk nem volt alkalmazható, sem pedig a helyette kitalált 2002.évi X.törvény, nyilvánvaló, hogy önkényes, megalapozatlan, jogszabálysértő az ítélet. Tehát a kártérítési bíróság bírái túllépték hatáskörüket (törvényt sértő módon és szándékosan), amikor  szuper felülvizsgálati bíróságként az egész persorozat tényeinek és alkalmazott jogának   értelmét és érdemét jogellenesen megváltoztatták.

Hogy a választottbírók és az állami bírók + alkotmánybírók jogszabálysértését, ezt a jogi tényt ne kelljen nyiltan megállapítaniuk , és következményét ne   kelljen alkalmazniuk a kártérítési perben eljáró bíróknak,  kizárólag ennek a célnak elérése érdekében folyamodtak az ítéletek jogszabályi alátámasztásának   önkényes és törvénytelen meghamisításához a helyett,  hogy az alapügyben hozott ítéletek súlyos jogszabálysértéseit  egyenes úton feltárják. Ez esetben ugyanis nem utasíthatták volna el a kártérítési kereset jogalapját.

 

Az ítélet indolásának jogereje  pedig egyéb ügyekben így néz ki a magyar bíróságok  joggyakorlatában:

           

A BH 2002. 235-I. jogeset kapcsán a Legfelső Bíróság „Az ítélt dolog tekintetében          kifejtette, hogy az indokolás az ítélet elválaszthatatlan része. A bírósági gyakorlat a tény-       és jogalap azonosságának megállapítására szolgáló indokolást alkalmasnak találja arra,           hogy – a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott döntés részeként – jogerőre   emelkedjen. Éppen ezért az indoklás mindazon részei alkalmasak a jogerőhatás    kiváltására, amelyekből a tényalap, az érvényesített jogalap és az ezeken alapuló döntés          meghatározható. (Pp. 215. §)”.

 

E  feljelentésben  a közokiratokban foglaltak bizonyítják  (azaz az elkövetők saját           maguk) , hogy az ítélt dolog    náluk ebben az ügyben egy nagy semmi, bármikor célzatosan  felrúghatják a jogállamiság egyik alappillérét.

             A közokiratok bizonyítják:

            1. Az alapeljárásban a  Választottbíróságtól  az  Alkotmánybíróságig terjedő  ( mind a hat          perben)  minden bíróság  az Unió versenyjogát  alkalmazta,  és ami  a feljelentés           szempontból döntő jelentőségű: a Kúria az Unió versenyjogának (EK-81.cikknek)             választottbírók általi alkalmazását hagyta jóvá. (Pontosabban  a kártérítési perben     elkövetett  hivatali visszaélés bizonyításához ez utóbbiak indokolásának  meghamisítása is         önmagában elegendő bizonyíték  lenne.)  

 

            2.   Az alapeljárás pereiben, a választottbírók ítéletének érvénytelenítési perétől kezdve a            rendes bíróságok és az alkotmánybírók is, az Unió elsődleges joga alkalmazásának          elfogadása  mellett célzatosan megtagadták a kötelezően alkalmazandó másodlagos        uniós jog, a   RENDELET alkalmazását, mert alkalmazása esetén a választottbírók ítéletét         érvényteleníteniük kellett volna.

 

            3. A  kártérítési perben az előbbi 1. pontban  leírt  jogerős  ítéletek indokolásának            törvénytelen, hivatali hatalommal történt visszaélő  megváltoztatására  azért volt             szükségük az eljáró bíróknak, hogy a  2.pontban foglalt uniós jogsértés tényét ne kelljen        megállapítaniuk  az alapügyben eljáró bíróságok, nevezetes  a választottbírók és a kúriai      terhére, továbbá az ÁB  ellenére. Ezért kényszerültek az ítélőtáblai bírók  az alapeljárás             választottbírósági ítélete indokolásának  meghamisítására, illetve a kúriai bírók a  hamis állítások elfogadására, majd  az alapeljárásban hozott jogerős kúriai ítélet releváns indokolásának manipulatív meghamisítására, ugyanis a koncepció beteljesítése csak így           volt lehetséges. És ezért kényszerültek az AB bírák is  az előzőleg törvénytelenül eljárt      AB bírák Alaptörvényt sértő nyomdokába lépni. 

 

            A Választottbíróság  és a  Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletei bizonyítják, hogy az           Ítélőtábla bírói átírták, megváltoztatták, azaz egyenes szándékkal  meghamisították    a Választottbíróság és a Kúria jogerős ítéletében az Unió jogának közvetlen            alkalmazásának szükségességét  rögzítő indokolásait, továbbá az alapeljárás során         keletkezett összes keresetben és kérelemben, előkészítő iratban és számtalan más             beadványban szereplő uniós EK-81. cikkre történő hivatkozásokat egy általuk „majdnem           szó szerint azonosnak” tartott magyar 2002. évi X. törvényre. Ezzel a Kúria alapügyben      hozott jogerős ítéletét is átírták, meghamisították az Ítélőtábla bírói, mivel a Kúria az         alapeljárást lezáró ítéletében az uniós versenyjog közvetlen alkalmazását tartotta         szükségesnek, és fel sem merült a kártérítési perben már  "csereszabatosnak tartott"  tíz      éve hatálytalan  magyar 2002.évi X.törvény  alkalmazásának lehetősége.

 

            Az alapeljárásban  végső döntést hozó Kúria által, a választottbírósági ítéletre    vonatkozóan jóvá hagyott jogerő ténye nyilvánvalóan nem a választottbírósági ítélet  rendelkező részének  önmaga puszta szövegének jóváhagyására vonatkozik, hanem arra az     alapvető releváns jogi indokolásra is, melyre hivatkozva  az Unió versenyjogának           közvetlen alkalmazási  kötelezettségét és tényleges alkalmazását erre hivatkozva állapította meg a Választottbíróság eljárásában.

 

Ugyanis teljesen egyértelmű, hogy ha a Kúria már az alapeljárásban az egyébként hatálytalan  magyar             törvény alkalmazásának kötelezettségét állapította volna meg, akkor a választottbíróság ítéletét ezen a címen (is) érvénytelenítenie kellett volna.

           

            Mivel  az alapeljárásban végső döntést hozó  Kúria bírói  ezt a választottbírók    tekintélyének védelme érdekében a feljelentőnek anyagi  hátrányt  okozva jogsértő módon          nem tették meg,  ezért inkább azt állították hamisan, hogy az Unió jogát  kellett             alkalmazni az ügyben, és a választottbírók az Unió jogát  törvényesen alkalmazták     közvetlenül.

 

            Az érvénytelenítési per alapeljárásának perei  középpontjában éppen az Unió        versenyjogának jogellenes alkalmazása állt, és amikor a Kúria a végső döntését        meghozta, akkor arról döntött, hogy az alapeljárásban a Választottbíróság és az      állami bíróságok az Unió jogának alkalmazási körében és jogszerűen jártak el.

 

            A Fővárosi Ítélőtábla bírói az alapeljárás   jogerős ítéleteinek  érdemi indokolását     törvénysértő módon azért voltak  kénytelenek megváltoztatni,  mert a bírók nem     merték megállapítani  az alapeljárásban  végső döntést hozó Kúria jogsértését, mely         az állam kártérítési kötelezettségét vonná maga után. Inkább  hivatali hatalmukkal            visszaélve  önkényesen meghamisították a választottbírók döntésének indokolását, az        Unió versenyjoga helyett  egy hatálytalan magyar törvényt tettek a választottbírók   azon ítélete alá, mely  az Unió versenyjogára hivatkozva hozta meg  döntését.

 

Így most a választottbírók jogerős döntése  alatt egy hamis bírói indokolással  behelyettesített  tíz éve hatálytalan törvény lapul. Ezekre az összehangolt, hivatali hatalmukkal visszaélő  bírósági döntésekre azért  volt szüksége  az Ítélőtábla és a Kúria          bíráinak,mert amikor a Kúria az alapeljárásban  az uniós versenyjog alkalmazási        kötelezettségét végső ítéletében megállapította, akkor az Unió jogát kirívóan súlyosan         megsértette azzal, hogy az 1/2003. EK Tanácsi rendelet alkalmazási kötelezettségének             elmulasztását nem állapította meg a választottbírók terhére, sőt maga a Kúria is             kifejezetten elzárkózott az Unió másodlagos jogának alkalmazása elől, és nem kért erre          vonatkozóan előzetes döntést, jóllehet az Unió jogát nemzeti bíróság kvázi sem   minősítheti érvénytelennek.

 

            A hivatali hatalommal történt visszaélés bizonyítása a         közokiratok tartalmával:

 

 

A feljelentő  elsősorban a kártérítési perben eljáró bírók alábbi  2.pontban foglalt célzatos törvénysértésének, azaz hivatali hatalmukkal   történt visszaélésüknek a  bizonyítását tartja szükségesnek. Ennek bizonyításához azonban elkerülhetetlen  az  alábbi 1.pontban leírt, az alapeljárás során elkövetett szintén célzatos törvénysértéseknek  a bizonyítása.

A célzatosságot  mindkét pontban a választottbírók által  a többmilliárdos ügyben az Unió jogára csalárd módon hivatkozó, az Unió versenyjogát trójai falóként  alkalmazó, ezért korrupció-gyanús  ítéletnek az alapeljárás  és a kártérítési eljárás során egyaránt  sorozatos  szándékos jogszabálysértésekkel történt takargatása  bizonyítja.

 

1. Az alapeljárásban az UNIÓ versenyjogának megsértésére hivatkozó választottbírók, állami bírók és alkotmánybírók által jogerőre emelt, nyilvánvalóan bizonyítatlan és nyilvánvalóan bizonyíthatatlan, az ügyre nem vonatkozó uniós jog hivatali hatalommal visszaélve, önkényesen történt  jogellenes alkalmazását kívánom bizonyítani.

 

2. A  kártérítési perben az állami bírók és az alkotmánybírók  által  az alapeljárásban ténylegesen és jogerősen célzatos hivatali visszaéléssel, jogszabálysértően, a korrupció-gyanús választottbírói ítélet takargatása érdekében   alkalmazott uniós versenyjog  alkalmazásának szintén célzatos letagadását,  és helyette a tíz éve hatálytalan 2002.évi X.törvényre történt csalárd hivatkozásukat, aminek alkalmazhatósága érdekében még az ügy keletkezési időpontját is  célzatosan meghamisították. 

 

1. Az alapeljárásban az UNIÓ versenyjogának megsértésére hivatkozó választottbírók, állami bírók és alkotmánybírók által jogerőre emelt, nyilvánvalóan bizonyítatlan és nyilvánvalóan bizonyíthatatlan, az ügyre nem vonatkozó uniós jog hivatali hatalommal visszaélve, önkényesen történt  jogellenes alkalmazásának bizonyítása:

 

 

A feljelentő az alábbiakkal bizonyítja, hogy a választottbíróknak az alapügyben hozott ítélete miért korrupció-gyanús, milyen egyértelműen és átlátszóan törvénytelen és milyen fondorlatos, csalárd módon játszották át a feljelentő társasági szerződésbe foglalt,a feljelentő  hozzájárulása nélkül nem korlátozható magyarországi forgalmazási jogát a multinacionális cégre, tették tönkre önkényesen állami bírósági és alkotmánybírósági trükkök tucatjainak alkalmazásával a feljelentő céget, több milliárdos kárt okozva számára (és nyilvánvalóan többlet profitot juttatva a multi cégnek).

 A választottbírók korrupció-gyanús ítéletének életben tartásában partner volt az ügyészség és az alkotmánybírók is, „szálka nélkül”  azonosultak a csalárd jogi megoldásokkal, szinte egy bírói  „összeesküvés” körvonalai bontakoztak ki a jogi trükközés tíz eljárása során.

A célzatos jogszabálysértésekre éppen azért  volt "szükségük" az eljáró bíróknak, mert a választottbírók az   uniós versenyjog megsértésére hivatkozó   mondatukon belül azonnal  maguk  bizonyították be, hogy  teljesen abszurd és jogilag, ténybelileg üres térben mozgó, a fantazmagória fogalma alá tartozó,  a jogszabályok keretei között nem értelmezhető ítéletet hoztak.  

 

Semmilyen  -sem magyar, sem uniós- jogalapja nem volt  az alábbi ítéleti rendelkezésnek, önkényes, légből kapott, csalárd  az EK-Szerződés 81.§/1/-/2/ bekezdésére hivatkozásuk:

 

A Választottbíróság ítéletének rendelkező része:

„A Választottbíróság megállapítja, hogy a Güntner-Tata Kft. társasági szerződésének 4.2.1 és 13.a1. foglalt rendelkezései,amelyek  szerint a Mirelta Kft. javára „ a Güntner-Tata Kft. termékeire vonatkozó határozatlan időre szóló kizárólagos magyarországi forgalmazási jogot” biztosít, semmisek.” (5.sz. melléklet:Vb/08279.számú választottbírósági ítélet első oldal.)

Majd a rendelkező rész releváns indokolása a következő:

 

Az EK-szerődés 81.§.2.bekezdés értelmében  az 1.bekezdésben tiltott megállapodások semmisek. Erre hivatkozással a választottbíróság alperesnek a társasági szerződés 4.2.1 és a 13a.1. pontjaiba található jogosultságait, miszerint  a Güntner-Tata Kft. termékeit Magyarországon határozatlan ideig kizárólagosan forgalmazhatja, semmisnek minősítette.” ( 5.sz.melléklet:Vb/082279.számú választottbírósági ítélet 9.oldal 3.bekezdése).

 

Az ítélet jogi indokolását folytatva: A választottbíróság kölönösen arra tekintettel hivatkozott közvetlenül az EK-szerződés rendelkezéseire….. majd az akkor már öt és fél éve hatálytalan 1991.évi Európa-megállapodásra és a  még régebben hatálytalan 1994.évi I.törvényre utalnak.)

 (Az Ítélőtábla  bírói a választottbíróknak ezt az  EK szerződés 81.§ /1/-/2/ bekezdésére és oldalakon keresztül az EK-81.cikkére történt egyértelmű hivatkozásait, és az alapeljárásban a sorozatos szándékos bírói jogszabálysértésekkel  jogerőssé tett  ítéletekben található,  az EK-81.cikkre történő közvetlen hivatkozását „semmisítették meg” hivatali hatalmukkal visszaélve, miközben csupán a választottbírói ítélet jogszabályszerűségének  vagy jogszabály-ellenességének megállapítására lett volna törvényes joguk! )

 

Az EK szerződés  81.cikke alkalmazásának  végrehajtási szabályait az alábbi  „kötelező és közvetlenül alkalmazandó” uniós rendelet írja elő.

.( Csak a jogban nem járatosaknak: "a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról" szóló rendelet, azaz az 1/2003.EK rendelet  alkalmazása nélkül, az abban foglalt előírások betartása  nélkül,  az EK-81.cikkre hivatkozó választottbírói ítélet egy nagy, többmilliárdos  blöff, egy  nagy nulla, egy szándékosan hamis ítélet  csalárd hivatkozása.)

 

   „A TANÁCS 1/2003/EK RENDELETE

   (2002. december 16.)

   a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról

   Ezt a rendeletet 2004. május 1-jétől kell alkalmazni.

   Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi            tagállamban.”

 

Ennek a rendeletnek a figyelembe vételét,  a választottbíróktól az állami bírókon át az    alkotmánybírókig, a közbeeső ügyészségi  feljelentéssel együtt minden fórum indokolás nélkül megtagadta csak azért, mert a választottbírók előtti eljárásban e kötelezően alkalmazandó rendelet előírása szerint  bizonyítania kellett volna a jogsértést állító multi cégnek, hogy a társasági szerződés semmisnek ítélt kitétele  a  „Magyarországon határozatlan ideig kizárólagosan forgalmazhatja” „érinti a Közösségen belüli kereskedelmet” *.

 Mivel az egy tagállamon belül gyártott termékek ugyanazon tagállamon belüli  forgalmazásának nincs uniós dimenziója, a tagállamok közötti kereskedelmet nem érinti,  ennek a bizonyítási kötelezettségnek  szándékosan nem tett eleget sem a multi cég, sem a választottbírók, az állami bírók és az alkotmánybírók pedig minden eszükbe jutott jogi trükközéssel (e rendeletbe foglalt bizonyítási kötelezettség elhallgatásával, az Európai Bíróság tárgyra vonatkozó ítéleteinek szándékos kiforgatásával stb.) „haveri alapon” igyekeztek védelmükbe venni a választottbírók korrupció-gyanús ítéletét.

* Európai Bíróság Törvényszék  T-328/03. sz.ítéletének 66.pontja.

„66.     Ahhoz, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésben megállapított tilalomra tekintettel értékeljük valamely megállapodásnak a közös piaccal való összeegyeztethetőségét, meg kell vizsgálni a megállapodás gazdasági és jogi hátterét, a tárgyát, a hatásait, azt hogy érinti e a Közösségen belüli kereskedelmet – figyelembe véve különösen azt a gazdasági közeget, amelyben a vállalkozások működnek –, a megállapodással érintett árukat vagy szolgáltatásokat, valamint az érintett piac szerkezetét és működésének tényleges feltételeit. […]

Ha nem lett volna célzatos az eljárás, akkor  arra kellett volna  választ adniuk a kártérítési perben eljárt bíróknak, hogy mikor és ki vizsgálta meg "a megállapodás gazdasági és jogi hátterét, a tárgyát, a hatásait, azt hogy érinti e a Közösségen belüli kereskedelmet"?  Célzatosan és összehangoltan, szándékosan elhallgatva,  minden bírósági fórumon úgy tettek, mintha nem is lett volna ez a bizonyítási kötelezettség, sem  a következő kötelezően betartandó uniós rendeleti előírás:

1/2003. EK rendelet:

5) A közösségi versenyszabályok hatékony érvényesítésének biztosítása, valamint egyidejűleg a védelem alapvető jogának tiszteletben tartása érdekében e rendelet szabályozza a Szerződés 81. és 82. cikke szerinti bizonyítási terhet. Annak a félnek vagy hatóságnak kell bizonyítania a vonatkozó jogi előírásoknak megfelelően a Szerződés 81. cikke (1) bekezdésének és 82. cikkének megsértését, amely ezt a jogsértést állítja.

 

 

 

1/2003. EK rendelet 2. cikke

Bizonyítási teher

„A Szerződés 81. és 82. cikkének alkalmazásával járó bármely nemzeti vagy közösségi eljárás során a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdése vagy 82. cikke megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság viseli.(…).

Továbbá:

„(37) E rendelet tiszteletben tartja és figyelembe veszi a különösen az Európai Unió alapjogi chartájában elismert alapelveket. Ennek megfelelően ezt a rendeletet az említett jogok és alapelvek tiszteletben tartásával kell értelmezni és alkalmazni.”

Az alapeljárásban a  fenti előírások minden bírósági szinten szándékosan elhallgatásra kerültek, helyette az eljáró bírók minden más trükkös jogi álláspontot kieszeltek, hogy a fenti alapvető jogi tényeket ne kelljen megállapítaniuk és a korrupció gyanús, a feljelentő cégnek milliárdos károkat okozó –egyben a multi cégnek ugyan annnyi anyagi előnyt biztosító választottbírósági  ítéletet érvényben tudják tartani.

 

 

A Kúria az alapügyben hozott Gfv.X.30.094/2012/7.számú felülvizsgálati ítélete indokolásában kifejtette (ez lenne az egyetlen jogszerű  álláspontja, ha az EK-81.cikket  jogszerűen alkalmazták volna a választottbírók):

 

„ Ebből viszont az következi, hogy ha a csatlakozást megelőzően kötött szerződésekből eredő versenyjogi helyzet a csatlakozást követően is fennállt, úgy arra már a közösségi versenyjogi  szabályokat kell alkalmazni.” (6.sz.melléklet: Kúria Gfv.X.30.094/2012/7.számú felülvizsgálati ítélete 15.oldal  3.bekezdés közepe.)

Akkor most mi is van?  Akkor miként  lehetséges, hogy a Kúria bírói  a kártérítési perben  "a csatlakozást követően is fennállt" versenyjogi helyzetre”  nézve már "feladták" a jogerős  ítéletük jogi indokolását, a jogerőssé vált  ítéleti indokolásukat, és  már jó volt nekik a tíz éve hatálytalan törvény alkalmazása is a közösségi versenyjogi szabályok kötelező alkalmazása helyett?

 

Az van, hogy  a Kúria bíróinak   az alapeljárásban még az állt érdekükben ," hogy ha a csatlakozást megelőzően kötött szerződésekből eredő versenyjogi helyzet a csatlakozást követően is fennállt, úgy arra már a közösségi versenyjogi  szabályokat kell alkalmazni."(Nyilvánvalóan tehát nem a csatlakozás időpontjában már hatálytalanított 2002.évi X.törvényt!)

 

Mire a kártérítési ügyben dönteniük kellett, célzatosan elfelejtették  az Unió jogában  és a magyar versenyjogi törvénybe  foglaltakkal egyező  saját ítéletük indokolását, és úgy döntöttek, hogy  mégsem az előző jogerős ítéletük szerinti  közösségi versenyjogot, hanem az Ítélőtábla bírói által kieszelt  tíz éve hatálytalan magyar törvényt kellett  (volna) alkalmazni.  És „elfelejtették” , hogy  az újabb jogerős ítéletük miatt a választottbírók ítéletéről  visszamenőlegesen  jogerősen megállapították, hogy az közrendet sértő volt!

 

 „ A fentiek alapján azzal az indokkal nem merülhet fel a közrendbe ütközés, hogy a Választottbíróság olyan szabályt alkalmazott kötelező erővel, amely az adott  helyzetben nem lenne alkalmazható. A felek jogvitájában ugyanis a közösségi jog irányadó volt.”Kúria ítélete  6.sz.melléklet 16.oldal második bekezdése.)

Tehát  az „újabb” jogerős ítélet szerint  választottbírók mégis  „olyan szabályt alkalmaztak kötelező erővel” amelyik az adott helyzetben nem lett volna alkalmazható, amit az Ítélőtábla bírói a kártérítési perben jogellenesen változtattak meg. Tehát mégis közrendet sértettek a kártérítési per jogerős ítéletei értelmében, melyet az eljáró bírók sorra elhallgattak.

 

A választottbírók azonban most már tényszerűen bizonyítottan  és e ténynek az Ítélőtábla bírói által rögzítetten olyan szabályt alkalmaztak  "kötelező erővel", amelyik az adott helyzetben nem lett volna alkalmazható (ezt a tényt az Ítélőtábla bírói  ugyan törvénytelenül, de  egy  szintén nem alkalmazható jogra történt átírásával jogerősen megállapították, ezzel maguk bizonyították be az EK-81.cikk közvetlen alkalmazásának törvénytelenségét, közrendet sértő voltát.)

 

A feljelentő  tényként jegyzi meg, hogy a Kúria alapügyben hozott felülvizsgálati ítéletében  egyetlen utalás sincs a tíz éve hatálytalan 2002.évi X.törvényre, arra  sem a választottbírók, sem az állami bírók soha  sem hivatkoztak (nem is hivatkozhattak volna) az alapeljárás során. 

Az Alkotmánybíróság tehát az alapügyben hozott panaszt elutasító végzésében a    jogerős ítéletekben meg sem  említett   2002.évi X.törvénnyel kapcsolatban az ügy keletkezési időpontját szándékosan  elhallgatva megállapította: „A 2002.évi X. törvény 2002.április 1.óta (tehát a csatlakozásunkat és az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló, jogvitás forgalmazási jogról rendelkező társasági szerződést megelőző időponttól kezdődően) alkalmazandó volt.”

Annak megállapítását azonban az AB szándékosan elmulasztotta, hogy ebben a csatlakozás után indult perben a 2002.évi X.törvény és az Európa Megállapodás már nem volt alkalmazható és az AB által sem hivatkozható , és nem mellesleg nem is alkalmazta az alapeljárásban senki, a választottbírók és az állami bírók mentése érdekében  találták ki a választottbírók és az AB eljáró tanácsának "haveri" elnöke.

Az AB  végzése azonban azt is tartalmazza, „hogy a közösségi versenyjog magyar jog alapján, magyar hatóság előtt való alkalmazása kötelező volt” de  annak megállapítását szándékosan kikerülte az AB, hogy ezt nem a   2002.évi X.törvény, hanem egy másik "magyar jog", a 2003. évi XXXI. törvény 8.§-a alapján lett volna  alkalmazható a közösségi versenyjog a csatlakozás napját követően keletkezett  ügyben az 1/2003.EK tanácsi rendelettel együtt.

Mivel a 2002.évi X.törvénnyel kihirdetett  1/02.számú tanácsi határozat  maga is hatályát vesztette,      ezért a csatlakozást követően indult ügyben a 2002.évi X.törvény egyetlen előírására, magára a törvényre sem hivatkozhatott volna egyetlen jogalkalmazó szerv sem, minden hamisan állított hasonlósága ellenére, különösen nem a 2002.évi X.törvény  alapperekben történt alkalmazhatóságára  a ténylegesen közvetlenül alkalmazott  uniós jog, az EK-81.cikk  alternatívájaként.

     

 A 2003. évi XXXI. törvény 10.§-a:

 

10. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodás 62. Cikke (3)            bekezdésén alapuló, a Társulási Tanács 2/96. számú verseny végrehajtási szabályokról szóló határozata       helyébe lépő 1/02. számú társulási tanácsi határozat kihirdetéséről szóló 2002. évi X. törvény, valamint a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodás 62. Cikke (3) bekezdésén alapuló, a Társulási Tanács 2/96. számú verseny             végrehajtásiszabályokról szóló határozata helyébe lépő, a 2002. évi X. törvénnyel kihirdetett 1/02. számú társulási tanácsi határozata Függelékében felsorolt közösségi szabályok kihirdetéséről szóló 39/2002. (III. 12.) Korm. rendelet.

             

 

Választottbírók megakadályozták a védekezés lehetőségét azzal, hogy   nem tartották be az 1/2003.EK rendelet által előírt magatartási (eljárási) szabályt  és nem követelték meg a jogsértést állítótól a jogsértés bizonyítását, hogy legyen mi ellen védekezni, és maga sem folytatta le az előírt tartalmú bizonyítási eljárást, de még az ellenérdekű fél által csak versenyjogsértésnek „említett” ügy tényállásának megállapítását sem tartotta szükségesnek.

 

Mivel „az adott ügy megfelelő tényállásáról” sem a Választottbíróság sem a tagállami bíróságok nem győződtek meg a rájuk vonatkozó kötelező magatartási szabályoknak megfelelően, az EK 81. cikk (1) bekezdésében megállapított tilalomra történt hivatkozásuk és erre hivatkozva a versenyjogi megállapodásnak tekintett forgalmazási jog megtiltása a kötelező magatartási szabályok be nem tartása miatt ellentétes a Szerződésekben Magyarország által vállalt kötelezettségekkel és az Alaptörvény előírásaival. (Melyek betartása az AB-ra is kötelező!)

2.kártérítési perben az állami bírók és az alkotmánybírók  által  az alapeljárásban ténylegesen és jogerősen célzatos hivatali visszaéléssel, jogszabálysértően, a korrupció-gyanús választottbírói ítélet takargatása érdekében   alkalmazott uniós versenyjog  alkalmazásának szintén célzatos letagadását,  és helyette a tíz éve hatálytalan 2002.évi X.törvényre történt csalárd hivatkozásukat, aminek alkalmazhatósága érdekében még az ügy keletkezési időpontját is  célzatosan meghamisították, a következőkkel bizonyítom. 

 

 

Az Ítélőtábla bíróinak  a hivatali hatalommal történt célzatos visszaélését  a bírók            indokolásában tetten érhető konkrét hamis hivatkozásokkal  is bizonyítani kívánom, amikor a bírók szándékosan félrevezető, zavaros és jogilag hamis indokolásokkal térnek  ki az uniós jog Kúria által az alapeljárásban  jogerősen, de jogszabálysértéssel   megállapított alkalmazási kötelezettsége, tehát az alapeljárásban a bírói döntést érdemben befolyásoló  jogszabálysértéssel  hozott ítéletek tényének megállapítása elől.

 

           

 Ezt írják az Ítélőtábla  bírói:

             " .............az Európai Unió sem fogalmazott meg olyan elvárást, hogy a közösségi jog megsértése a tagi minőséghez kötődő kártérítési felelősséggel járna már a tagságunk előtt keletkezett ügyekben is" (2.sz.melléklet:Fővárosi Ítélőtábla  5.Pf.22.234/2013/8.számú jogerős  ítélete16. oldal, első bekezdésében). Az  ezen az oldalon, az Európai  Megállapodásra és az Ynos ügyre történt hivatkozások  és a levont következtetések szintén hamis bírói  indokolások.

 „A jelen per tárgya az uniós taggá válásunk előtt megkötött szerződés érvényessége tárgyában hozott döntés.” Írják az ítélőtáblai bírók,  elhallgatva, hogy  a jelen per tárgyában a  Kúria bírói –az Unió jogával összhangban- jogerősen megállapították," hogy ha a csatlakozást megelőzően kötött szerződésekből eredő versenyjogi helyzet a csatlakozást követően is fennállt, úgy arra már a közösségi versenyjogi  szabályokat kell alkalmazni."(Nyilvánvalóan tehát nem a csatlakozás időpontjától hatálytalanított „magyar törvényt”.)

 

Bár az ítélőtáblai bírók által leírtak a közösségi jog (uniós jog), közte az Európai Bíróság             esetjogainak szándékos  mellőzését és kiforgatását bizonyítják , a bírók  érdemi mondandójukat  illetően azonban az "ügy” keletkezése idejében foglalnak célzatosan   állást, ami a perbeli jogi tények  szándékos  meghamisítását  bizonyítja.

Az "ügy"ugyanis nem a "tagságunk előtt keletkezett", mivel a napnál világosabb       nyolc általánost végzettek előtt is, hogy  nem a szerződés megkötésének időpontja jelenti   a peres   "ügy" keletkezését.

Ez a bírói indokolás azért szándékosan hamis, mert a bírók további manipulatív állításaik            megalapozása  és a hatálytalan törvény alkalmazhatósága  céljából  hivatkoztak    célzatosan az  ügy valótlan keletkezési időpontjára, szádékosan összemosva a szerződés keletkezési időpontjával.

 

És azért is célzatos az ügy keletkezésének időpontjára  történő hivatkozásuk, mert így     tudtak az Ítélőtábla bírói az Európai Bíróság  által   az Ynos (C-302/04) fogyasztóvédelmi  ügyben hozott ítéletre hivatkozni, amikoris az az ügy ( a per) valóban  a csatlakozás előtt keletkezett, ezért mondta ki az EUB, hogy ebben az ügyben nem foglalhat állást.

 

Ez  az "ügy" azonban bizonyítottan 2008-ban keletkezett, ami azt jelenti, hogy ebben a 2008. december 15-én keletkezett ügyben (5.sz.melléklet:3. oldal 3. pont utolsó mondata) a társasági szerződésbe foglalás  időpontjától ( 1990, 2003) függetlenül úgy kellett volna  eljárni, ahogy az Unió joga és a magyar versenytörvénybe iktatott  2003.évi XXXI. törvény a csatlakozást követően keletkezett ügyekben előírja.

            A hivatali hatalommal történt visszaélés egyenes szándékát ( a célzatot) önmagában az   "ügy" keletkezése időpontjának célzatos meghamisítása  is bizonyítja.

 

            Az Ítélőtábla bíróinak  hamis  ítéleti indoklásának  mindegyikére nem kívánok kitérni,    arra viszont igen, ami az Ítélőtábla bíróinak egyenes szándékkal történt további hivatali visszaélését  bizonyítja.

Az Ítélőtábla  ítéletében  ( 2.sz.melléklet: 15. oldalának második bekezdésétől) a bírók maguk  bizonyítják be, hogy ítéletüket hivatali hatalmukkal arrogánsan visszaélve hozták meg.

           

            Azt állítják , hogy „Nem jogellenes a II. rendű alperes (a Kúria,alapeljárásban hozott T.I. )         felülvizsgálati ítélete azért sem, mert jóllehet megállapította az uniós jog alkalmazásának            szükségességét, de annak érdemi helyességét nem vizsgálva mondta ki a második       választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének hiányát.”

Kérdés: Ha a Kúria nem vizsgálta az Unió joga alkalmazásának "érdemi helyességét" akkor mi alapján mondta ki a közrendbe ütközés hiányát? Akkor ez csupán bírói blöff volt és?  (Az uniós versenyjog választottbírósági alkalmazásának „érdemi helyességét” egyébként  az Európai Bíróság Eco Swiss ítélete szerint az érvénytelenítési eljárásban érdemben kötelező lett volna felülvizsgálni! Ezt is elhallgatták az Ítélőtábla bírói.) Ez az ítőlőtáblai bírói „elhallgatás” ismét  célzatos manipuláció.

           

            Az ítélőtáblai bírók itt ugyan elismerik, hogy  a Kúria  "jóllehet megállapította az uniós   jog alkalmazásának szükségességét", de ez nem tartotta vissza őket attól, hogy  hivatali hatalmukkal visszaélve meghamisítsák a választottbírók  ítéletének jogerős indokolását, visszamenőlegesen  átírják  az egész ügyet  a hatálytalan  magyar jogszabály, a  2002.évi X.törvény  alkalmazására, ami viszont merőben ellentétes "az uniós jog alkalmazásának" Kúria által jogerősen megkövetelt szükségességével. Ad abszurdum!

 

            Az Ítélőtábla bírói  szerint: ”A 2002. évi X. törvény pedig, amely a 2002. április 1-jén      lépett hatályba..... az EK 81. (EUMSZ 101) cikkével szinte szó szerint egyező szabályt     fogalmazott meg. Ezzel a... választottbírósági ítéletben hivatkozott EK. 81. cikk a magyar   jog szerves része lett."

 

A bírók ezen jogi indokolása is célzatosan hamis, ugyanis  az  Unió joga, és ezzel az  EK-           81.cikk  a csatlakozás napjával  lett "a magyar jog szerves része"  és nem 2002.április 1-      jén és nem a választottbírók ítélete által. A feljelentő úgy gondolja, hogy  az ítélőtáblai             bírók ezen állításának hamisságát nem kell             külön  bizonyítania, hiszen egy uniós jog nem attól válik a magyar jog szerves részévé, és a magyar jog uniós jogá, hogy hasonlítanak egymásra.

 

            "Eredetét tekintve közösségi jogi, forrását illetően, pedig magyar jogszabályról, a 2002.   évi X. törvényről van tehát szó. Önmagában az, hogy a bírósági határozat indokolása a jogszabályhelyet tévesen tartalmazza, illetve a magyar jogszabályra nem utal, a döntést      nem teszi tévessé és az eljárást közrendbe ütközővé."(15. oldal második bekezdésében.)

 

Az ítélőtáblai bírók hamisan hivatkoznak arra, hogy  már a választottbírók által sem        alkalmazható 2002.évi hatálytalan  X.törvénynek a választottbírói ítélet indokolásába    történt becsempészésével, és ezzel az EK-81.cikk közvetlen alkalmazásának szintén hamis       kiiktatásával a választottbírók ítéletének közrendbe ütközése megszünt volna.

 A választottbírói ítélet akár az EK-81.cikkre, akár végül  a 2002.évi X.törvényre  hivatkozóan   született, mindenképpen a magyar közrendbe ütközik ténylegesen. Azért,mert egyik jogszabály sem volt alkalmazható a kizárólag belföldön gyakorolt tevékenységre! És egyik jogszabály megsértését sem bizonyította senki ebben a persorozatban!

 

"Eredetét tekintve közösségi jogi, forrását illetően, pedig magyar jogszabályról, a 2002.   évi X. törvényről van tehát szó" indokolja az Unió jogának tényleges és jogerős   alkalmazásának tényét  hamisan megtagadó, és a magyar jogra történt törvénysértő átállását  ezzel indokoló Ítélőtábla.

 Minden jogalkalmazó tudja, az ügyben eljáró bírók is, hogy sem a csatlakozás előtt, sem utána  a magyar törvényhozás nem  hozhatott  részben sem uniós versenyjogi  jogszabályt, még ha az „eredete”   uniós jog volt is.

            Éppen azért kellett a 2002.évi X.törvényt megalkotni, mert az AB vonatkozó határozata    szerint a EK-81.cikk közvetlenül nem volt alkalmazható Magyarország Unióhoz való     csatlakozásáig, a csatlakozás után keletkezett ügyekben pedig a hivatkozott magyar           törvény már  nem volt alkalmazható.


Folytatása KÖVETKEZIK!




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

7. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

8. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

9. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

10. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

11. BonitArt

► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.

bonitart.hupont.hu

12. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

13. Rémtörténetek, szellemes sztorik, ijesztő furcsaságok

► Reméljük jól szórakozol az oldalunkon! Jó olvasgatást!

remsztorik.hupont.hu

14. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

15. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

16. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

17. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

18. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

19. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

20. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

21. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c

► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez!

mobil-kemence.hupont.hu

22. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

23. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

24. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

25. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

26. Divat őrűltek

► Minden ami divat! :)

divat-orultek.hupont.hu

27. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

28. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

29. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

30. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

31. Énekesnők tárháza

► Sziasztok! Ez az oldal a legmenőbb énekesnőkkel foglalkozik!! :D Megújultunk! :D Rajta vagyunk a Facebook-on is Sztárok Tárháza néven!! Lécci Like-olj! köszi :D

annemcclain.hupont.hu

32. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

33. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

34. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

35. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

36. kuti robi

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

robimusica.hupont.hu

37. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

38. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

39. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

40. Irkafirka - Veronika módra

► Légy vidám !

irkafirka-veronikamodra.hupont.hu

41. Üdv az oldalamon!=)

► Nézz körül kicsit ezen az oldalon,mert jó dolgok vannak itt.Ajánlom a képek menüpontot,hátha valamelyik megtetszik és asztali háttérkép lesz belőle! Jó szórakozást!

kissadrian.hupont.hu

42. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

43. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

44. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

45. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

46. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

47. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

48. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

49. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

50. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

51. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

52. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

53. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

54. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

55. Lola Vendégház Siófok

► NYARALJON SIÓFOKON, A JÓL FELSZERELT CSALÁDIAS HANGULATU LOLA VENDÉGHÁZBAN, AHOL 4 KÜLÖN BEJÁRATU ÉS "SAJÁT"UDVARRÉSSZEL RENDELKEZŐ APARTMAN VÁRJA A PIHENNI VÁGYÓ CSALÁDOKAT ÉS A BARÁTI TÁRSASÁGOKAT.

lola-vendeghaz-siofok.hupont.hu

56. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

57. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

58. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

60. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

61. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

62. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

63. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

64. ERDÉLYBE UTAZZ

► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA

erdelybeutazz.hupont.hu

65. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

66. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

67. ~Music4ever~

► Zene.Sztárok...minden.

aneemusic.hupont.hu

68. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

69. Kutya

► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig

balukacska.hupont.hu

70. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

71. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

72. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

73. Érmihályfalvi helytörténet

► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában

helytortenet.hupont.hu

74. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

75. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!

► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.

mateparkett.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 140
Tegnapi: 75
Heti: 641
Havi: 215
Össz.: 539 791

Látogatottság növelés
Oldal: 180.Feljelentés II.rész: Ép ésszel fel nem fogható bírói hazugságok.
Korrupció az igazsászolgáltatásban - © 2008 - 2025 - korrupcio.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »