89.oldal
A "cikksorozat" további folytatását a választásokig szüneteltetem, mert nem célom, hogy bárki politikai céljai érdekében használja fel.Köszönöm megértésüket!
Töprengések a jogállamról: ez lenne az? Van olyan, hogy haveri jogállam? Úgy néz ki eddig,hogy van!
A MIRELTA HŰTŐTECHNIKA Holding Kft. felperesnek a Kúria és társai alperesek ellen kártérítés címén indított perében I. rendű, II. rendű és III. rendű alperesek beadványára felperes a következő előkészítő iratot terjeszti a Tisztelt Törvényszék elé:
I. rendű alperes Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. október 3-án kelt II. védekező iratában foglaltakra az alábbiakat nyilatkozza felperes az alperes számozását követve.
I/ A Törvényszék kérdéseire adott alperesi válaszokra felperesi jogi nyilatkozat
1/ -
2/ Felperes jogi álláspontjának igazolásaként értékeli, hogy mindhárom alperes ellenzi a Törvényszék Európai Bírósághoz fordulását. I. r. Alperes beadványában túl általánosnak és a jelen perrel össze nem függőnek tartja a kérdéseket, mintha nem tudná, hogy egyrészt a kérdések szövege nem köti a bíróságot, másrészt az Európai Bíróság nem konkrét ügyekben dönt. II. rendű alperes azért ellenzi a közösségi esetjog értelmezésének kérését, mert kiderülne, hogy helytelenül értelmezte. III. r. alperes arra hivatkozik, hogy mivel elsőfokú eljárásról van szó, a közösségi jog szerint ez nem kötelező.
Mivel a KÚRIA Eco Swiss- értelmezése merőben ellentétes az ítéletben foglaltakkal (és erről a T. Törvényszék is egyszerűen meggyőződhet) és ez az önkényes értelmezés tette lehetővé a második választottbírósági ítélet érvénytelenítésének hatályon kívül helyezését, felperes úgy ítéli meg, hogy ez a per közösségi jogsértés nélkül csak akkor zárható le, ha a Törvényszék az EURÓPAI BÍRÓSÁG előzetes döntését kéri.
I. rendű alperes „A” kérdése:
Felperes úgy ítéli meg, hogy I. rendű alperesnek elkerülte figyelmét, hogy a perben senki sem kifogásolta a választottbírósági eljárás nemzetközi jellegét. Ezt a kérdést a Vbt. egyértelműen rendezi, de ennek semmi köze a közösségi versenyjogi szabályokban (például a releváns C-32/11. sz. ügyben) „tisztán belső versenyjogi esetnek” nevezett ténybeli helyzetekhez, mely a versenytörvények alkalmazási körét és feltételeit szabályozza.
I. rendű alperes „B” kérdése:
Az 1/2003.EK rendelet eltérően I. rendű alperes elnevezésétől nem irányelv, hanem másodlagos közösségi jogszabály (az Uniót létrehozó szerződés után közvetlenül következik az Uniós jogok hierarchiájában). Ez az Uniós rendelet nem” büntetőügyekre ad iránymutatást”, mint azt I. r. alperes véli, hanem a közösségi versenyjog 2004. május 1-től kötelezően alkalmazandó alapvető szabályait tartalmazza, benne az I. rendű alperes által védett választottbírósági tanács által tényalap, jogalap és bizonyítás nélkül alkalmazott EK-81. cikk alkalmazási feltételeit.
Ebben az uniós rendeletben találhatja meg I. rendű alperes azt a bizonyítási terhet, mely a választottbíróságra nézve kötelező lett volna, és aminek semmi köze ahhoz, hogy a peres felek mire hivatkoztak beadványaikban az eljárás során.
Felperes nem arra hivatkozik, hogy a fenti EK rendeletet a Választottbíróság önkényesen alkalmazta minden előzmény nélkül, hanem arra, hogy sem a Választottbíróság, sem a tagállami bíróságok nem alkalmazták az 1/2003.EK. rendeletet, mely az EK-81. cikk tényszerűen „kvázi büntető jellegére” hivatkozva tartalmazza a „védelemhez” való jogot.
I. rendű alperes „C” kérdése:
I. rendű alperesnek a választottbírósági ítéletek véglegességében való jogos hitét és meggyőződését támogatjuk, felperes pontosan erre hivatkozik, de kifejezetten abban az értelmezésben, hogy ez az érvénytelenítési perrel nem támadott ítéletekre vonatkozik. Felperes jogi álláspontja szerint az első választottbírósági ítélet rendelkező részének és indokolásának relevanciája semmilyen értelmezési kitalációkkal nem kérdőjelezhető meg. Felperes figyelemre méltónak tartja, hogy alperes csupán a második választottbírósági döntést kívánja jogi védettségben részesíteni, mely ellen érvénytelenítési eljárás indult, míg az első választottbírósági döntést olyannak tekinti -ezek szerint-, amelyik felülvizsgálati eljárás nélkül is érvényteleníthető volt, pedig a felek ebben az esetben igazán tudomásul vették, hogy „a Választottbíróság egyfokú és végleges döntést hoz.”Ezt csupán a második választottbírósági tanács és az LB, majd a KÚRIA nem vette figyelembe ebben a konkrét esetben.
Az Európai Bíróság részére felperes által feltenni javasolt egyik kérdés éppen arra irányul, hogy a második választottbírósági tanács ítélete az Eco Swiss ítélet által nemzeti közrendi kérdéssé emelt közösségi versenyjogi szabályok alkalmazása során a közösségi jog előírásait I. rendű alperes és a tagállami bíróságok betartották-e.
Alperes „D” kérdése:
Amennyiben I. r. alperes hamis tényállításra hivatkozik, akkor csak el kellett volna olvasnia a keresetet, vagy az első választottbírósági ítéletet, vagy a részére is megküldött utóbbi beadványunkat. Hogy mit kell egy bíróságnak eldöntenie, azt a keresettel érvényesített jog dönti el! A keresettel elsődlegesen érvényesített jog felperes magyarországi forgalmazási joga volt az első választottbírósági eljárásban, amit a közokirat (az első választottbírósági ítélet) bizonyít.
Az első választottbírósági ítélet a kereset alapján megállapította, hogy a felperes forgalmazási jogát tartalmazó szerződés jogilag érvényes!
Szintén közokirat (a második választottbíróság ítélete) bizonyítja, hogy a második választottbírósági ítélet ugyan annak a felperesi forgalmazási jognak az érvénytelenítésében döntött, mint amelyiket egy előző választottbírósági ítélet érvényesnek nyilvánított! Nem elegáns jogi álláspont és ennek okát illetően felperesnek meg van az álláspontja keresetében. Figyelemre méltó, hogy ennek a kérdésnek az Európai Bíróság általi eldöntése ellen I. rendű alperes tiltakozik, miközben hamis tényállításnak titulálja.
Tehát amennyiben a „hamis” tényállítás kérdését, és a „félrevezető mód” I. rendű alperes által felvetett kérdését megnézzük, akkor a valótlan tartalmú beadvány I. rendű alperes oldalán áll fenn!
Ebben az ügyben nem az I. rendű alperes következő „hamis” tényállítása az első, az egész eljárás hemzseg a hasonló jogi csúsztatásoktól:
„A korábbi választottbírósági eljárás kizárólag az opciós jogra vonatkozott, így semmiképpen sem hozhatott ítéletet a forgalmazási megállapodásra vonatkozóan.”
Mind a három alperesre vonatkozóan mutatja álláspontjuk tarthatatlanságát (és a res iudicata megsértését bizonyítja), hogy az első választottbíróság döntését, mely a felperes forgalmazási jogát végleges jogérvénnyel „rögzítette” (azaz véglegesen jogerősen megállapította keresettel érvényesített jogként!) A legkülönbözőbb valótlan állításokkal próbálják nem létezőnek beállítani, minthogy új helyzet állt elő az opciós jog érvénytelenítésével, holott semmi új helyzetről nincs szó. E körülményre is tekintettel nem semmisítette meg az első eljárás során a választottbíróság a forgalmazási jogra vonatkozó szerződési rendelkezéseket, sőt a forgalmazási jog fennállásáról rendelkezett.
II/ I. rendű alperesnek a kereset jogalapjával kapcsolatos észrevételeire válasz
1/ A Tatabányai Törvényszék perbevonását, ítéleti és indokolási tévedéseire e perben történt hivatkozásai (bizonyítékkénti felhasználása) ellenére felperes indokolatlannak tartotta és tartja, melynek indokáról a jelenleg eljáró bíróságot tájékoztatta. A közösségi jog megsértéséért ugyanis kizárólag a végső döntést hozó tagállami bíróság eljárása miatt perelhető a Magyar Állam.
A Tatabányai Törvényszék ítélete a perben bizonyítékként tehát vizsgálható. I. rendű alperes „kirívó” jogszabálysértéseiről felperes felülvizsgálati kérelmében és minden keresetében „beszélt”, különösen arról, hogy I. rendű alperes Választottbírósága nem a kikötött magyar anyagi jogot alkalmazta, helyette jogellenesen és ráadásul tévesen alkalmazta a közösségi versenyjogot.
Abban a kérdésben, hogy I. rendű alperes a felek által kikötött jogot volt köteles alkalmazni, sem I. rendű alperesnek, sem a rendes bíróságoknak nem volt és nem is lehetett mérlegelési joguk.
Nem lehetett alpereseknek mérlegelési joguk abban a tekintetben sem, hogy az első választottbíróság az ítélete rendelkező részében hozott döntéséhez kapcsolódó releváns ítéleti tényállásban a felperes magyarországi forgalmazási jogát véglegesen jogerősen megállapította és ezt „rögzítette” is.
Nem lehetett alpereseknek mérlegelési joga a tekintetben sem, hogy az EK-81.cikk nemzeti közrendi kérdés.
Nem lehetett alpereseknek mérlegelési joga a tekintetben sem, hogy az 1/2003.EK rendeletben az EK-81.cikk alkalmazása esetére előírt bizonyítási terhet alkalmazzák-e vagy sem.
Nem volt alpereseknek mérlegelési joga a tekintetben sem, hogy az 1/2003.EK rendelet által az Alapjogi Chartára hivatkozva biztosított védekezéshez való jogot semmisnek tekintsék.
I. rendű alperesnek nincs mérlegelési joga arra nézve, hogy közösségi és nemzeti jogot sértve a közösségi jog fogadatlan prókátoraként arra hivatkozva felülbíráljon egy előző véglegesen jogerős választottbírósági döntést, hogy szerinte a döntés következménye sérti az EK-81.cikk előírásait. (Ez kiemelten vonatkozik az LB végzésére és a KÚRIÁRA is.)
Az Alkotmánybíróságot is beleértve sem a Választottbíróságnak, sem az állami bíróságoknak nincs mérlegelési joguk arra nézve, hogy a közösségi jog közvetlen érvényesülését szándékosan akadályozzák és ennek érdekében az ítélt dolog elvét a hasonló belső ügyektől eltérően jogsértő módon alkalmazzák.
2./ Lehetséges, hogy I. rendű alperesnek a per tárgyához semmi köze nincs, de köze van az alapeljárásban a KAMARA által jóváhagyott Eljárási Szabályzat megsértéséhez. Ugyanis, ha a választottbírók által és a felek által is kötelezően alkalmazandó, általános szerződési feltételnek minősülő (és ennek elfogadása nélkül a választottbírósági eljárást megtagadó) Eljárási Szabályzatot a KAMARA Elnöksége hagyja jóvá (ami a szerződés KAMARA általi aláírásával egyező joghatályú), akkor a szerződés egyik oldalán maga KAMARA, mint szerződő jogi személy és a szerződés előírásait alkalmazni köteles választottbírók állnak, a másik oldalon pedig a peres felek. A Választottbíróság nem jogi személy, felperes szerint nem perelhető, úgyszintén nem perelhetők a választottbírók sem, mert a szerződés a KAMARA által alkotott és jóváhagyott szerződés alapján jött létre.
Egy szerződés jóváhagyója (itt: a KAMRA) akkor is felelős a szerződésben foglaltak betartásáért, ha nem ő végezte a tevékenységet, hanem a választottbírói névjegyzékbe történt felvétellel másnak tette lehetővé a szolgáltatás elvégzését.
Az I. rendű alperes a II. számú védekezésében hangsúlyozottan szerepel, hogy a keresetindítás vele szemben vele szemben teljesen alaptalan, mert nem Ő hozta a vitatott választottbírósági döntést és ilyetén nincs köze hozzá. E körben kérjük jelölje meg, hogy az általa működtetett és fenntartott választottbíróság, mint köztestületként eljáró ítélkező szerv perelhetőségét mely jogszabály teszi lehetővé.
Az, hogy a Kamarától juttatást nem kapnak a választottbírók a kártérítésért fennálló kamarai felelősséget nem érinti (bár a KAMARA kap az eljárási díjból).
Felperes nem abból indul ki, hogy pernyertes volt-e vagy sem, azt azonban kénytelen volt látni és jelezni, hogy milyen módon és milyen személyi körülmények között került sor a második választottbírósági eljárásra és meggyőződése, hogy a közösségi jog és nemzeti jog kirívó megsértésével fosztották meg létalapját jelentő forgalmazási jogától.
Felperes megjegyzi, hogy a kártérítési felelősség semmilyen szerződésszegés esetén sem zárható ki, tehát nem kell a kártérítési felelősség megállapíthatóságához súlyos gondatlanság, bár el lehet rajta gondolkodni, hogy konkrét esetben az Eljárási Szabályzatban előírt bizonyítási kötelezettség megkövetelésének elmaradása, a bizonyítás nélküli jogalkalmazás és az alkalmazandó jogra vonatkozó választottbírói eljárás a súlyos gondatlanságot, avagy a szándékos károkozást alapozza-e meg. Felperes keresetében azt kívánta bizonyítani, hogy a választottbírók „téves” jogalkalmazása túlmutat még a súlyos gondatlanságon is.
Téves I. r. alperes azon észrevétele, hogy felperes nem támadta volna a Tatabányai Törvényszék ítéletét, hiszen ellene részletes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a KÚRIÁHOZ.
I. rendű alperes összefoglalójához:
a) A „belső ügy” kritériuma, hogy a nemzeti versenytörvény szerint a kizárólag Magyarországon folytatott kereskedelmi tevékenységre a nemzeti versenytörvényt, tehát a nemzeti anyagi jogot kell alkalmazni, és ezen anyagi jogszabály eljárási szabályait kell alkalmazni, ha magyar bíróság jár el az ügyben. Ezek nem mérlegelhető előírások. Az 1/2003. EK rendelet a közösségi jog oldaláról minősíti „belső ügynek” ezt a helyzetet. Ezért nem mérlegelhető ezen előírás betartása sem a választottbíróság, sem pedig az állami bíróságok részéről.
b) „Abban a jogvitában” (tehát az első választottbírósági eljárásban) a keresettel érvényesített jogban döntött a választottbíróság: ez pedig a csúsztatások ellenére a közokiratban hitelesen szerepel, egyértelműen és kimagyarázhatatlanul.
Valóban „csak egy” rendelkezését semmisítette meg a szerződésnek az első választottbíróság, de abban a jogvitában nem ”csak arról volt szó”, és nem arról,” hogy egyebekben érvényesnek nevezte a szerződést” hanem arról, hogy a felek közötti jogviszonyt minősítve a szerződés jogi érvényességét véglegesen jogerősen megállapította az első választottbírósági döntés.
A II. rendű alperes KÚRIA szerint „csak rögzítette” a szerződés többi pontjának érvényességét azelső választottbírósági döntés, az I. rendű alperes szerint „egyebekben érvényesnek nevezte a szerződést”, ami „csak annyit jelent”(szerinte semmit sem jelent), III. rendű alperes pedig jobbnak látta ezt az előzményt elhallgatni.
„Ez nem akadályozhatta a második választottbíróságot, hogy egy másik témában a szerződés korábban nem vizsgált rendelkezéseit ne vizsgálja.” írja I. rendű alperes. Arra nem tér ki, pedig fontos lette volna, hogy az a másik „téma” is szintén az első választottbíróság által már vizsgált és a szerződés érvényességét megállapító „téma” volt.
c) I. rendű alperes szerint, mivel (a második) eljárásban már szóba került (felperes szerint az első választottbírósági eljárásban még jobban szóba került) az EK-81. cikk, ezért nem felel mega valóságnak, hogy második eljárás során a választottbíróság meglepetésszerűen hivatkozott volna rá.
Felperes keresetében álláspontját ezzel kapcsolatban részletesen kifejtette és bizonyította. Itt csak arra hivatkozik, hogy ha az Eljárási Szabályzat és a felek megállapodása és ezért a Vbt. is és a közösségi jog is a magyar anyagi jog alkalmazását kötötte ki, akkor I. rendű alperes nem várhatja el, hogy előzetesen feltételezze felperes a választottbíróság többszörös jogsértését és előre tiltakozzon ellene.
I. rendű alperest még emlékeztetni szeretnénk az alábbiakra:
Az érvénytelenítési perrel támadott második választottbírósági eljárás során ellentétesen a felek választottbírósági szerződésében kikötött magyar anyagi jog alkalmazási kötelezettségével szemben, közvetlenül a közösségi versenyjogot (az Európai Unió versenyjogát) alkalmazta.
A Vbt.49.§.(1) bekezdése szerint "valamely állam jogának... kikötését. úgy kell értelmezni,mint amely az adott állam jogának a felmerült kérdést közvetlenül rendező szabályaira utal." Továbbá a Vbt. 55.§.(1). bekezdésének e) pontja érvénytelenítési okként jelöli meg, ha a választottbíróság eljárása nem felel meg a felek megállapodásának.
Az Unió joga a versenyjog területén szétválasztja a tagállamok versenyjogának és a közösségi versenyjognak az alkalmazási területét, így e tekintetben nem érvényes a közösségi jog elsődleges alkalmazásának kötelezettsége és lehetősége, illetőleg maga a közösségi jog (1/2003.EK rendelet) szabályozza, összhangban a nemzeti versenytörvénnyel azt, hogy mikor melyik versenyjog (a közösségi vagy a tagállami) alkalmazandó. E tekintetben egyértelmű - és keresetünkben részletesen bizonyítottuk -, hogy a Magyarországon folytatott kereskedelmi tevékenységre a magyar versenytörvényt kötelező alkalmazni.
Úgy a Vbt., mint az 1964.évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961.április 21-én kelt Európai Egyezmény IX.Cikk 1. bekezdésének d) pontja nemzetközi vonatkozásban is alapvető érvénytelenítési okként jelöli meg, ha "a választottbíróság... eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának". Márpedig az alkalmazandó jogban történt megállapodás olyan sarkalatos feltétel, mely nem engedi meg a megállapodástól a választottbírók általi eltérés lehetőségét.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
8. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
9. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
10. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
11. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
13. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
18. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
► HARRY POTTER
harrypottyer.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
24. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
26. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
29. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
30. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
35. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
36. Fúvószenekari hangszerelés
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
37. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
39. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
44. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
45. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
46. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
47. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
48. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
49. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
50. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
51. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥
► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!
sztarok-zene-allatok.hupont.hu
52. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
54. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
55. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
56. BARBIE BABA MONSTER HIGH LAP OLDAL GYÜJTŐKNEK !!!
► Sziasztok!!! Üdvözlök mindenkit honlapomon!Azért hoztam ezt a lapot létre ,hogy legyen egy oldal ahol a Barbie babákat kedvelők kedvükre böngészhetnek és gyönörködjenek ezekben a csodálatos babákban..:)Célom az hogy minnél több képet találjunk róluk.
barbiebaba.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
58. Babaágynemű, Babaágynemű garnitúra, Babaágynemű paplan,párna
► Babaágynemű,párna,paplan,Ágynemű garnitúra,lepedő,exluzív ágynemű
babaagynemu.hupont.hu
59. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
61. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
62. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.
demi-sel-miley.hupont.hu
64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
66. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
67. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
68. Louis Tomlinson (One Direction)
► Mindent a banda legidősebb tagjáról!
louistomlinson.hupont.hu
69. A Karácsony!
► Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)
keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu
70. kuti robi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
robimusica.hupont.hu
71. Eric Saade legnagyobb rajongói oldala
► Eric Saade rajongó vagy? Akkor jó helyen jársz! ;) Itt minden kérdésedre megtalálod a választ! Jó szórakozást!
ericilove.hupont.hu
72. Bojti Judit
► Színész- Táncművész- Koreográfus
bojti-judit.hupont.hu
► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~
bestanimeim.hupont.hu
74. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
75. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu