20.oldal
Töprengések a jogállamról: ez lenne az? Van olyan, hogy haveri jogállam?
A Fővárosi Törvényszék 2013.augusztus hó 29. napján 12 órakor tartja az első tárgyalást a Magyar Állam, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és KÚRIA ellen indított kártérítési perben, melynek tartalmáról bárki információhoz juthat e weblap 70 oldalán. A tárgyalás helyszíne:Bp.V.ker.Marko u 27. I.em.12.ajtószám.
Read more: http://korrupcio.hupont.hu/129/71az-allam-elleni-karteritesi-per-elso#ixzz2cozCbmd4
Ha mindent ki lehetne magyarázni, nem kellenének sem a jogszabályok, sem a bíróságok!
Meg lehet próbálni - nem szokott sikerülni- legalábbis nem mindíg!
Ebben az országban bátrak az emberek, főleg, ha úgy érzik, beosztásukból köveztkezően érinthetetlenek, és egy idő után elhiszik magukról még azt is, hogy tévedhetetlenek. Meg támogatja őket a slepp, akiknek már többször szívességet tettek. Na, ez egyébként hivatali visszaélés lenne egyébként, ha nem térne ki előle minden más felelős személy azzal,hogy nem tartozik hatáskörébe. Egyébként ez az ügy senkinek nem tartozik a mai Magyarországon hatáskörébe! Pedig milyen egyszerű lett volna megnézni, vajon miként, milyen fizikai kapcsolati rendszert alkalmaztak az érdekeltek érdekeik érvényesítése céljából (e-mail, levél, telefon, személyes találkozás).
Nem tartozik hatáskörébe: a köztársasági elnöknek, az országgyülés elnökének, a miniszterelnöknek, az igazságügyi miniszternek, az MKIK Elnökségének, a Legfőbb Ügyésznek, a Központi Nyomozó Főügyészségnek, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, a KÚRIA Elnökének, az Országos Bírói Hivatal Elnökének, az országgyülés egyetlen bizottságának stb. stb. sem.
Érdekes módon a nyilvánvaló törvénysértések sem tartroznak senki hatáskörébe.Lavabo inter innocentes
manus meas. azaz mosom kezeimet. Pedig szükségtelen, mert köztudott "Pecunia non olet", mindaddig, míg valamelyik politikai tényezőnek nem fűződik érdeke hozzá. Akkor a szúnyogból is rögtön elefánt képződik!
4.tétel
A versenyjogi szabályozás tényei a csatlakozás előtt és után
Tisztességtelen, pongyola jogi magyarázatok
Az érvényteleníteni kért választottbírósági ítélet indokolásában kimondja: ”A választottbíróság különösen arra tekintettel hivatkozott közvetlenül az EK-szerződés rendelkezéseire, mivel az 1991. december 16-án kelt Magyarországgal kötött Európa-megállapodás (melyet a 1994.évi I. törvény hirdetett ki) 62. cikkelye előírja, hogy a magyar versenyjogi törvényt az európai rendelkezésekkel összhangban kell alkalmazni. Ebből kifolyólag tartalmilag az európai versenyjog elvei és szabályai 1994 óta érvényben vannak.”
Felperes többszörösen bizonyítva látja, hogy ez a „tartalmilag az európai versenyjog elvei és szabályai 1994 óta érvényben vannak” csak a jogközelítésre (jogalkotásra) vonatkozott, nem pedig a közösségi jog közvetlen alkalmazásának lehetőségére, szinkronban a tényleges nemzeti és közösségi versenyjogi szabályokkal.
Az idézetből azonban meg kell jegyezni, hogya választottbíróság „közvetlenül az EK-szerződés rendelkezéseire” hivatkozott, ezzel a Tatabányai Törvényszék és a KÚRIA elméletgyártása a nemzeti jog és a közösségi jog egymásra tekintettel történő alkalmazására vonatkozóan a tisztességtelen eljárás részévé vált. Ugyanis nem lehet egyszerre közvetlenül alkalmazni a közösségi jogot és közvetlenül hivatkozni annak cikkelyeire, ugyanakkor azt állítani, hogy „egymásra tekintettel” történt a nemzeti versenyjog és a közösségi versenyjog alkalmazása akkor, amikor a teljes peres eljárás során és a teljes ítélet anyagban a magyar nemzeti versenyjog egyszer került említésre ( az előző idézetben), akkor azonban abban a helyes értelemben, hogy a magyar versenyjogi törvényt kell alkalmazni. Az európai rendelkezésekkel való összhang megteremtése azonban nem a választottbíróság, hanem a GVH feladata volt.
Ennek a kérdésnek a tisztességes bírósági eljárás megítélése szempontjából azért volt és van kiemelkedő jelentősége, mert amennyiben a vitatott megállapodás megkötésekor volt érvényes nemzeti versenyjog, mely alapján a második választottbíróságnak az alapvetően általa forszírozott kérdést meg kellett volna válaszolnia, akkor tisztességtelen eljárás, ha szándékosan nem a felek által kikötött magyar jogot alkalmazta.
És még tisztességtelenebb eljárás, hogy a magyar versenyjog mellőzését nem indokolta, hanem úgy tett az idézett hivatkozásában, mintha a magyar versenyjogi törvényt alkalmazta volna, ami egy bírósági ítéletben szokatlan eljárás.
A külföldi jog alkalmazását sem indokolta meg, mert az erre nem indok, hogy „a magyar versenyjogi törvényt az európai versenyjogi rendelkezésekkel összhangban kell alkalmazni.”(9. oldal negyedik bekezdésből.), Ezzel legfeljebb a magyar versenyjogi törvény alkalmazását indokolta volna meg, nem pedig a közösségi jog közvetlen alkalmazását.
Egyetlen törvény sem tette kötelezővé, egy sem engedte meg sem a választott bíróságoknak, sem a rendes bíróságoknak, hogy eltérjenek a Vbtv. rendelkezésétől és a magyar jog helyett külföldi jogot alkalmazzanak.
Érvényes tiltó rendelkezések azonban vannak (lásd a máshol felhozott AB határozatot és a közösségi jogi döntéseket).
Felperes hivatkozik arra, hogy 1996-tól volt és van érvényes magyar versenyjogi törvény (az 1996.évi LVII.törvény), melyet a választottbíróságnak és a rendes bíróságoknak kötelezően alkalmazniuk kellett volna. Ezért tisztességtelen volt az a bírósági eljárás, mely még csak indokolni sem próbálta, hogy miért nem alkalmazták a felek által a szerződésükben kikötött magyar anyagi jog előírásait.
„Az alkalmazandó anyagi jog meghatározása
Vbtv. 49. § „(1) A választottbíróságnak a jogvitát a felek által a vitás kérdések érdemi eldöntésére választott jog rendelkezéseivel összhangban kell eldöntenie. Valamely állam jogának vagy jogrendszerének kikötését - kivéve, ha a felek megállapodása másképpen szól - úgy kell értelmezni, mint amely az adott állam jogának a felmerült kérdést közvetlenül rendező szabályaira utal”.
Felperes azért tartja a rendes bíróságok eljárását fokozottan tisztességtelennek, mert azért erőltették a közösségi jog „kötelező” alkalmazását a megsemmisített megállapodásra, mert pontosan tudták, hogy a választottbíróság ítéletének érvénytelenítését ez az egyetlen törvénysértés is megalapozza. És ezért tagadták meg a közösségi jog követelményei ellenére a választottbírósági ítélet érdemi felülvizsgálatát, hogy -többek között- e törvénysértést ne kelljen megállapítaniuk, holott e törvénysértés megállapításához nem is lett volna szükséges a döntés „érdemi” vizsgálata, csak az érvénytelenítési okokat kellett volna vizsgálni.
Azt pedig, hogy az EK-81.cikk, illetőleg a közösségi jog külföldi jog volt a csatlakozásig azt legautentikusabb taláros testület határozatával bizonyítjuk:
Idézet a 72/2002. (XII. 19.) AB határozata indokolásának III.3.1. pontjából.) (ABH 2002, 433, 438).
„Magyarország azonban jelenleg még nem tagja az Európai Uniónak, így a közösségi jog közvetlenül nem érvényesül még Magyarországra nézve, csupán az Európai Megállapodásból eredő jogközelítésikötelezettség terheli a Magyar Köztársaságot, mint szerződő felet.”
Továbbá, hogy ne csak a felperesi értelmezés álljon itt, hivatkozunk még az alábbira:
Dr. Fazekas Flóra A MAGYAR ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG VISZONYA A KÖZÖSSÉGI JOG ELSÕBBSÉGÉHEZ EGYES TAGÁLLAMI ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI FELFOGÁSOK TÜKRÉBEN (2009) című doktori (PhD) értekezésének 235.oldalán az Alkotmánybíróság fenti határozatát ekként értelmezte:
„Az Alkotmánybíróság a Társulási Megállapodás-ítéletben megkezdett gondolatmenetet folytatva ismételten kijelentette, hogy az uniós csatlakozást megelőzően kizárt az Európai Közösség által alkotott jog közvetlen alkalmazása Magyarországon..”
Viszont bármilyen hihetetlen is a KÚRIA számára, 2004.május 1-tõl továbbra sem volt alkalmazható a közösségi jog, mivel az 1996.évi LVII.törvénynek a 2003.évi XXXI.törvénnyel megállapított és 2004.május 1-től (a csatlakozás időpontjától) érvényes 1.§.(2) bekezdése szerint:
(2)4 Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EK-Szerződés) 81. és 82. Cikkének alkalmazása során az e cikkek hatálya alá tartozó piaci magatartásra is e törvény eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha a Szerződés 81. és 82. Cikkében foglalt versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1/2003/EK rendelet) alapján a Gazdasági Versenyhivatal vagy magyar bíróság eljárásának van helye.
Tényszerűen bizonyított, hogy magyar bíróság eljárásának volt helye, e törvényhely egyértelműen bizonyítja, hogy még az EK-81.cikk alkalmazása során is „e törvény” tehát a magyar versenyjogi törvény eljárási rendelkezései alkalmazása volt kötelező 2004.május 1-től, nem mellesleg éppen a magyar bíróságok által egyáltalán nem alkalmazott 1/2003.EK/rendelet előírásai alapján. És a magyar versenyjogi törvény ugyanúgy bizonyítani rendeli az EK-81.cikk tényleges megsértését, mint a közösségi jog (szó szerint!). És ha bizonyítani rendeli, akkor pedig azért nem alkalmazható a közösségi jog a vitatott megállapodásra a csatlakozás utáni időszakra, mert a versenyjogi törvény 1.§.(1) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartásra” is e törvényt kötelező alkalmazni, és nem az közösségi jogot, nem az EK-81.cikket. (Hatályos 1998.I.1-től a mai napig!)
Tehát semmilyen indokkal nem volt alkalmazható a kizárólag Magyarország területét érintő megállapodásra a közösségi jog sem a csatlakozás előtt, sem a csatlakozás után, teljesen függetlenül attól, mikor került sor a megállapodás megkötésére.
Tisztességtelen bírósági eljárásnak tartjuk, hogy felperesnek, az általa foglalkoztatott munkavállalóknak, ezek családjának, a beszállítóknak és ezek családjának és sok más embernek jelenét és jövőjét egy multinacionális társaság igényei szerint - mely során a közösségi jog sérelemét kitalálva, de senki által nem bizonyítva- egy nemzetközi ügyvédi iroda azért vetette be, mert egész biztosak voltak abban, hogy Magyarországon a bíróságok nem készültek fel kellően a közösségi versenyjog alkalmazására, nekik meg volt magyar „versenyjogi és választottbírósági szakértőjük”, aki még az AB-on is átvitte azt az abszurd „vádat”, hogy egyetlen ország területén vett és eladott termékekkel a tagállamok közötti kereskedelmet sértette meg felperes.
Itt is szükségesnek tartjuk felhívni a Tisztelt Törvényszék figyelmét a tényként fennforgó személyi kapcsolatokra a következők szerint (I.Fejezetből):
„Különösen jellemzi ennek az ügynek a körülményeit, hogy a felperes ügyében elutasító végzést hozó, és a választottbírók eljárásának jogszerűségét magyarázó AB eljáró tanács elnöke az a Dr.Bihari Mihály volt, aki alkotmánybíróként egyik szerzője volt annak a 72/2002.(XII.19.) AB határozatnak, mely kizárta a csatlakozás előtti időszakra a közösségi jog közvetlen alkalmazását Magyarországon.
Egyébként választottbíróként a közösségi jogot a peres ügyben a csatlakozást megelőző időszakra alkalmazó Dr.Harmathy Attila szintén alkotmánybíróként jegyezte a tiltást tartalmazó AB határozatot. Egyikük sem járatlan a közösségi jog és az alkotmányozás témakörében.”
Folytatása következik: 5.tétel
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
7. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
8. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
9. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
12. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
13. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
15. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
18. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
20. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
22. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
25. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
30. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
► HARRY POTTER
harrypottyer.hupont.hu
32. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
34. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
35. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
36. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
39. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
40. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
41. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
42. Fúvószenekari hangszerelés
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
43. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok
► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére
bardudvarnok.hupont.hu
44. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
45. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
46. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
47. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
48. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
49. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
50. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
51. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
52. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
54. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
55. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19.
► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás.
szelvedojavitasgyor.hupont.hu
56. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
57. Törőfej, akkor GÉPEM kft.: Új, használt kalapácsok, javítás! Bontótüske!
► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.
bontokalapacsjavitas.hupont.hu
58. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
59. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
60. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
61. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
62. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
63. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!
► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.
barbiebaba.hupont.hu
64. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
65. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
66. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu
67. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥
► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!
sztarok-zene-allatok.hupont.hu
68. A Karácsony!
► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)
keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu
69. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
70. Írok, tehát vagyok... .. .
► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...
ilcsi.hupont.hu
71. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
74. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna
► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű
babaagynemu.hupont.hu
75. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu